Az idő titka

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

„A holnap már elmúlt és a tegnap még el sem kezdődött.”
Eyn

Ha az Olvasó figyelemmel kísérte az eddigi cikkeket – különös tekintettel az Abszolútum – Metafizikai alapfogalmak – című írásra, valamelyes képet alkotott már arról, hogy az idő, csakúgy mint a tér, csupán az Abszolútum egy aspektusa.
Mivel az idő a Létezés része, relatív és viszonylagos, de nem abszolút. Ami azt jelenti, hogy csupán bizonyos keretek között érvényes. Az idő kérdése az egyik olyan dolog, amely messze túlmegy az értelem felfogta határokon, mivel az értelem, mint dolog, szintén az időben nyilvánul meg.
Az idő az a dolog, amelynek a kérdésében a modern fizika és a metafizika találkozik. Einstein felfedezései és a kvantumfizika megjelenése óta tisztában vagyunk vele, hogy az idő, mint olyan, teljesen „megváltozik” fénysebesség közelében, vagy például a titokzatos fekete lyukaknál, ahol egyébként is semmivé lesznek az általános fizikai törvények.

Az idő titka

„Az idő önmagába érő folyamatosság. Az idő eleje és vége egymásba folyik. Semmi sem ér véget és semmi sem oszlik fel az időben; semmi sincs, ami az időben kezdődött és befejeződött volna.
Az idő az érzékszervek által teremtett kerék, amelyet az érzékszervek hoznak mozgásba a térben.”
Mikhail Naimy: Mirdad könyve

Hogyan lehet, hogy két különböző szemlélő számára teljesen különböző idő telik el, ugyanazon időtartam alatt? Például minél nagyobb sebességgel utazik valaki, annál jobban lelassul számára az idő. Nyilván ez kis sebességeknél nem észrevehető, de a fénysebesség közelében (ha az ember képes lenne olyan gyorsan utazni), az idő számára annyira lelassul, hogy amit ő perceknek él át, álló társa számára évtizedeket jelenthet.
A másik érdekes és „szórakoztató” dolog, az időzónák kérdése. Hogyan dolgozhatunk egy nap 36 órát? Egy adott napon kelet felé haladunk, jónéhány időzónával arrébb, ahol elvégezzük feladatainkat, majd visszatérünk nyugatra – akár körbe – ahol még mondjuk délután van, miközben keletebbre már rég másnap. Vicces, de miközben biológiai óránk szerint másfél nap is eltelt, „valójában” csupán egy. Vagyis az idő nem más, mint egy viszonyítási érték, jelen esetben a Föld forgása.
A fentebbiekből kitűnik, hogy az idő a mozgással kapcsolatban áll, s természetesen a változással, mert ha minden mozdulatlan lenne, elveszítené értelmét. Mi tehát az idő titka? Mi is, mint biológiai lények, az idő részesei vagyunk, ezért számunkra az idő „folyása” mindennapi valóságnak tűnik, amit érzékeink által tapasztalunk. De nemcsak a fizikai dimenziókban van ez így, hanem bizonyos fokig a szellemi régiókban is jelen van az idő. Ez konkrétan az asztrális szféráknak nevezett dimenziókra érvényes, ahol a tér már könnyedén áthidalható, de az idő még nem. A magasabb szinten elhelyezkedő mentális szférákban azonban az idő is elveszti jelentőségét.

Az idő titka: minden egyszerre létezik

Ez az a pont, ahol az általános emberi értelem elveszti a fonalat. Pedig tulajdonképpen tényleg így van, csak egy valóság van, ezért minden egyszerre kell létezzen. Mert ha nem így lenne, „a minden hova haladna”? Lehet e a teljes teljesebb, az egész egészebb, a tökéletes tökéletesebb? Ezért van az, hogy az idő nem lehet maga a valóság, hanem csak egy alternatív valóság, amely viszonyítás kérdése.
Csakhogy, ha minden egyszerre létezik, mi a helyzet a múltból a jövőbe haladás képzetével? Hogyan működik az ok és okozat törvénye, ha nincs múlt és jövő? Miképpen lehetséges fejlődés?
A legjobb, ha úgy képzeljük el az időt, mint egy gömböt, amelynek minden része folyamatos alakulásban van, és minden része folyamatosan kommunikál egymással. Tehát a „múlt” és a „jövő” szüntelenül kommunikál, és hatással van egymásra.
Na mármost az emberi lény által megtapasztalt létezésforma – gyakorlati okok miatt – magában foglalja az időben való létezés, az időnek a múlt-jelen-jövő –ként való érzékelését. Mindebben az a paradoxon hogy konkrétan egyik sem érzékelhető, mert a jelen a következő pillanatban már múlt, a jövő máris jelen, és… hol is a jelen? A pillanat „megfoghatatlan”.
Tudni kell, hogy léteznek más valóságrendszerek és tudati szintek, ahol az időnek effajta felfogása nem létezik. Az emberi lény magasabb tudata számára is – amely a legtöbb ember számára még tudatalatti – így van ez. Különböző álomállapotokban – ha az ember megtanulja megfigyelni ezeket – más-más időérvényességi élményeket élhetünk át. Akik odafigyelnek álmaikra talán tapasztalták is, hogy „odaát” párhuzamosan több életünk is zajlik, amelyeknek megvan a maguk logikája, de időbeliségben teljesen más kontinuitást vesznek fel.

Az idő többszörös!

Az idő témáját nehéz lenne anélkül kifejteni, hogy legalább részben ne érintenénk a lehetségességek világát. Az emberi tudat jelenlegi szintjén egy adott idővonalra összpontosít. Most képzeljünk el egy idővonalat a térben. A vonal mellett, felett, és alatt is halad egy-egy vonal. A vonalak bizonyos pontokon kapcsolódnak egymáshoz. Ezek a vonalak egy sokkal nagyobb vonalhálózat részei. Egy bizonyos ponton ezek is kapcsolódnak egymással. Van egy felfoghatatlan „pont”, ahol az összes vonal összeér.
Mi jelenleg csupán az egyik vonalat érzékeljük, azt amelyiken haladunk. Álomállapotainkban ellátogatunk a szomszédos vonalakra is. Ennek a hálózatnak bizonyos pontjaiból számos vonalat át lehet látni. A „mi vonalunkon” az egyik irányba haladunk – ezt nevezzük jövőnek – és a másikat látjuk; ezt múltnak hívjuk. Amikor valami miatt megváltozik a tudatállapotunk, álmodunk, meditálunk, sokk ér, (vagy vannak, akik tudatmódosító szert használnak), akkor előfordulhat, hogy „előrefelé” is látunk, vagyis belepillantunk a jövőbe, illetve más idővonalakba.
Felmerül a kérdés, hogyan lehet hatással a jövő a múltra, egyáltalán lehet e? A Karma és/vagy szabad akarat című régebbi cikk segítséget nyújthat ennek megértésében. Meg kell különböztetni a választott és a lehetséges „útvonalakat”. Mielőtt bárki félreértené, a lehetséges nem azt jelenti, hogy nem valóságos, hanem azt, hogy a jelenleg választott úton nem érzékelhető. Tehát az ember jelenlegi tudatszintjén ez érvényes: a múlt már elmúlt, a jövőt alakítjuk. A Szellemnek, így az emberi Én –nek is sok része van, amelynek csak az egyik része az, amelyet most önmagunknak ismerünk. Más részeink – amelyeknek ugyanúgy megvan a maguk önazonossága – más eseményeket élnek át. Egyik sem kevésbé érvényes a másiknál.
Léteznek „játékszabályok”, úgynevezett keretek, amelyek értelmet adnak az egész folyamatnak. Az egyik ilyen, hogy egy adott útvonal nem mehet összevissza. Vagyis a múltadat nem teheted semmissé, és jelen állapotodból kiindulva a jövő sem lehet akármilyen. Azonban, ha „végigértél” egy útvonalon, egy másik következik, és annak a szabályai lesznek érvényesek. A fejlettebb szinteken szabadon választhatók olyan útvonalak, amelyek teljesen eltérőek lehetnek az általunk eddig ismerttől. Ezeken a szinteken nincsen olyan korlátozás, hogy csak a múltból haladhatunk a jövő felé, az események szabadon alakíthatóak. Egy még magasabb szintről pedig „látszik” hogy minden egyszerre zajlik.
Tehát a Te előző életed, a jövendő, vagy bármelyik, most van. Ezen a ponton a hagyományos módon gondolkodók ki szoktak akadni. Az a helyzet, hogy sok-sok éned van, amelyik mind Te vagy, de külön-külön is megvan az érvényességük. Közönséges éberállapotban csak az egyik vagy a sok közül. Ha képes vagy magasabb tudatállapotba emelkedni, érzékelheted a többi én –t is és egy bizonyos szinten azt az Én-t is, aki mind. Ez az az Én, aki számára az idő nem a valóság, de azáltal, hogy a részei az „idő-ben” jelennek meg, tapasztalatot, s ezáltal tudatosságot jelentenek számára.
Amikor valaki elér egy magasabb tudatszintet, képessé válik másik idővonalat érzékelni, s abba átlépni. A másik idővonalhoz másik „múlt” tartozik, s onnantól az az ő múltja. Ettől nem szűnt meg a régi, de az az ő számára már nem érvényes. Mivel ő megváltozott – vagyis magasabb fejlettségi szintet ért el – elérhetővé válnak számára más létezés és időformák. Innentől a régi már csak egy része, amely sosem veszik el, de szabadon alakíthat ki új idővonalakat, amelyek ugyanúgy érvényesek.
„…aki képtelen megszabadulni az időbeli egymásutániság nézőpontjától és minden dolgot egyidejűségben szemlélni, az a metafizikai rend felfogására sem képes. Aki igazi metafizikai megimeréshez akar jutni, annak legelőször az idő fölé kell helyezkednie.”
René Guénon

Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.