„Mindenképpen” szeretnének megjelentetni a 40 milliárd forint értékű AKG-pályázatot.fácska A fiatal gazdák induló támogatására 38 milliárd forint áll rendelkezésre. A mostani keretet azok a fiatal gazdák vehetik igénybe, akik már valamilyen gazdálkodási potenciállal rendelkeznek, tehát azok, akik valamilyen területalapú támogatásban részesültek, most nincsenek kizárva, ellenkezőleg!

Az önkormányzatoknak az őszi pályázatdömpingből 18 milliárd forint jut, amelyet szilárd burkolattal nem rendelkező, a tanyaközpontokat és a mezőgazdaságot segítő utak fejlesztésére fordíthatnak, továbbá útszélek karbantartására szolgáló erőgépekre is.

A helyi termékek értékesítését szolgáló piacok fejlesztésére és a közétkeztetés támogatására 12 milliárd forintot hirdetnek meg.

Termelői csoportok és szervezetek létrehozására 26 milliárd forint fordítható.

Pályázatokat írnak még ki az erdészet, az agrárinnováció és a diverzifikáció területére is, utóbbira 36 milliárdot, hogy például olyan tevékenységeket indítsanak be, mint a falusi szálláshelyek kialakítása.palyazat1

A 2014 és 2020 közötti időszakban 1300 milliárd forint áll rendelkezésre, és ebből már 900 milliárdot meghirdettek.

A pályázatok értékelését felgyorsítják, hiszen létrejött az értékelő rendszer, felállt a stáb, megvan a kifizetési terv és rendelkezésre áll az informatikai háttér is. A kifizetések elhúzódásán pedig úgy kívánnak segíteni, hogy az AKG-pályázatokra még idén 50 százalék előleg igényelhető. Mindezekből látszik, hogy 2017 lesz a kifizetések éve.