„Ímhol a bíró”

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

William Paul Young A viskó című regénye még mindig a közbeszéd tárgya, bizonyítja ezt az a sok kritika, amit megjelenésétől kezdve kapott.[1] Nemrég került kezembe az a könyvkritika is, melyre most röviden válaszolni szeretnék.[2] Felteheti magának az olvasó a jogos kérdést, hogy miért kell egy kritikára egyáltalán reagálni, hiszen ez pont az a műfaj, ahol személyes véleményünknek teret engedhetünk. Ez így is van, ugyanakkor ebben az esetben olyan szakmai hibákról és pontatlanságokról van szó, amit nem szívesen hagynék figyelmen kívül. A kritika írója azt mindenképpen elérte, hogy olyan képet fessen A viskóról, amit másnak se legyen kedve elolvasni. Nos, ha nem olvastam volna a könyvet, nálam sikerrel járt volna. (Ez persze sovány vigasz, jól tudom.) Lássuk tehát, hogy mit kellene átgondolnia a lelkes kritikusnak, mielőtt legközelebb is tollat ragadna.

Sajnos nem kell messzire mennünk, az első égbekiáltó hiba az első bekezdésben olvasható, miszerint minden út Istenhez vezet. Vigyázzunk az ilyen fennkölt kijelentésekkel, és ha már nagyot mondunk, legalább szövegileg támasszunk alá – így azért szakszerűbb lenne. A figyelmetlen olvasás bocsánatos bűn, ugyanakkor ezen a szinten nem kellemes hibázni.

A történet főhőse ugyanis konkrétan rá is kérdez erre a problémára a Jézussal való egyik beszélgetése során: „Ez azt jelenti, hogy minden út hozzád vezet? – Egyáltalán nem!” (188). Sajnos azzal sem tudok egyet érteni, hogy mindenki megbocsátásra lel, hiszen ilyet a szöveg nem mond ki, de még csak utalni sem utal rá. Itt értelmezési problémák léphettek fel, hiszen Isten ugyan sokat beszél a megbocsátásról a szövegben, viszont csak mint lehetőséget említi. Ha mindenki üdvözülne, akkor hol lenne a szabad akarat? Szóval ez teológiailag sem állja meg a helyét, illetve nyilván a kritika írója sem szeretné, hogy ez így legyen, mivel tapasztalatai szerint „nagyon kevesen szeretnének élni azzal a lehetőséggel, hogy az örökkévalóságot Istennel együtt éljék meg”[3]. Isten nem kényszerít, tehát nem is fog üdvözülni mindenki – sajnos.

Nagyon dicséretes vállalkozás, hogy a Biblia feltételezhető védelmében elutasítja a könyv azon részeit, melyek nem hitelesek bibliailag. Nos, ha egy vallásos célzattal készült ismeretterjesztő anyaggal, vagy egy hittételeket megfogalmazó, kifejezetten vallási szakszöveggel tenné ugyanezt, akkor még lenne is értelme. Azonban itt egy regényről van szó, amelynek keretei már szétfeszítik ezt a fajta összehasonlítgatást.

A könyv hátsó borítójára rá is van írva egyértelműen: „Vigyázat, regény! Nem teológiai értekezés! Valóság és fantázia. […] Nem Szentírás! Egy megrázóan izgalmas ’mese’!”. A bibliai tartalmakat egy regény esetében is lehet vizsgálni, de nem annak tükrében, hogy elmarasztaljuk az írót, ha nem szóról szóra követi a Bibliát, hanem annak értelmében, hogy mik a közös és az eltérő elemek.

Ugyanis ennek irodalmilag lesz jelentősége és értelme, vagyis az adott szépirodalmi szövegen belül nyeri el jelentését és hozzájárul a világ mélyebb ismeretéhez. Szakmai szempontból a történelmi regényeket sem úgy vizsgáljuk, hogy hitelesítjük a benne megjelenő történelmi adatokat és tényeket. Ez az irodalom szempontjából mellékes.

Teljesen felesleges az író szemére vetni, hogy „nem a teljes evangéliumot dolgozza fel”, de akkor már felteszem a kérdést, hogy a kritikus miért csak erről tesz említést? Ha jól tudom, a Biblia nem csak a négy evangéliumból áll, tehát ha a Bibliával akarja összehasonlítani, akkor az egészet kell szemügyre vennie, hiszen majd rá fogok mutatni, hogy a történet túlmutat a négy evangéliumon és az ószövetségből is merítkezik.

Örülök, ha a kritikus ennyire tudja, hogy milyen az igazi istenkép, mert ami A viskóban megjelenik, az állítása szerint nem állja meg a helyét. Csalódást kell okoznom, de még a legnagyobb teológusok és hitvédők sem tudhatják biztosra, hogy Isten valójában milyen, hiszen csak részleges tudásunk van a világról, így Istenről is. Lásd erre vonatkozóan az 1Korinstus 13:12!

Sajnos már megint teológiai kérdéseket kell megválaszolnom, ami nem kifejezetten az irodalom feladata. Röviden annyit azért felelnék még erre a kérdésre, hogy Isten egyik legfőbb jellemzője a változatosság. Félreértés ne essék, itt nem arról van szó, hogy mindenkinek más az istenképe, hanem Isten minden embernek a maga hiányára, problémájára adott választ jelenti. A Bibliában Istent rengeteg névvel jelölik, mint Szabadító, Megváltó, stb… és a Mózesnek adott „Vagyok, aki vagyok” választ is ilyenképpen kell értelmeznünk.[4]

Itt rátérnék arra a kényes pontra, amely a kritika nagy hiányossága, miszerint a szöveget nem szépirodalmi alkotásként kezeli, ezáltal nem vizsgálja a szöveget mélyebben. Pedig a felszínes nagyotmondás helyett, ha egy kicsit is mélyebben és szakmailag tájékozódik, akkor többet is megmutathatott volna, mint pusztán a fabula visszamondását.

A fabula összefoglalásakor pontosítani kellene, hiszen tény, hogy Kate-tel nem történik semmi baj a kenubalesetkor, viszont Josh-sal igen, akinek az életéért Mack-nek kell megküzdenie. Itt máris a szöveg egy központi alapproblémájára mutathatunk rá, mégpedig az apa-fiú kapcsolatra.

Ez három szinten jelenik meg a szövegben: egyrészt Mack jó apaként jelenik meg előttünk, viszont apjával való kapcsolata már korántsem volt ilyen meghitt, illetve Istennel (mint mennyei Atya) sem olyan személyes a viszonya, mint például feleségének, erre a legjobb példa, hogy egyszerűen nem tudja Papának szólítani Istent, illetve Isten egy nő képében jelenik meg előtte.

Tehát Isten nőként való ábrázolása minden szempontból telitalálat, hiszen Mack problémáit abban a helyzetben egy férfi jelenléte nem oldotta volna meg. Az álombeli jelenetekben sikerül kibékülnie apjával (lásd a Barátok fesztiválja című fejezetet), ennek következtében lesz képes minden további nélkül Istent is Papának szólítani, illetve Isten is egy férfi képében fog megjelenik előtte. Az apa-fiú kapcsolatban az előbb említett kenubaleset központi szerepű, hiszen egyrészt összekapcsolódik Missy eltűnésével, ugyanakkor az apaság kérdésére is rámutat: „Miféle apa vagyok én?” (49) – kiállt fel kétségbeesetten Mack.

A Josh-al történet baleset három és fél évvel később Mack-kel is „megtörténik” más formában. Amikor Mack ki tudta szabadítani a víz alá merült Josh-t, a kenu véletlenül fejbevágta a fiút és elkezdett vérezni a feje. „Mack a felszínre emelkedett Josh mögött, aki ernyedten és öntudatlanul feküdt a vízen, vér szivárgott a fején lévő sebből, amit akkor szerzett, amikor a visszaforduló kenu jól fejbevágta.” (45-46) Az első fejezetben Mack is elcsúszik a postaládától visszafelé jövet és fején hasonló vérző seb keletkezik. A baleset többszörösen is lényeges, hiszen egyfajta keretet ad a regénynek.

A szüzsé szerkezete tehát a következő: baleset 1 – a viskóban történt események (álom) – baleset 2. Mindkét szerencsétlenségben Mack feje komoly sérüléseket szenvedett, amely kihatással van a betéttörténet „valódiságát” illetően. Persze ez nem csorbítja a regény értékét, sőt „szakmailag” még inkább megalapozza: az álom szakirodalma meglehetősen terjedelmes, itt elsősorban Florenszkij és Lotman elméleteire támaszkodom. Florenszkij szerint az álomképek az álom és az ébrenlét határán jelennek meg, vagyis a lelki élet egyik szférájából a másikba történik az átmenet. A művészi alkotás során is hasonló történik: a lélek a földi világból kitör, és a mennyei világba emelkedik. Az ott megtapasztalt szellemi kincset szimbolikus formában jeleníti meg az alkotásban. Így lesz a művészet testet öltött álomkép.

Az álomban a világ másként működik, mint a valóságban. Az idő fordított szerkezetű, míg az álombeli karakterek is kifordított formát öltenek. A misztikus álom azt közli álmodójával, ami hiányzik a valós világból, vagyis ablakot nyit a láthatatlan felé.[5] Lotman az álmot a valótlan valóságnak nevezte, vagyis olyan nyelvnek, amely minden embernek sajátja, de megfejtésére már nem vagyunk alkalmasak, mivel azok csökevényes formában jelentkeznek.[6] Isten megjelenése az álomban különleges, de ez az álom sajátja, hogy különbözik az általunk ismert valóságtól.

A regény tulajdonképpen egy visszaemlékezés története, s így konkrétan is utal az írás keletkezési körülményeire, ti. Willie írja meg Mack történetét egyes szám harmadik személyben, valamint arra, hogy bár törekedtek a pontosságra, esetlegesen becsúszhatott egy-két „tévedés”, amely továbbra is az elbeszélés fiktív voltát erősíti.

A regénybeli viskó szimbóluma egy hiányállapotot jelöl. A viskó mint elhagyatott ház, romhalmaz nem tölti be rendeltetését, ezért a regény ezt a hiányállapotot szünteti meg folyamatosan. A regény, s mint minden szépirodalmi mű egy-egy hiányállapotra adott válasz, de most elég csak ebben a regényben rámutatnunk ennek tágabb és szűkebb megvalósulásaira. Missy alakja egyszerre szimbolikus és allegorikus, hiszen nevének jelentése az angol miss tőből fakad és jelöli meg a hiány materiális és lelki eredetét, valamint az egész történet a keresésmítosz vázát adja.

A hiány univerzális jelleget ölt, hiszen mind horizontális síkon (ti. Missy keresése), mind vertikális síkon (ti. Isten keresése) megjelenik. Megoldás akkor keletkezik, amikor a szüzsé két síkja összeér és jelképesen egy keresztet rajzol ki. A kereszt megjelenésével a keresés is célba ér: Missy holttestét megtalálják, s ezáltal az összes többi áldozatot is, valamint magát a gyilkost is elfogják. Ráadásul Mack lelki szomjúsága is csillapodik. Ilyen értelemben teljesen értelmetlen a kritikus azon megállapítása, hogy „Isten haragja nem sújt le”, és az sem igaz, hogy minden ugyanúgy megy tovább, hiszen van megoldás, van ítélet. Sajnálatos baklövés, hogy a kritikus végig a könyv brutalitását ítéli el, de elvárásai között mégis csak a vérbosszú szerepel, mint egyetlen lehetséges megoldás. Nos, hol itt az igazság?

A szüzsé további bibliai konnotációkat is felépít az időszerkezetben. Mack nyár végén, az ősz kezdete előtt viszi el táborozni három gyermekét. Az ősz várható beköszöntése az elmúlás és a szürkeség vízióját vetíti előre, amely baljóslatként vezeti be a várható eseményeket. A nyári táborozás azonban még az öröm és boldogság megtestesülése, amely lassan az évszakok változásával átfordul az őszbe, s ezzel együtt Mack életét is megváltoztatja.

A tragédia után Mack életét A Nagy Szomorúság tölti be, amely egészen három és fél évig „tartós telet” eredményez. Nem véletlen, hogy az események tél végén kezdődnek, a tavasz várakozásában. A változás azonban nem adja könnyen magát, hiszen „tél uraságnak nem állt szándékában harc nélkül lemondani nehezen megszerzett uralmáról”. (17) A tavasz, vagyis a változás szele pedig még az álombeli jelenetekben elkezdődik, mikor Mack szeme előtt egy csapásra olvad el a hó és burjánzik ki a növényzet.

Mack péntek hajnalban indult vissza a viskóhoz, hogy megtudja, kitől származott a levél. Tudomása szerint vasárnap hagyta el a helyszínt, azonban Nan bizton állította, hogy még pénteken történt a baleset. A péntek szimbolikusan Nagypénteknek is megfeleltethető, hiszen ezen a napon halt meg Jézus a kereszten, ezáltal teljesítve be az Atya akaratát. Mack is Papa kérésére és saját sorsának szembenézése végett megy vissza a viskóba és jelképesen meg is hal pár napra a külvilág számára. A vasárnap ennek értelmében Húsvét vasárnap lesz, amikor megtörténik Mack „feltámadása”, és új emberként folytatja életét. A Nagy Szomorúság legyőzetett, Mack pedig felébred a kómából, amely kicsivel több, mint három napig tartott, de még pontosabban három és fél évig.

Az elemzésben még részletesen ki lehetne térni Joseph-re is, arra a színhelyre, amely Mack kálváriájának otthon adott. Ebben az esetben is beszélő névvel van dolgunk, hiszen egyértelműen az ószövetségi József történetére utal. A tékozló fiú példázata szintén ezt a paradigmát szemlélteti: „mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott” (Lukács 15:24).

A kritika írójának végeredményben annyit sikerült elérnie, hogy olyan bíróvá vált a könyvet és sajnos Istent is illetően, mint Mack a regényben. (Lásd 11. fejezet!) Bármennyire is Istent vette védelmébe, mégis csak Őt támadta végig.

Nos, ettől függetlenül ismét hermeneutikai problémák léptek fel, mikor azt állította, hogy Isten soha nem élte át a szenvedést. Erre pont a regény cáfol rá, hiszen Papa kezén mindvégig ott vannak a kereszthalál nyomai, amiket Jézus szerzett. Ennek értelmében világos, hogy nem érti a Szentháromságot, hiszen egyenesen Young „erényei” között tartja számon a hármas felosztást.

Korlátoltnak és degradálónak tartom azt a besorolást, miszerint a kritika írója megmondja, hogy kinek szólhat ez a regény, illetve mikor az író erkölcstelenségét hangoztatja, a többi merész kijelentésről nem is beszélve. Nos, ezek nem releváns kérdések az irodalomban, ennél szakszerűbb indokokat kell felhoznia, ha valóban hitelessé szeretné tenni munkáját. Mert nem több ez a munka, mint nagyotmondó hangoskodás…

Végszónak mi sem lenne frappánsabb, mint egy idézet a regényből: „Sajnálom… úgy tűnik, ez elsősorban nem önnek szól. Vagy lehet, hogy mégis?!” (15)


[1] Young, William Paul: A viskó. Immanuel Alapítvány 2009. A későbbiekben erre a fordításra hivatkozom.

[2] Reakció Simon Dorottya Anna Kiskapuk Istenhez – William Paul Young: A viskó című kritikájára. Megjelent a Szkholion folyóirat 2011/1 számában. 44–50. Online változat. Internetes letöltés: 2011. szeptember 20.

[3] Simon i.m. 47.

[4] Lásd erre vonatkozóan: Blackaby, Henry T. – King, Claude V.: Isten megtapasztalása akaratának megismerése és cselekvése által. Budapest 1999. Fordította: Révész Árpád. 220–221.

[5] Florenszkij, Pavel: Az ikonosztáz. Corvina Kiadó. 1988. 1–40.

[6] Lotman, Jurij: Az álom – szemiotikai ablak. In: Uő: Kultúra és robbanás. Pannonica Kiadó. 2001. 196–203.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?