A Bibliai szellemi lények valódi jelentése

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

    A Bibliában található szellemi lények kifejezései, mára eltorzultak jelentésüket illetően. Számos esetben sajnos teljesen másra gondolnak az emberek és a Biblia mai „tudósai”, mint amit az eredetileg jelentett. Az elnevezések eredeti jelentése az emberiség birtokában volt, de mára egy részük csak az ezoterikus kereszténységben maradt fenn. Jó tudni: A legtöbb esetben, ahol Bibliában az Isten szó található a mai fordításban, egyáltalán nem arról van szó, amire mi gondolunk. Alább a Bibliában is megtalálható szellemi lények és hierarchiák valódi jelentései találhatók. Sok más helyen is lehet olvasni róluk, de számos esetben hozzákevertek ezt-azt. Itt csak az eredeti tudás szerepel, amihez nem tettek hozzá a „mai gondolkodók”.

A cikk szorosan összefügg az előző, Bolygóállapotok című bejegyzéssel, ezért a megértés és a teljesség végett érdemes mindkettőt elolvasni, sőt a Teremtés könyvének titkaihoz is kapcsolódik.

Szentháromság – A három logosz

Atyaisten: Az Ős-Szaturnuszon élt legmagasabbrendű szellem, az én-szellemek vezetője.

Krisztus (Fiú, Ige): Az Ős-Napon élt legmagasabbrendű szellem, a napszellemek vezetője. Időszámításunk kezdetén az ember Jézus készítette elő a testét számára, és ebben a testben volt jelen, három éven át. A Keresztrefeszítés után a Föld szellemévé lett.

Szent Szellem (Szentlélek): Az Ős-Hold vezető szelleme.

Szellemi lények – A legfelső három hierarchia

Szeráfok – A Szeretet Szellemei
A Szeráfok állnak a legmagasabb rezgésszinten, a szeretet az ő kisugárzásuk, és működésükneknek fizikai eredményei a villámlás és a dörgés is. A bolygórendszerek kapcsolatát szabályozzák, vagyis a csillagrendszerek mozgását hangolják össze.

Kerubok – A Harmónia Szellemei
Ők a felelősek a különböző folyamatok és kozmikus törvények közötti összhangért, rendért. Fizikai szinten a Harmónia Szellemei,  vagyis a Kerubok működnek közre azon, hogy a felszálló nedvesség, felhővé tudjon összeállni. A Kerubok hangolják össze egy csillagrendszeren belül a bolygók mozgását.

Trónok – Az Akarat Szellemei
Önmagukból árasztották ki az emberi fizikai test szubsztanciáját. Az Akarat Szellemei, vagyis a Trónok munkája eredményeképp jött létre a szilárd földi talaj. Minden akarati megnyilvánulás összefügg velük.

Szellemi lények – A középső három szellemi hierarchia

Uraságok – A Bölcsesség szellemei (Küriotészek)
Mindaz a bölcsesség, ami megtalálható a természetben, vagy az emberben, velük függ össze. Az ő szubsztanciájuk eredményeként jött létre az emberi étertest. A Bölcsesség Szellemeinek erői alakították ki a folyékony elemeket a Földön.

Erők – A Mozgás Szellemei (Dünamiszok)
Mindenféle mozgás a legkisebbtől a legnagyobbig, velük függ össze. Saját szubsztanciájukból áldoztak, hogy létrejöhessen az emberi asztráltest. A légnemű létrehozása az ő erőikből ered.

Hatalmasságok – A Forma Szellemei (Exuziák, vagy a Bibliában Elohák)
A hő jelleget képviselik és minden fizikai, vagy szellemi forma kialakítása hozzájuk tartozik.
Amikor a Teremtés könyvének elején az istenekről, vagy Istenről van szó, akkor általában az Elohák azok (elohim). Az ő munkájuk eredményeként születik meg a Földön az Én – a fizikai, éter és asztráltesttel már rendelkező – emberben. A forma Szellemei a Nappal együtt elhagyták a Földet, amikor elvált a Nap a Föld-Hold –tól.
Lásd alább a folytatást: Jahve-Elohim

Szellemi lények – Az alsó három szellemi hierarchia

Őskezdetek – A Személyiség Szellemei (Archék, vagy Korszellemek)
Az Ős-Szaturnuszon élték át „emberfokukat”. Míg az embernél a fizikai test a legalacsonyabbrendű, náluk az Én volt az. A személyiség szellemei gondoskodtak arról, hogy a fizikai test úgy készüljön elő, hogy később az Én hordozója lehessen. Ők ültették el az önálló én csíráját az emberben. Az önállóság felé vezették az embereket. Voltak közöttük olyanok, akik lemaradtak a fejlődésben és később az önállóság szabadsága helyett az egoizmusra csábították az embert. Ezeknek a személyiségszellemeknek az Ős-Napon kellett pótolniuk a lemaradást, de mivel ők még csak „szaturnuszi fokon” álltak, egy olyan fizikai testben voltak, amelyet nem hatott át étertest. Ők állataink elődjei, s az ő későbbi utódjaik a ma élő, magasabbrendű állatok.
Az Őskezdetek azon a ponton léptek működésbe, amikor a Biblia ezeket írja: „És lőn este és lőn reggel, az első nap.” Az eredeti kifejezések, az este és a reggel helyett, az ereb és a boker, vagyis zűrzavaros és rendezett voltak. Vagyis a rend és a harmónia megjelenésében működött közre az első Korszellem.
A gnosztikusok által használt eon szó nem időtartamra, hanem a Korszellemekre utalt. Az Archék feladata az emberiség vezetése egy-egy korban. A bolygók fizikai testére hatnak.

Arkangyalok – A Tűz Szellemei
Az Ős-Napon élték át az emberfokukat, a legalacsonyabb részük az asztráltest volt és hőt lélegeztek be és ki. A tűz szellemei áramlatokat küldtek az emberelődök fizikai és étertesteibe, amely áramlatok a fák ágaihoz hasonlóan szétágaztak. Ennek a maradványa a testünk közepén található napfonat (solar plexus).
Az Ő-Napon visszamaradt Arkangyaloknak – amelyek nem haladtak együtt a fejlődéssel – az Ős-Holdon kellett az emberfokot ismételniük, de csak fizikai és étertestük volt. Ők a mai állatvilág fizikai testének előfutárai.
Az Arkangyalok feladata az egyes népek vezetése. Az egyes Arkangyalok egy-egy időszakban (354 évente váltanak) dominánsabb hatásúak, jelenleg Michael hatása érvényesül. A Föld étertestét tisztítják. Legkönnyebben a légnemű elemen keresztül nyilvánulnak meg. Küldetésük végeztével Arché szintre emelkedhetnek, a már említett Michael immár Nap Arché.

Angyalok – A Félhomály Szellemei
Az Ős-holdon élték át emberfokukat és legalacsonyabb részük az étertest volt. Közvetlenül az ember felett állnak, a Szent Szellem fokán, nekik a Földön már nem kellett emberi testet ölteniük.
Az angyali lények feladata az Föld asztráltestének tisztítása. A védő, vagyis őrangyalok feladata az ember élettervének (életfeladatának) beteljesítése. Legkönnyebben a víz elemen keresztül nyilvánulnak meg. Az embert egy bizonyos szintre eljuttatva, arkangyali szintre emelkedhetnek.

Bibliai lények – Az Úristen

Jahve-Elohim – Úristen (Jehova)
Az Elohák összességét általában Istennek, míg a Jahve-Elohim –ot Úristennek nevezik a Bibliában. A Forma Szellemei, fejlődésük egy pontjától közös organizmusként működnek együtt, hogy megalkossák az emberi lényt és innentől a Biblia Jahve-Elohimnak hívja őket.
Amikor a Forma Szellemei (Elohák) a Nappal együtt elszakadtak a Földtől, egy részük visszamaradt és később ez szakította el a Holdat a Földtől. A Hold erők a sűrűsödés, keményedés, elszáradás felé vitték volna a Földet. Ezáltal idővel portömeggé vált volna a Föld. A Hold kiválásával ez nem történt meg, de az emberben maradt valami abból, ami hajlamos, hogy porrá legyen.
A régi bibliai szövegben áll: „És Jahve-Elohim megalkotta az embert a Föld porából.” Ez nem azt jelenti, hogy földből alkotta az embert, hanem beleiktatta a Föld porát. Vagyis: Jahve-Elohim az emberi testbe iktatta a Hold-szerű Föld port.
Jahve-Elohim az Elohák azon része, amely az ember további fejlődésében részt vett. Jahve-Elohim lehelt isteni leheletet az emberbe, amely eleven lélekké (élőlénnyé) lett. Az addig csak hő állapotú emberi fizikai test a Föld-Hold anyag beiktatásával lett a földi emberré. „Most következzenek az utódok, az égi lények után kövekező nemzedék.”

Ha tetszett, lájkold, oszd meg és véleményezd!

A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?