Főoldal » 190 éve született Petőfi Sándor (1823.01.01.)

190 éve született Petőfi Sándor (1823.01.01.)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Az év első napja számomra – évtizedek óta majdnem mindig – Petőfié. Az alvó, néma város fölött, a második emeleti konyha Újév délelőtti csendjében, miközben fő a lencse, párolog a bele való füstölt hús ebédre, a kinyitott „nagy Petőfi” (egy ’73-as, jubileumi egykötetes összes) fölött ülök, és ámulok. Ámulatom nem csökkent a hosszú évek alatt, pedig pályám során csaknem harminckilencszer „vezettem föl a témát” – diákjaimnak változó (egyre csökkenő) lelkesedése közepette.

Először is: nála a témát maguk az élettörténések, a közvetlen tapasztalatok adják. Megpróbáltam a verseit tematikusan csoportosítani, de a bőség zavarával kellett szembesülnöm, annak ellenére, hogy jól körülhatárolhatók a vezértémák: politika, haza, szülőföld, szabadság, nemzeti- és világtörténelem, szerelem, ellenfelek, barátok, természet, vagyis minden, ami egy romantikusra jellemző lehet szerte Európában. Az irodalomelméleti kézikönyvek ide vonatkozó terminus technicusaira is kivétel nélkül akad példa a költemények között: a romantikus iróniára éppúgy, mint a romantikus elvágyódásra vagy a halálvágyra. Szerepverseket is írt szép számmal, és a lírai műfajok teljes skálája, a verstan és prozódia szinte minden eleme, szabálya demonstrálható egy-egy sorával vagy strófájával. A kaleidoszkóp színessége és vibrálása fakó és statikus Petőfi verseihez képest.

Másodszor: népiessége nem valamiféle „pórias” igénytelenségből fakad (ahogy azt irodalmi ellenfelei beállítani igyekeztek), hanem a költői beszéd belülről jövő természetességéből, a köznapi beszéddel való rokonságából. Művészi elvévé tette az egyszerűséget, a természetességet, tehát a szépség, a költészet elérhetőségét mindenki számára. Ízig-vérig demokrata volt – mint művész is. Ezért több ars poeticájában is beszél magáról a költészetről, vagy utal rá. Nem véletlenül lett szinte szállóige ez a négy sora: „Több a költészet! olyan épület, // Mely nyitva van boldog-boldogtalannak, // Mindenkinek, ki imádkozni vágy, // Szóval:  szentegyház, ahová belépni // Bocskorban, sőt mezítláb is szabad.” (A költészet, 1847)

De vigyázzunk: Petőfi „egyszerűsége” nagyon rafinált is tud lenni! Elég, ha csak a „Felhők” ciklust említjük. 1846 tavaszán – Csapó Etelke halálát elgyászolván, barátaiban csalódva és az irigyek acsarkodásai miatt mély depresszióba esve – Szalkszentmártonban egy hónap alatt megírja a hatvanhat kis darabból álló szokatlan remekművet. Teljes tartalmi és formai eredetiség, nyugtalanító szokatlanság jellemzi. A szövegek rövidsége nem epigrammai; világlátásuk, életérzésük nem „homéroszi” (inkább „ossziáni”); képrendszerük vagy túllép a romantikán, vagy mintha visszanyúlna az angol sírköltészethez: szinte már középkoriasan „gótikus”. Közöttük kevés a hagyományos „vers”: sok a szabadvers, van rímtelen időmértékes ritmusú is.  Nehéz bármelyiket kiemelni a többi közül. De mégis: számomra a legnagyszerűbbek újra és újra ezek a darabok (nemigen tudom megmondani, hogy miért):

IV.

Annyit sem ér az élet,

Mint egy eltört fazék, mit a konyhából

Kidobtak, s melynek oldaláról

Vén koldús nyalja a rászáradt ételt!  

(Az egyik legmerészebb hasonlat – majdnem allegória – az egész XIX. században.)

VII.

Szállnak reményink, e szép madarak…

Midőn legjobban szállanak,

S szíják a mennyei tiszta léget,

Hol már sas sem tanyáz:

Jön a való, e zord vadász,

S lelövöldözi őket.

(Mondják, hogy Döbling előtt közvetlenül Széchenyi Istvánnak egyik kedves verse volt.)

IX.

Emlékezet!

Te összetört hajónk egy deszkaszála,

Mit a hullám s a szél viszálya

A tengerpartra vet… – – 

(Befejezetlen sóhaj: nincs főmondati alany, sem állítmány, csak egy kifejtett megszólítás.)

XII.

»Viseld egyformán jó- s balsorsodat!«

Így szól, kit a bolond világ bölcsnek nevez.

Az én jelszóm nem ez;

Én örömimet s fájdalmimat

Érezni akarom… kettősen érezem. (…)

(Mi sem állt tőle távolabb, mint a sztoikusok fegyelmezett, de hideg apátiája…)

XVI.

Itt állok a rónaközépen,

Mint a szobor, merően.

A pusztát síri csönd födé el,

Mint elfödik a halottat szemfödéllel.

Nagy messze tőlem egy ember kaszál;

Mostan megáll,

S köszörűli a kaszát…

Pengése hozzám nem hallatszik át,

Csak azt látom: mint mozog a kéz.

És most idenéz,

Engem bámul, de én szemem sem mozdítom…

Mit gondolhat, hogy én miről gondolkodom?

(Mint egy szürrealista japán képsor: mondjuk Kurosawa filmjében a Van Gogh-részlet.)

XXII.

A bánat? Egy nagy óceán.

S az öröm?

Az óceán kis gyöngye. Talán,

Mire fölhozom, össze is töröm.

(Két teljes metafora. Még csak nem is eredetiek. De hogy vannak összeillesztve!)

Ahogy az Etelke-verseket (és önmagában a gyászt) egy mozdulattal lezárta („Függ már a lant megérintetlenűl, // Mellyel keservemet elénekeltem, // Keservem, érted, a sír börtönének // Örök rabjává záratott szerelmem.” (…) – Függ már a lant, 1845), úgy szakad meg egy pillanat alatt a „Felhők” ciklus is az utolsó átok-áldással – a világ (és tulajdonképpen önmaga) felé: „Legyen átok a földön, // Hol ama fa termett, // Amelyből énnekem // Bölcső készítteték; // Legyen átkozott a kéz, // Mely e fát ülteté, // És átkozott az eső s a napsugár, // Mely e fát felnövelte! … –  // De áldás légyen a földön, // Hol ama fa termett, // Melyből nekem majd // Koporsó készűl; // Áldott legyen a kéz, // Mely e fát ülteté, // Áldott az eső s a napsugár, // Mely e fát felnövelte!” És egy hónap múlva újra megnyílik a tettek és a világ felé:

Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek

Az emberiségért valamit!

Ne hamvadjon ki haszon nélkűl e

Nemes láng, amely úgy hevít. (…)

Harmadszor: versei döntő többségének szerkezetét – s ez is romantikus sajátosság – a költői képeknek párhuzamos vagy még inkább ellentétes alakzatokba való rendezésével alakítja ki. Költeménye sokszor metaforák és metonímiák szövevénye, mely – mint drága keleti szőnyeg – sokféle mintát, ábrát láttat a szemlélővel, és minél tovább nézzük (hallgatjuk, olvassuk), annál több szépsége, mívessége, bravúrja válik láthatóvá, hallhatóvá, érzékelhetővé számunkra. Lírájának zeneisége is páratlan: még a kevésbé sikerült verseiben is hibátlan a rím és a ritmus.

Végezetül pedig – nagy önmérséklet szükségeltetik hozzá – egy zárógondolat: fogalom és kép indul egymás mellett. Majd elmarad a fogalom; a kép újabb fogalommá lép elő, és képet teremt. És így tovább: láncszerűen bontakozik ki a kép, fogalommá válik, és képet vesz maga mellé. Érdekes feladvány lenne: melyik Petőfi-vers művészi módszere, leleménye ez? Legyen szabad a gazda: a „Minek nevezzelek?”című romantikus Júlia-rondóé:

Minek nevezzelek,

Ha a merengés alkonyában

Szép szemeidnek esti-csillagát

Bámulva nézik szemeim,

Mikéntha most látnák először…

E csillagot,

Amelynek mindenik sugára

A szerelemnek egy patakja,

Mely lelkem tengerébe foly –

Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,

Ha rám röpíted

Tekinteted,

Ezt a szelíd galambot,

Amelynek minden tolla

A békeség egy olajága,

S amelynek érintése oly jó!

Mert lágyabb a selyemnél

S a bölcső vánkosánál –

Minek nevezzelek?

I. fogalom-kép lánc:

·        A merengés = alkony;

·        A merengés alkonyában (nézi)  >> Júlia szemeinek (esti) csillagát;

·        E csillag (minden) sugara = a szerelem (egy-egy) patakja;

·        E patak >> lelke tengerébe foly(ik).

II. fogalom-kép lánc:

·        Júlia tekintete = szelíd galamb;

·        a galamb (minden) tolla = a békesség (egy-egy) olajága;

·        az olajág érintése = lágy;

·        lágy(abb) >> mint a selyem, mint a (bölcső) vánkos(a)…

És így tovább, végiggörgethető fogalom-kép áttűnések követik egymást az egész költeményen keresztül. Külön érdekessége a versnek, hogy az utolsó strófa metafora-litániája indokolja igazán a címet, mert a kérdés a végére is kérdés marad. A költő képtelen volt megfelelő, méltó szavakat találni „ifjú hitvese” leírására és szólítására.

Régen – kamaszként, a szüleim kertjében – karcolás-próbákat ejtettem egy óriási, fél évszázados fenyő törzsén. Meg sem érezte, föl sem vette. De körmömön, ujjaimon még hetekig éreztem a fenyőgyanta illatát, miután hozzáértem. Éppen így vagyok a Petőfi-korpuszon ejtett karcolás-próbákkal is. Isten éltesse hát, örökre. De legalább még 190 évig.

2013. január 1-jén, Petőfi születésnapján, Csepelen:

(szgá)

Online matematika kurzusok felső tagozatosok számára

3 csomagajánlattal készültünk a felső tagozatos diákok számára. Az online kurzusok nem csak a felvételire, de akár már az érettségire való készülésben segítséget nyújthatnak. Válaszd ki, hogy melyik csomagban rejlő tudásra van most a legnagyobb szüksége gyermekednek.
RÉSZLTEKÉRT KATTINTS IDE

KIEMELT AJÁNLATOK

KÉPES VAGY RÁ!
MATEKZSENI SZÜLETIK!
TE IS OKOS VAGY!
 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?