Főoldal » Amerika ringbe száll – második menet…

Amerika ringbe száll – második menet…

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Az előző bejegyzést ott fejeztem be, hogy Amerika az antant hatalmak oldalán beszáll az első világháborúba. E bejegyzésben nem térek, ki az első világháború eseménytörténetére, illetve az USA szerepvállalására, ugyanis ilyen kis terjedelemben ez lehetetlen vállalkozásnak minősül, másrészt nem szeretném, ha a kedves olvasó feje az unalomtól, e bejegyzésnek köszönhetően zuhanna rá a klaviatúrára. A téma szempontjából amúgy is fontosabb, az, ami az első világháború után történt Amerikával, ugyanis ez a hatalmas ország, amely akkor újoncként tűnt fel a világpolitika színpadán, önszántából mondott le nagyhatalmi státuszáról.

            Ha meg akarjuk érteni, ezt az igen ritka politikai lépést, mindenféleképpen vissza kell utalni, az előző bejegyzésben említett Wilson elnökre, és politikájára. Ahogy korábban írtam, Wilson elkötelezett híve volt a demokrácia terjesztésének, és úgy gondolta, hogy erre a feladatra az Egyesült Államok a legalkalmasabb ország. Wilson abban a szellemben indult az első világháborút lezáró párizsi béketárgyalásokra, hogy a híres tizennégy pontját, amelyet már 1918 januárjában felvázolt a kongresszusban, el tudja ismertetni teljes mértékben a győztes európai nagyhatalmakkal is. Azonban hamar rá kellett jönnie, hogy az antant hatalmak és köztük főleg Franciaország nem hajlandó együttműködni. Helyzetét nehezítette, hogy az odahaza, mind a szenátusban, mind a képviselőházban, a republikánusok  szereztek többséget, akik már korábban sem nagyon támogatták a külpolitikai elképzeléseit. A végső csapás Wilson politikájára, az 1920 elnökválasztás volt, ahol Warren G. Harding kapta a legtöbb szavazatot, így republikánus elnöke lett Amerikának. Ez a választás jól mutatta, hogy az amerikai közvélemény olyan elnököt akart, amelyik legkevésbé hasonlít Wilsonra, és ezáltal a wilsoni ideológia elbukott. Eredménytelennek mégsem mondható Wilson külpolitikája, ugyanis az első világháború után megalakult a Népszövetség, amely a híres tizennégy pont, legfontosabb eleme volt.

            Wilson választási veresége után, Amerika tehát újból magába zárkózott, és ez a magatartás egészen a második világháború kitöréséig tartott. Amerika ugyan csak az 1941. december 7-én történő Pearl Harbor elleni japán támadás után szállt be a második világháborúba a szövetségesek oldalán, azonban ennek a külpolitikai lépésnek komoly előzményei voltak. Ezek az előzmények pedig F.D. Roosevelthez köthetők. Kissinger szerint Abraham Lincoln kivételével nem volt olyan amerikai elnök, aki ennyire meghatározó szerepet töltött volna be Amerika történelmében, mint Roosevelt.

             Amerika hatalmas gazdasági ereje már önmagában elég lett volna arra, hogy az ország idővel újból megjelenjen a nemzetközi küzdőtéren, azonban az hogy mindez ilyen gyorsan, és határozottan történt, kétségkívül Rooseveltnek köszönhető. Roosevelt három év alatt elérte, azt, amit korábban egyik elnök sem, mégpedig azt, hogy megváltoztatta az amerikai emberek gondolkodását külpolitikáról. Ez olyannyira sikeres volt, hogy amíg 1940 májusában az emberek 64 százaléka úgy vélekedett, hogy Amerikának a béke fontosabb, mint a náci Németország legyőzése, addig 1940 decemberére (még a Pearl Harbor elleni támadás előtt), ez az arány megváltozott, és már csak 32 százalék érvelt a béke mellett. Természetesen a Pearl Harbor-i támadás után már senki sem érvelt a béke mellett, sőt a háborúba való belépés melletti meggyőződést segítette az is, hogy Németország hadat üzent Amerikának, holott erre elvileg nem volt kötelezve, ugyanis hiába támadta meg szövetségese, Japán, Amerikát, a háromhatalmi egyezmény csak a résztvevő országok ellen egy harmadik fél által indított, ki nem provokált támadás esetére biztosított kölcsönös segítségnyújtást. Így tehát furcsa módon, Hitler megkönnyítette Roosevelt helyzetét, abban, hogy úgymond bevezesse az amerikai népet a háborúba. Persze valószínűleg, Rooseveltnek, e nélkül is sikerült volna mindez, azonban bizonyosan több időt vett volna igénybe, míg ráveszi hazája politikai elitjét és lakosságát erre a hatalmas, és egyben elrettentő vállalkozásra.

            Nagyon nehéz megítélni általában egy politikus tehetségét, illetve szerepét a történelemben, azonban ha F. D. Rooseveltről van szó, azt biztosan leszögezhetjük, Kissinger gondolataival párhuzamban, hogy az amerikai történelem talán legfontosabb fordulópontjának főszereplője. Azt gondolom, hogy Amerika nagyhatalmi státuszának kezdőpontja egyfelől 1941. december 7.-hez, másfelől, és talán nagyobb részben F.D.Roosevelthez köthető.

 

Irodalom:

Charles  Sellers – Henry May – Neil R. McMillen: Az Egyesült Államok története. Maecenas, 1995.

Henry Kissinger: Diplomácia. Panem-Grafo, Budapest, 1998

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?