A lemúri és az atlantiszi korszak

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

   Jelen cikk a Föld és ezen belül az emberi lény fejlődését mutatja be, attól a ponttól kezdve, ahonnét szétváltak az égitestek, egészen az atlantiszi kontinens pusztulásáig. Választ kapunk a Paradicsom, az óriások és törpék, tündérek és más szellemi lények, valamint az ősi civilizációk legendáinak eredetére. Javaslom az elolvasása előtt a Bolygóállapotok című cikk elolvasását, mert ezen bejegyzés az ott található Föld-állapot történetét kezdi el bemutatni részletesebben.

A régi állapotok megismétlődése – A bolygók szétválása

Minden új korszakban először megismétlődnek az előző állapotok. Tehát amikor az Ő-Szaturnusz, Ős-Nap és Ős-Hold után elkezdődött a Föld időszaka, először az égitestek még egyben voltak.
Több nagy időszakról beszélünk. A Nap, Föld és Hold együtt az apoláris, a Nap kiválása hiperboreusi, a Hold kiválása pedig a lemúri időszak.
Az első állapot, ami ismétlődött, a hőszerű, Szaturnusz-állapot volt. Ez a hatalmas gömb – amely magában foglalta az égitesteket – sűrűsödni kezdett gázállapotúvá. Ebben az állapotban az előző (Ős-Hold) korszakban létrejött állat-emberek mintegy automatákként működtek. Az Uránusz, a Szaturnusz és a Vulkánusz eloldódtak és velük együtt azok a lényiségek, amelyeknek sem a Nap gyors fejlődéstempója, sem a Föld lassabb tempója nem volt megfelelő.
A Nap-állapot ismétlődése során az emberi test, az alvó növényekhez hasonlatos volt. A Nap, a kiválása során a Merkúrt és a Vénuszt hasította le magából.
A Hold-állapot megismétlődésekor plántálódott az én felvételének képessége, az emberi testekbe. Csakhogy amikor a Nap már kivált és a Föld a Hold visszatartó erejével együtt maradt, az emberi asztráltest a legvadabb vágyak, érzékek és ösztönök hordozójává lett. Azon lények, akik ebben az időben nem tudtak megtestesülni – a Hold erők keményítő és elsivárosító hatása miatt – a Marsra, Vénuszra, Jupiterre és Szaturnuszra távoztak, jellegük szerint. Amikor a Hold kivált, akkor Hold és a Nap erői kívülről egyensúlyt hoztak létre a Földön. A vörös vér akkor alakult ki, amikor a Mars levált és visszamaradt a vas. A régi lemúri időkben az embernek még nem voltak szilárd csontjai. A lemúri korszak elején az ember még a Föld feletti szférában lakott és a teste csak később lett sűrűbb szubsztanciává.

A lemúri korszak

A Föld először még tűz-folyós állapotú volt, később lehűlt és lassan megszilárdult. Egy vékony, megszilárdult réteg fedte be a korábbi tűzköd maradványait, amely tűztengerként bugyborékolt, immár alul. Fokozatosan kis szigetek alakultak ki, és megjelentek a kőzetek. Azon lények, amelyek az ember elődei, fokozatosan vettek fel függőleges, kiegyenesedett testtartást a korábbi vízszintes helyett és a gerincvelő kiterjedt az agyba. Amikor még a tűz erői jelen voltak, az emberi lény lebegett és egyfajta úszóhólyaggal rendelkezett. Később a régi tűzköd lecsapódott és a levegő sűrű párával volt telített. Amikor ez a sűrű pára is lecsapódott, az ember a kopoltyúlégzésről áttért a tüdőlégzésre, mivel az úszóhólyag tüdővé fejlődött. A Biblia ezt így írja le: „És az Isten életet lehelt az ember orrába, és az ember élő lélek lett.”
A korábbi állat-növényvilágból jött létre a jelenlegi növényvilág. A régi állat-ember lények kettéváltak a fejlődésben: egyik részük felvette az emberi alakot, a másik részük lemaradt és egyre inkább visszafejlődött. A mai emlősök az Ős-Hold ezen állat-embereinek a maradványai. Az ő testük nem volt képes befogadni az én-t, ezért csoportlélek jellegű állapotban maradtak. Az utolsó ilyen állatfajta a majmok voltak, amelyek nem az ember ősei, hanem visszafejlődött lények.
A lemúri időszak alatt a luciferi lényiségek gyakoroltak hatást az emberre. Ezek olyan lények voltak, amelyeknek a régi Holdon kellett volna a hatásukat kifejteni, de lemaradtak a fejlődésben. Most már képessé váltak az asztráltestre hatni, amelyet a magasabb lényiségek teljesen megtisztítottak volna. Ösztönöket, szenvedélyeket és vágyakat ültettek az ember asztráltestébe. Ez kettős következményhez vezetett, egyrészt az ember éretté vált arra, hogy rosszat tegyen, másrészt szabadságot is kapott. A luciferi lényiségek miatt az emberi asztráltest túl hamar megsűrűsödött és a Föld atmoszféréjából a Földre került. Ezt a történetet meséli el a Biblia a Paradicsomból való kiűzetés történetével.
A Föld tüzes időszakában az ember még akaratával befolyásolni tudta a tűz erőket. Az ember csillapítólag tudott hatni a tűz erőkre, ezáltal egyre több szárazföld alakult ki. Azok az emberek, akikben a luciferi erők kerekedtek felül, szenvedélyeiknek engedve, viharos erőket szabadítottak fel a tűztömegben, felszakítva a Föld vékony kérgét. Ezáltal a lemúriai föld nagy része elpusztult és a lakóinak csak kis része maradt fenn. Miközben az emberiség megmaradt része Atlantiszra vándorolt, a régi tűzköd nyomai eltűntek és a levegő sűrű ködtömegekkel volt telített.

Atlantiszi korszak

Atlantisz a mai Európa és Amerika között helyezkedett el. Az ember elvesztette akarati befolyását a tűz elem felett, de hatalma volt a növényi fejlődés gyorsítására. Az életerőt uralták, ezzel a levegő és a víz erőire is hatottak. Az Atlantiszra tértek vissza azok a lelkek, akik régebben a többi bolygóra távoztak, az égitestek szétválásakor. Így alakultak ki a különböző emberi fajok, amelyek külsőben is különböztek. Az akkori emberi test még sokkal képlékenyebb volt, lelki és pszihikai erői nagyobbak voltak. A testek a lelki-szellemi tulajdonságok szerint különböztek, a szellemibb emberek jobban tagoltak és kisebbek voltak, míg mások nagyra nőttek. Innen erednek a törpékről és óriásokról szóló legendák.
Mivel a luciferi erők miatt az ember túl korán lépett a Földre, ez az anyag túl sűrűvé lett a számára, és nem volt többé képes áthatni. Az atlantiszi idő közepe tájától, más, visszamaradt szellemi lényiségek is hatni kezdtek, és az ember nem látott többé közvetlenül bele, az anyag mögött jelenlevő szellemibe. Ők az ahrimani lényiségek, amelyek azt az illúziót keltik, hogy az anyag valami önmagában megálló. Lucifer a belsőben, az asztráltestben hat, az önzést és a vágyakat növeli, Ahriman pedig eltakarja a szellemi világot és az anyagot hozza előtérbe. Ez a két szellem tartotta vissza az embert a fejlődésben. A másik oldalról viszont Lucifer az akarati szabadsághoz, önállósághoz, Ahriman pedig a teljes tudatossághoz segítette az embert, azáltal, hogy fizikai-testi tudatossága növekedett.
Az állatok azok a lények, amelyek nem voltak képesek várni és túl korán szálltak le az anyagba. Azok, akik a legtovább vártak, lágyak maradtak és emberré lettek. Az akkori emberekről nem találhatunk maradványokat, mert a keményebb részek, porcok és csontok, csak az atlantiszi idő végefelé kezdtek kialakulni.
Az atlantiszi ember, az élet és magerők uralása mellett, rendkívüli emlékezőképességgel rendelkezett, de a mai értelemben vett intelligencia, logikus gondolkodás még nem jellemezte. Az egyes fajokban vérségi összatartozás volt, a népszellem hatásaként, és a különböző fajok ellenszenvet éreztek egymás iránt. Az ember képes volt az állati magerőt oly mértékben befolyásolni, hogy állati formákat emberiekké változtatott át. Innen ered számos mítosz az ember-állat formákról. Az atlantiszi korszak végén hatalmas „mágusok” léteztek, akik képesek voltak belelátni a szellemi világba és erőik révén hatni. De voltak olyan emberek is, akikben a mai intelligencia, számítás, ítélőképesség, kombinálóképesség csírái már megvoltak, ők akkor még a lenézettek közé tartoztak.
A régi atlantiszi embernél az éteri fej még messzire kinyúlt a fizikai fejből, de később fokozatosan visszahúzódott, ezáltal alakultak ki a mai gondolkodási, számolási és ítélőképesség alapjai. Az atlantisziak a magerőkkel uralták járműveiket, amelyeket a levegőben kormányoztak. Az atlantiszi emberek még látták a vízben, levegőben és tűzben jelenlevő szellemi lényeket, innen erednek a tündérekről, szilfekről, szalamanderekről, s egyéb lényekről szóló történetek, amelyeket manapság a fantasy történetekben használnak fel. A ködtömegek csak fokozatosan tűntek el és így váltak láthatóvá az égitestek. Mindezeket a folyamatokat világosan leírja a Teremtés könyve.
Amikor a legnagyobb mágusok visszaéltek az erőkkel, olyan folyamatokat indítottak el, amelyek az atlantiszi kontinens pusztulásához vezettek. Az Atlantiszon voltak kultuszhelyek, ún. orákulumok, ahol beavatott bölcsek őrizték a tudást. A különböző fajoknak megvolt a maguk orákulumja, melyek közül a Nap-Orákulum volt a legfőbb. A Nap-Orákulum vezetője volt a legnagyobb beavatott, aki az utolsó atlantiszi időkben összegyűjtötte azokat az embereket, akik már nem rendelkeztek a régi szellemi látással, helyette intellektuális képességeik voltak kialakulóban.
Amikor a fekete mágia használata elindította az atlantiszi kontinens pusztulását és a víztömegek elkezdték elborítani a kontinenst, a Nap-Orákulum vezetője, Manu vezetése alatt, az előbb említett embercsoport megkezdte a vándorlását keletre. Nem jutott el mindenki Ázsiáig, az ő utódaik lettek egyes európai embercsoportok, például a druidák. A keletre eljutottak Közép-Ázsia belsejébe mentek, a tibeti, ősi kultúra innen ered. A Himalája hegyeiben fellelhetők még ősrégi emlékek ebből a korból, de ekkor alakult ki az indiai kultúra is. Más vezetők, más irányokba is haladtak, így alakultak ki később az ókori civilizációk, mint a perzsa, vagy egyiptomi civilizáció elődei.

Felhasznált források:

Rudolf Steiner: A rózsakeresztesek teozófiája  –  München 1907, 10-11. előadás
Rudolf Steiner: Rózsakeresztesek szellemtudománya  –  Budapest 1909, 7-8. előadás

Ha tetszett, lájkold, oszd meg és véleményezd!

A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.