Főoldal » Magyar Élelmiszer Hazai Ízek Fesztivál

Magyar Élelmiszer Hazai Ízek Fesztivál

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A VM. Sajtóiroda közleménye szerint a hazai élelmiszer-előállításban, -forgalmazásban, -fogyasztásban érdekelt felek szakmai párbeszédét és az üzleti kapcsolatok kialakítását segíti a Magyar Élelmiszer Hazai Ízek Fesztivál. A szakmai napot a Magyar Gasztro Térkép Klaszter és a Csongrád Megyei Kormányhivatal rendezi szeptember 22-én, Szegeden.

A rendezvényen nyolc élelmiszer nagy- és kiskereskedelmi vállalkozás állít fel beszerzési pontokat, ahol a cégek képviselői arról tájékoztatják a Dél-Alföld mezőgazdasági termelőit, élelmiszergyártó kis- és középvállalkozóit, hogy milyen feltételekkel válhatnak beszállítóvá.

A vendéglátókat tömörítő gasztronómiai szervezetek a vidék hagyományos ízeivel ismerkedhetnek, az érdeklődők pedig az új magyar termék rendeletről hallhatnak a fesztiválon.

A húsipari termékgyártók és a vágóállat tenyésztési szövetségek képviselői az állattenyésztőkkel, a vágópontot nyitó vagy nyitott vállalkozások vezetőivel és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakértőivel találkozhatnak.

A rendezvényen szó lesz az orosz, az ukrán és a kazahsztáni piaci lehetőségekről, és arról, hogyan lehet fokozni a magyar élelmiszeripari termékek kereskedelmét egy új, virtuális piactérrel.

Az idén létrejött Magyar Gasztro Térkép Klaszter célja a magyar termékek piaci szerepének erősítése, a honi élelmiszer-kereskedelem élénkítése.

A fesztivál Magyarország mezőgazdaságának  bölcsőjében elsőször fogja össze, a hazai élelmiszer termelőket, gyártókat és felhasználókat. Esélyt teremtve a sikeres üzleti kapcsolatok kialakításához. Szakmai programjaikon lehetőség lesz új üzleti partnerekkel megismerkedni, konferenciákon elismert szakemberek tartanak előadásokat, ahol az eddig megválaszolatlan kérdéseire is feleleteket kaphat.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?