Főoldal » Környezetvédelem » Kínai csodafa menti meg a hazai szegényeket

Kínai csodafa menti meg a hazai szegényeket

[token node title-raw]

Ha bekapcsolom a tv-t, mindig hallok jó híreket. ( ha jó TV-re kattintok)

Néhány napja is mit hallok­/látok? Egy kis faluban öltönyös, nyakkendős urak és hölgyek a boldogságtól kicsattanó polgármesterasszonnyal facsemetéket ültetnek. Ezek az arasznyi facsemeték 10(!) embernek fognak munkát adni, 7 év múlva vágásérettek lesznek, akkor velük fűtik a közintézményeket, és a szegényeknek is lesz tűzifájuk. ( Még néhány év és az ország szegényeinek lesznek a legjobban fűtött házaik.)
Ráadásul megkötik majd a szén-dioxidot, és 6x annyi oxigént termelnek, mint más fák. Amikor fűtünk velük minimális mennyiségben kerül káros anyag a levegőbe.

Ez a csodafa természetesen nem a Kárpát medencében őshonos, hanem Kínából hozták ide, egy-egy csemete ára 7 ezer forint, de megéri, hiszen mit meg nem tennénk a munkahely teremtésért és a szegényekért, meg az oxigénért….

Mindjárt két neve is van: egyszer már elnevezték smaragdfának, de most itt oxifa néven ünneplik. (Nagyon ismerős stori: csodálatos bálványfa, ecetfa Kínából)

Sajnos gyerekkori fóbiám van attól, ha mosolygós, öltönyös urak érkeznek falut-boldogítani (lásd termelőszövetkezetek szervezése) és 32 foggal mosolyog a tanácselnök ( bocsánat polgármester).

Agyam azonnal éberségre kapcsol és GONDOLKODIK. Nem nagyon, csak egy nyolcadikos gyerek szintjén. Igen ismerjük: 6CO2 + 6H2O = C6H12O6 + 6O2 a fotoszintézis folyamatát.

Tapsikolunk, hogy eltűnik a sok széndioxid is. Most is, mint megannyiszor, amikor ilyen szenzációs híreket hallok, azt veszem észre, hogy az egyenletnek egyik eleméről megfeledkeztünk (?): a vízről.

Természetesen az Alföld közepén, az aszályos nyáron is rendelkezésre fog állni a 6x annyi víz, mint amennyi egy hazai fának kellene. ( Már Székesfehérvár is részesülhet ebből a csodából) Természetes???? Vagy majd locsoljuk? És/vagy elszívja a környezetében élő egyéb növényektől? Ezen az áron is megéri vajon?

Természetesen ez már olyan okosság, hogy a természetes józan eszem nem elég a helyzet értékeléséhez, futás az internethez. Mit is írnak a ’megmentőnkről’?

70 cm átmérőjű levelei vannak, 60-70 kg lombot hoz évente, sőt akár 3 métert is nő/év. Csodálatos (fotoshoppolt) képek tanúsítják, hogy szójaültetvények között mennyire zseniális mezővédő erdősávokat alkot. Érdekes egy ilyen csodafa, mert nem vet árnyékot az alatta buján fejlődő szójaültetvényre. A valóságban is le tudják retusálni az árnyékát, vagy esetleg a takarásával eléri, hogy semmilyen őshonos gyomnövény megnőjön alatta…vagy a közelében termeszthessünk más növényt? Mert a fotoszintézis csak fényben megy végbe. Ha egy fa kisajátítja magának, mi lesz a többi növénnyel? Drága Polgármester Asszony! A 70 cm-es átmérőjű levél akkora, mint az Ön karácsonyi abrosza! Ha ebből 60 kg lehullik, mi marad alatta? Hóvirág biztosan nem. Meg kígyóhagyma, nárcisz, jácint sem. Ok. Elszállítják. De hova teszik?

Kedves Polgármester Asszony! Kedves öltönyös urak! Hiszen ennek a fának az ökoszisztémára gyakorolt hatását még csak most kezdte vizsgálni a szakma! Nem a vizsgálat befejeztével kellett volna határozni arról, hogy tízezrével elkezdjék-e ültetni?

De az ünnepre elkészített frizurája alá Isten józan észt teremtett a fejébe!!! Nézzen ki a falu határába! Bármelyik falu határába. Az utak mentére, a nagyvárosokba, vasúti töltésekhez! Mindenütt bálványfát lát ( amit a helyi lakosság feltehetően ecetfának hív). Évente 2 métert nő (az elején), mire a füvek, a tölgyfa, a gyertyán magja kicsírázik, ő már méter magasan nő fölé, elszívja a vizet, eltakarja a napot, olyan erős savakat termel, hogy a szó szoros értelmében fű nem nő a környékén sem. [token node title-raw]

Minek ide kínai csodafa? Itt van! Ráadásul nem kell 7 évet várni a megnövekedésére (mert az már a következő választási ciklusban lesz!!!), hanem máris, jogszerűen, kötelességből, elkezdhetik kitermelni a környék összes bálványfáját! Ezzel is lehet fűteni a szegények házát és a közintézményeket, mert legalább annyira nincs fűtőértéke, híg a füstje, mint a majdani csodafának. Mert a gyorsan növő fák már csak ilyenek. Biztosan hallotta Ön is a nagypapától, hogy a nyárfának sincs, mert a gyorsan növő fák nem elég kemények, tömörek. Ugye, hogy Ön sem nyárfával, nem fűzfával, nem bálványfával fűti a cserépkályháját, a kandallóját. Mert hírtelen nagy hőt termel, majd ellobban, gyorsan lehűl. És ez árt a kandallónak. A szénnek azért nagy a fűtőértéke, mert azon kívül, hogy évszázadokig nőttek a fák hozzá, évezredek óta nagy nyomás alatt a föld alatt alakult szénné.
Akkor miért is akarja Ön az intézményeket és a szegények lakta házakat a kínai csodafával fűteni? Fűtsön bálványfával, zöld juharral,

[token node title-raw] a gátakat rongáló gyalog akáccal! Azzal is tud munkát adni legalább 10 közmunkásnak, akik kiáshatják a 60 cm mélységben lévő gyökereit is, hogy soha többé ne sarjadjon ki! Ne pusztítsa el a faluja élővilágát! Ne engedjen a látszat csábításának!

Polgármester Asszony! Önt becsapták!
Nem kárhoztatom érte, mert ön is áldozat.
Egy azonnali, gyors haszonra törekvés, a pillanatnyi előnyök megszerzésére irányuló gondolkodás áldozata.
„…míg erénye sajátja, bűne a koré, mely szülte őt…”
írja Madách az Ember tragédiájának Évájáról.

Kedves Polgármester Hölgyek és Urak!

Kedves Öltönyösök a Nemzetgazdasági Minisztériumból!
NEEEEE ültessenek kínai csodafát! Ha azt akarják, hogy az unokáik is értsék Makk Marci meséjét, hallják a hazai fákon fészkelő énekes madarak dalát, csodálják a lepkék röpködését a virágzó réten, hagyják ott sütkérezni a gyíkokat.

..és semmilyen haszon reményében ne árusítsák ki a mindannyiunk életfeltételeit biztosító talajt, vizet, napfényt.

Ha emléket akar állítani önmagának, inkább sok száz évig élő hazai fát ültessen! Arról valóban az unokái is hálás szívvel fognak Önre emlékezni.

Mert itt van MAGYARORSZÁG!

Ahova az oxyfa való, az egy ázsiai ország, a neve: Kinai Népköztársaság.