Irgalom

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Nem könnyű irgalmasnak lenni, amikor úton-útfélen koldusokba, kéregetőkbe botlunk. Eleinte lelkesen adunk, aztán belefáradunk. A legszomorúbb, amikor meg se ismernek. Volt olyan akinek évekig adtam, a gyereke anno volt vagy 10 éves, ma a gyerek felnőtt, életerős férfi lett, együtt koldul az apjával, nem dolgozik. Olyan is volt, akit tényleg sajnáltam, mert apa nélkül kínlódott a gyerekével, aztán érdekes módon egy-két évre rá újabb gyereket cipelt a karján… Mások alkoholra költik, cigire, drogra, … vagy csak unaloműzésként kéregetnek, mert kihajtják őket otthonról, mondván a gyerekeket úgyis jobban megsajnálják, nekik meg nyáron úgysincs suli. Azon azért meglepődtem, amikor az egyik gyerek őszintén válaszolt rá, mennyit keres egy jobb nap alatt kéregetéssel. Tessék megkapaszkodni, leülni! Hihetetlen, de egy jobb nap akár 12000 Ft-t keres. Ez nagyon jónak számít szerintem. Pláne az én kis tanári fizetésemhez képest.

Tehát azért félteni őket sem kell. Mondjuk hamar el is megy a pénz, elveszik tőlük, elköltik haszontalan dolgokra.Nem is ez a lényeg, nem is ezért akartam megírni a cikket, hanem a metamorfózis miatt. Érdekes néha meghallgatni őket, még akkor is, ha nagyon abszurd a sztori. Az élettörténetüket. Hogy hogyan jutottak eddig, ide, erre a sorsra.

Néha ez nagyobb ajándék, mintha konkrétan pénzt adnék, egyesek tényleg szomjazzák a hallgatóközönséget. Általában férfiaknál tipikus, hogy válás után züllöttek le. Elismerik, hogy saját maguknak okoztak a bajt, azzal hogy alkoholba ölték bánatukat, elvesztették a munkájukat. Volt már olyan csöves elbeszélőm, aki egészségügyben volt „előtte“. Válás, pia, lezüllés. Most ez van. Meglepő módon neki is van barátnője, szintén hajléktalan. Náluk akár már egy ingyen hambi is szimpátiát, majd szerelmet okozhat. Ez így durván hangzik, de nem azért írom, mert lenézem őket. A szerelem pedig igenis létezhet akár hajléktalanok között.

Sok felebarátom minden héten templomba megy, példamutató polgárnak vallja magát, de hideg szívvel elmegy a hajléktalanok-kéregetők mellett. Én nem tudok csak úgy elmenni. Nem azt mondom, hogy mindig adok, pláne amióta munkanélküli vagyok… de fáj a szívem mindig, az viszont biztos.

Sokan nagy hanggal oktatnak-kioktatnak, miszerint a kormány, a politika, a válság… blablabla… több munkahelyet kellene teremteni… könnyebb prédikálni, mint konkrétan segíteni.

Még gimis koromban találkoztam egy érdekes esettel.(néha tényleg jó őket elemezni)Volt egy Friba nevű presszó Baján, a kolesz mellett volt. Érdekes törzsközönségnek adott otthont. Jól megfértek egymás mellett a koleszosok és a lecsúszott lakótelepiek. Nem zavartuk egymás köreit. Ott találkoztam Marikával, aki idősebb korában kénytelen volt a testéből megélni. Azért érdekes az ő története, mert fiatalon tényleg gyönyörű volt (mutatott képet, onnan tudom), elvei voltak, rendesen dolgozott, mint pincérnő. Aztán jött egy férfi, aki kihasználta, kicsalta tőle minden pénzét. Majd jött a hidegzuhany: kényszerabortusz, ez a kettő sok volt, lelkileg belerokkant. Majd megöregedett és testileg is eltorzult. Nem volt ő rossz ember,sőt voltak kifejezetten értelmes pillanatai. Lezüllött. Ha az ember elindul a lejtőn, nehéz megállítani. Vajon belőle azóta mi lett? Él még? Vegetál?

Az emberi méltóság egy érdekes dolog. A sors pedig kegyetlen. Én nem tudom elítélni őket. Persze vannak „játékszabályok“, amiket ha betartunk, elvileg nem lehet gond. Szorgalmasan dolgozni, megfontoltan párt választani. Bárcsak ennyire egyszerű lenne a recept. Nem tudhatjuk milyen sors vár ránk, néha önhibánkon kívül jönnek olyan tényezők, amik ellehetetlenítik az életet. Nagyon nagy tartás kell hozzá, hogy a méltóság megmaradjon.

Irgalmasságról prédikálunk, mégis lenézzük őket valahol. Nem akarok én senkit sem megvédeni, csupán vak nyárspolgárok szemét felnyitni. Nem mindegy hova születünk, milyen szülői mintát látunk magunk előtt. Sok olyan fiatallal találkoztam, aki nagyon szerény körülmények közül jön, nagyon nehéz kitörni a hátrányos helyzetű közegből. Mi a megoldás? Nincs megoldás. Ha tudnám, nem agyalnék ezen most sem. Magánemberként kicsi vagyok, nem tudok segíteni mindenkinek. Én azt mondom, lehetőségünkhöz mérten, de könyörüljünk meg néha. És nem csak a koldusokra gondolok. Ezt főleg pedagógus társaim értik-érthetik, hogy mire is gondolok. Hiszen amit az egyik kéz elvesz, azt a másik visszaadja. Nem csak pénzzel lehet segíteni. Lehet nem fogja senki megköszönni, lehet nem is fog sikerrel járni a „misszió“. De legalább megpróbáltuk… Tőlem többször megkérdezték a diákok, hogy a „Tanárnő nyugodtan alszik?“ Abban a pillanatban rávágtam, hogy igen. És nem is csúsztattam rajta. Szóval nekem most per pillanat ez a célom, hogy nyugodtan aludjak éjszakánként. Ez így nagyon leegyszerűsített, de igyekeztem arra, hogy ne legyek túl elvont. Szerintem már azzal, hogy teszem azt valaki végigolvassa a cikket és nem hagyta félbe az első néhány bekezdés után, mondván „jól van, megint valami baromság, tipikus“ stb, már megtette az első lépést afelé, hogy elmondhassa nyugodtan alszik.

Rengeteg hibám van nekem is, de alapvetően a jószándék vezérel. Sok olyan élethelyzet van-lesz még, amin alapvetően nem tudunk változtatni, nem lehet egyemberként megváltani a világot.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?