Az FM Sajtóiroda tájékoztatója szerint új információs weblap támogatja az Európai Bizottság kifejezetten környezetvédelemre, természetvédelemre és a biológiai sokféleség megőrzésére biztosított pénzügyi eszközét a LIFE (L’Instrument Financier pour l’Environnement) programot, amelynek Kapacitásépítési Networking Workshopját Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg, 2016. november 22-én.

A szakmai találkozón a kapacitásépítési pályázatot megvalósító tagállamok megoszthatták eddig elért eredményeiket, problémáikat és azok megoldási módozatait, valamint a legjobb gyakorlatokat, miközben lehetőségük nyílt az Európai Bizottság szakembereivel történő konzultációra is.

A magyarországi projekt összköltségvetése mintegy 1.145.665 euró, amelyből az Európai Bizottság által biztosított támogatási összeg 992.279 euró. A 2016 januárjában indult 3 éves projekt célja, hogy a LIFE programban hazánk az elkövetkező években még eredményesebben, még több sikeres pályázati forrás elnyerésével tudjon részt venni. A projekt többek között a LIFE nemzeti tanácsadói szolgáltatásokkal, éghajlat-politikai, környezet- és természetvédelmi tréningekkel, képzésekkel, információs napokkal, külföldi tapasztalatok megosztásával kívánja segíteni a hazai pályázókat a pályázat megvalósításának teljes időtartama alatt.

A naprakész információk könnyű elérhetőségét biztosító LIFE információs honlap a következő címen érhető el: http://www.lifepalyazatok.eu.