Dyga Zsombor: Utolér

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Nemrég azt a megkülönböztetést hallottam a magyar és a cseh filmipar között, hogy a csehek abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy nézik a saját filmeiket. Nem szeretném kategorikusan kijelenteni, hogy igen, a magyarok egyáltalán nem néznek magyar filmeket, és hogy ennek meg is van az oka, de tény, hogy nem nagyon néznek, és tény hogy ez sok szempontból indokolt. És sajnos az Utolér, sok pozitívuma ellenére valamennyire alátámasztja ezt. Nem csökkenti azt a sztereotípiát, hogy a magyar film vagy gagyi közönségfilm, vagy érthetetlen és sötét művészfilm. Természetesen én nem állok e mögé az állítás mögé, azonban az Utolért nem igazán tudom ellenpéldának felhozni.

A film narratív formája és időszervezése rögtön a könnyű fogyaszthatóság útjába áll, azonban ezzel semmi probléma nincsen sőt. A cselekmény feszes és végiggondolt, leköti a figyelmet, ahogy próbáljuk összerakni a történet darabjait. Ez, a kicsit elidegenítő elem önmagában remekül működne, a probléma ott kezdődik, hogy több más, önmagában jól működő elidegenítő (vagy “elijesztő” ) elemmel párosul. Az egyik ilyen a filmben megjelenő explicit erőszak. Érdekes hogy mintha egyfajta trend lenne a kortárs művészfilmekben a látványos kínzás – belezés. Itt elsősorban az Antikrisztusra gondolok, ahol szintén meg lehet vizsgálni hogy mennyiben öncélúak ezek a jelenetek, de erre most nem térnék ki részletesen. Az Utolér esetében felmerülhet az öncélúság vádja. A tornatanár megkínzása az egyik leghosszabb összefüggű jelenet, és nem igazán mozdít előre semmit, legfeljebb a nézőben az undort. (És, az Antikrisztussal ellentétben itt képileg sem kapunk különösebb pluszt.)

A nehezen fogyaszthatóság ellenére a még lehetne ez egy nagyon jó film – a Pál Adriennt sem tartom könnyű pattogatottkukoricás közönségfilmnek, ezzel együtt zseniális – de ezt sajnso nem lehet róla kijelenteni. A feszes cselekményen túl pozitívumként lehet kiemelni Marosi Gábor operatőri munkáját is. Bár az elején a kameramozgások egy zavaróan stilizált irányba mennek el, a kamera őrültként köröz a szereplők körül, ami egy kicsit szájbarágósan (értem, hogy mire gondol, de elvonja a figyelmemet velem – lásd A király beszédű nagylátószögei) érzékelteti a feszültséget és inkább hányingert okoz. Ezeknek száma a második harmad után csökken, és utána szép és igényes fényképezéssel találkozhatunk.

A legnagyobb problémát a dialógusok jelentik. Sok mondat kizökkentett, felkaptam a fejem arra, hogy ilyet biztos, hogy nem mond egy ember. Ami különösen megmaradt, az az, mikor a körülbelül négy éves kislány megjegyzi “Kacérkodik velem a baba.” Nehéz kérdés a többnyelvű színészekkel való forgatás, azonban itt a magyar – és külföldi színészek magyarra szinkronizálása elég rosszul sült el. Torzítja a színészi játékot, még azokét is, akik szinkron nélkül kifejezetten jók lettek volna – Heinz Trixner és Seres Zoltán. A gyerekszereplők mesterkéltsége sajnos valószínűleg nem a szinkron eredménye.

A dialógus és a színészi játék hiányosságai miatt senkivel nem tudunk igazán azonosulni – talán a Heinz Trixner által alakított mentős figurája állt hozzám legközelebb, de ez csak a már emlegetett kínzásjelenetig tartott.

A végére mindenki egy szintre kerül – a jókból előtör a kegyetletnség, a gonoszakról kiderül, okkal gonoszak, így valamennyire feloldozhatóvá válnak. Csak a gyerekek maradnak meg többé-kevésbé ártatlannak, ennek a stilizált-sötét világ áldozatainak.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?