Legszebb konyhakertek vetélkedő

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Magyarország legszebb konyhakertjei programban való részvételre hívják fel a szervezők az ország valamennyi településeinek Önkormányzatait/Intézményeit/Civil szervezeteit/Közösségeit!

A program célja az, hogy minél többen műveljenek konyhakertet és az a tudás, amely eddig évszázadok során összegyűlt, tovább öröklődhessen a generációk között. Szeretnénk, ha minél több településen lefolytatnák a helyi versenyt és összegyűjtenék mindazokat a kertművelőket, akik még e tudáskincs birtokában vannak, őrzik mindazt, amit nagyszüleiktől tanultak, vagy olyan technikákat alkalmaznak, amellyel egészséges, szép zöldségek-gyümölcsök termesztésére képesek kertjeikben.

Ezúton csatlakozásra hívják mindazon határon innen és határon túl lévő összes település önkormányzatát, intézményét, civil szervezetét, közösségét, akár magánszemélyét, akik kedvetés erőt éreznek magukban ahhoz, hogy részesei legyenek ennek a programnak: településükön meghirdessék „A legszebb konyhakertek” versenyt, összegyűjtsék és lezsűrizzék a kerteket, majd a kategóriák első helyezettjei közül a legszebbeket jelöljék Magyarország legszebb konyhakertje országos díjra.

Cél: A kertművelő ember megbecsülése, a kertművelés hagyományainak megőrzése, fenntartása, népszerűsítése, a díszkertek ágyásaiba visszavinni, bejuttatni a konyhakerti növényeket, az öröklődő tudás összegyűjtése, visszatanítása, gyerekeinknek megadni azt a tudást, amellyel képesek lehetnek önfenntartásra, unokáink is megismerjék milyen a frissen szedett zöldség és gyümölcs zamata, egészséges, friss zöldség/gyümölcs fogyasztásának népszerűsítése.

Csatlakozási lehetőség az országos programhoz: Szándéknyilatkozat kitöltésével, mely a Tájékoztató anyagokkal együtt letölthető a www.alegszebbkonyhakertek.hu honlap 2016. Csatlakozás aloldalról.

Az elmúlt években a települési verseny szervezését Önkormányzatok, Civil szervezetek, Kertbarát Körök, LEADER HACS-ok, IKSZT-ek, Óvodák, Iskolák, Lakóközösségek, Szövetkezetek, Református egyházközségek, Katolikus plébániák, Közösségek és néhány településen magánszemélyek vállalták magukra.

Csatlakozási határidő: 2016. április 20.

Web: www.alegszebbkonyhakertek.hu

LEGYEN ZÖLDSÉGES/GYÜMÖLCSÖS KERT MAGYARORSZÁG MINDEN BALKONJÁN, UDVARÁN ÉS KERTJÉBEN!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?