Főoldal » A szíriai gazdáknak szükségük van a támogatásra

A szíriai gazdáknak szükségük van a támogatásra

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Róma, 2016. január 20. – Milliók éheznek az országban, ahol a lassan hat éve tartó konfliktus komolyan visszavetette a mezőgazdaság termelékenységét és az élelmiszer-tartalékokat is. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) ezért a nemzetközi közösséghez címezi felhívását a szír gazdák támogatásáért, hogy ne kényszerüljenek a helyzetet tovább rontva földjeik elhagyására.

A FAO lépése megelőzi a Londonban rendezendő február 4-i nemzetközi donorkonferenciát, amit az Egyesült Királyság, Norvégia, Kuvait és az ENSZ kezdeményezésére hívnak össze.

„Jelenleg a szír lakosság több mint fele számára jelent problémát a napi élelem előteremtése, harmadának a legalapvetőbb élelmiszerek is elérhetetlenek,” mondta José Graziano da Silva, a FAO főigazgatója.

Az ország élelmiszertermelésének összeomlásával az élelmiszerárak kilőttek, tette hozzá, Szíria egyes részein a kenyérgabona ára 300 %-kal, míg a rizsé 650 %-kal nőtt az elmúlt 18 hónapban.

El kell kerülni, hogy még több gazda kényszerüljön földjeit elhagyni, mert „csupán a segélyekkel nem lehet ellátni egy országot,” hangsúlyozta.

Kiemelt támogatás a mezőgazdaságnak

Míg a szíriai gazdálkodók nem jutnak vetőmagokhoz vagy trágyához, az állattenyésztők számára az állati takarmány és az állategészségügyi ellátás biztosítása jelent nehézséget. A piac és az elosztórendszerek sem működnek megfelelően.

A mezőgazdaság, ahogy ez a múltban is így volt, még mindig a legfontosabb megélhetési forrás Szíriában, nem is beszélve az ország ellátásában betöltött szerepéről.

„Nem szabad magukra hagyni a Szíriában maradtakat, akik továbbra sem adták fel a mezőgazdasági tevékenységet. Főleg, hogy javarészt (63 %-ban) nőkről van szó,” mondta a FAO főigazgató helyettese, Laurent Thomas

Egy nem elhanyagolható szempont, hogy a helyi előállítás jelentősen olcsóbb, mint az ország élelmezése segélyek révén: 100 dollár befektetéssel egy helyi gazda 1 tonna búzát tud termelni, ugyanezen mennyiségű gabona importja ezen összeg többszöröse lenne.

A FAO Szíriában

A nehézségek ellenére a FAO nem hagyott fel a szír farmerek és vidéki közösségek támogatásával. Jelenleg is egy kivételével mind a 14 tartományban jelen van, még a nehezen elérhető északiakban is.

Sőt, a tavalyi évben növelni is tudta az így elért emberek számát 1,5 millióra. A FAO-tól kapott búza és árpa vetőmagokból becslések szerint 119 000 tonna gabonát arathatnak a gazdák, amellyel akár fél millió embert ellátását is meg lehet oldani. Emellett több mint 9 millió állat esetében biztosított a Szervezet állatorvosi ellátást.

„Miközben a fegyveres harcok a városokat teljesen elpusztítják, vidéken, a gazdák számára nincs más alternatíva, mint a földművelés,” mondta.

A FAO a program kiterjesztését szorgalmazza, ennek keretében a 87 millió dolláros támogatásból 3 millió embert lehetne elérni az országon belül, míg további 53 millió dollár lehetővé tenné a Jordániában, Irakban, Libanonban és Törökországban élő szíriai menekültek támogatását.

Hiába a mezőgazdasági szektor jelentősége, tavaly az ide irányuló sürgősségi programok több mint 70 %-a alulfinanszírozott volt Szíriában. 2016 lehetőséget kínál, hogy megtegyük azokat a szükséges lépéseket, amelyekkel a Szíriában élők ellátását és az ottani gazdálkodók megélhetését biztosíthatjuk.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?