Ki tud többet Európa erdeiről – tanulmányi verseny

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Az erdő Európa egyik utolsó természetes, természetszerű életközösségeként számos lehetőséget kínál ismereteink bővítésére, a pihenésre, a közösségi és egyéni munkavégzésre. Ugyanakkor országonként és régiónként más erdők és erdészeti feladatok jellemzik.

Fiatalok az európai erdőkben – 2013 címmel, középiskolásoknak hirdet nemzetközi tanulmányi versenyt az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) és a “Young People in European Forests” (YPEF) Nemzetközi Bizottság. A jelentkezési határidő 2013. február 15.

A nemzeti fordulóból és nemzetközi döntőből álló angol nyelvű versenyre középiskolás csapatok nevezhetnek.  Korábban, a magyar diákok a nemzetközi döntőben 2011-ben első, míg 2012-ben harmadik helyezést értek el. 2012-ben közel ötven magyarországi középiskola több mint száz csapata nevezett a versenyre. A verseny 2012-es lebonyolítását a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatta.

A YPEF verseny célja, hogy a résztvevő diákok megismerjék az öreg kontinens erdeit, a természet- és környezetvédelemben betöltött szerepüket, és az ehhez kapcsolódó erdészeti tevékenységeket. Kerüljenek közelebb a fenntarthatóság elvéhez, valamint annak megértéséhez, hogy a természeti erőforrások megőrzése nem csupán saját környezetükben, hanem összeurópai szinten is kiemelkedően fontos az ott élők számára.

További információ a www.oee.hu honlapon olvasható.

Letölthető versenykiírás .DOC

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?


Warning: Unknown: write failed: No space left on device (28) in Unknown on line 0

Warning: Unknown: Failed to write session data (files). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (/var/www/clients/client0/web5/tmp) in Unknown on line 0