Mandragóra: a legendás gyökéremberke

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A mandragóra (Mandragora officinarium L.) gyógynövényként való alkalmazása az ősidőkbe nyúlik vissza. Emberalakot formázó gyökérzete és egyes alkaloidjainak tudatmódosító hatása miatt gyógyászati alkalmazása az évszázadok folyamán fokozatosan háttérbe szorult, a növény pedig átkerült a babonák és mítoszok világába.

Rendszertanilag a burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozik, a Mandragora nemzetség névadó faja. Népi elnevezései a következők: szerencsegyökér, varázsgyökér, kutyaalma, földialma, ördögalma. Széles körben elterjedt a Földközi-tenger partvidékén, valamint a Közel-Keleten, főként parlagokon és köves területeken. Kis mértékben fagytűrő, -15 °C alatt biztosan elpusztul.

Évelő lágyszárú növény. Két arasznyi hosszú, széles, szőrös tőlevelei szétterülnek a talajon. Pasztinákhoz hasonló gyöktörzse gyakran kétfelé ágazik, kis képzelőerővel emberi végtagot formáz. Tél végén nyílnak legfeljebb 3 cm-es illatos virágai, melyek sárgászöld vagy lilás színűek. Lédús bogyótermése éretten apró paradicsomra emlékeztet.

A mandragóra számos alkaloidot tartalmaz, legjelentősebb közülük az L-hioszciamin és az atropin, de termel szkopolamint, mandragorint és más tropánvázas alkaloidákat is.  A hatóanyagok koncentrációja a gyökérben a legnagyobb, de a növény minden részében megtalálhatóak. Ezek nagyon erős hatású mérgező szerek, melyeket a konvencionális orvoslás rendkívül kis mennyiségben alkalmaz. A túladagolás tünetei lehetnek: delírium, hallucináció, tachycardia, perifériás értágulat, alacsony vérnyomás, pupillatágulat, idegrendszeri károsodás vagy akár halál is.

Az ősi időkben e növényt gyógyászati célokra széleskörűen használták, az ókori világban több kultúra is a termékenység jelképeként tisztelte. Egyiptomban afrodiziákumként ismerték és a Kr. e. 1500 körül megírt Ebers-papirusz szerint tejjel, mézzel és borral fogyasztották a nemi vágy fokozásának érdekében. Az Ószövetség is megemlékezik áldásos hatásairól. A görögök emésztésserkentőként és altatóként, a rómaiak pedig műtéti beavatkozások során érzéstelenítőként alkalmazták. A középkorban a gyökeret borban áztatva vagy füstölőként használták altatószer gyanánt. Külsőleg friss sebeket, keléseket és gyulladt szemeket kezeltek vele. Méliusz Juhász Péter a Herbárium című művében kiemeli méregtelenítő hatását is, érzéstelenítő keverékek összetevőjeként pedig az orvostudomány egészen az 1800-as évek közepéig alkalmazta.

A késő középkorban a növény hírhedtté vált, mint a boszorkányok kelléke, melyet közeli rokonaival, a bolondító beléndekkel (Hyoscyamus niger L.) és a csattanó maszlaggal (Datura stramonium L.) együtt a repülőkenőcs készítéséhez használtak fel. A korabeli jegyzőkönyvek szerint Jeanne d’Arc-ot is megvádolták a mandragóra használatával, ő azonban mindvégig ártatlannak vallotta magát ebben a tekintetben. Egyesek szerint látomásait is e növénynek köszönhette.

Az 1500-as és az 1700-as évek között a növényt már nem annyira gyógyhatása, mint inkább mágikus ereje miatt tisztelték. Gyökerét, sőt, annak utánzatait is sokan szerencsét hozó amulettként viselték, és aranyárban mérték az élelmes kereskedők.

Hozzá kapcsolható az akasztófamanó legendája is. A néphit szerint a felakasztott bűnös földre cseppenő magja varázserővel rendelkezik, melyből csodás növény, az akasztófamanó sarjad. Ezt érdemes hazavinni és gondosan ápolni, mert szerencsét és jólétet hozhat boldog tulajdonosának. Kiásása nem egyszerű, mert közben szörnyű hangon sikítozik, s halál fia az, aki elsőként hozzáér. A siker érdekében célszerű trombitaszóval túlharsogni vagy fekete kutyával elvégeztetni a piszkos munkát. A gyökéremberke egyébként is pokolra juttathatja gazdájának a lelkét, ha az nem válik meg tőle még halála előtt. A legenda még napjainkban is él, szelídebb változata megjelenik például a Harry Potter és a Titkok Kamrája, valamint a Faun labirintusa c. filmalkotásokban.

A növény a világirodalomban is nyomot hagyott, olyan írók, költők emlékeztek meg róla, mint Shakespeare, Machiavelli, Ezra Pound, John Steinbeck vagy éppen Samuel Beckett.

Talán pont a kiterjedt mítosz- és hiedelemrendszer az oka annak, hogy maga a valóságos növény kiveszett az orvoslásból. Napjainkban egyedül a homeopátia használja fejfájás ellen, értékes alkaloidjait is inkább más, vele közeli rokonságban álló növényekből vonják ki. Érdemes mégis emlékeznünk e különös növényre, mely fontos szerepet játszott a gyógyítás és az európai kultúra történetében egyaránt.

 

Forrás:

http://en.wikipedia.org/wiki/Mandragora_officinarum

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerencsegy%C3%B6k%C3%A9r

http://ebookbrowse.com/van-arsdall-anne-helmut-w-klug-and-paul-blanz-the-mandrake-plant-and-its-legend-pdf-d59158377

http://www.emandrake.com/public/

http://www.flowersinisrael.com/Mandragoraautumnalis_page.htm

 

A kép forrása:

http://abracadabra-wiccan.com/index.php?main_page=product_info&cPath=50008&products_id=50102

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?