Idén augusztus 20-án, a szolnoki Tisza-parton már hagyománnyá válva, ismét megrendezésre került a szolnoki vízi- és légiparádé. A látványos bemutató versenymotorcsónakok és a jet-skisek versenyével, illetve egyéni bemutatójukkal kezdődött, majd a várva várt és igen látványos légibemutatóval folytatódott. 
Az iraki és afganisztáni missziók során többször is sor került városi harcokra, mikor is a házakba menekülő fegyvereseket kellett semlegesíteni. Ilyenkor szobáról szobára kellett átkutatni az épületeket, ami rendkívül veszélyes feladat. Sok katona életét követelték az ajtók mellé szerelt robbanószerek vagy az önmagukat a...
  Néhány nappal ezelőtt, július 25-én ünnepelték fegyvernemi napjukat a Magyar Honvédségben szolgáló, harckocsizó katonák, akik – mint az elmúlt években immár hagyományosan – idén is Tatán gyűltek össze megemlékezni védőszentjükről, Szent Kristófról, akinek kultusza a mai napig nagyon erős a fekete barettet...
  Olyan repülőgép kifejlesztésébe kezdett bele a Fejlett Védelmi Kutatási Tervek Ügynöksége (DARPA), vagyis az amerikai hadsereg tudományos és műszaki kutatási részlege, amely képes rá, hogy víz fölött alacsonyan szállva közelítse meg a célpontját, majd a felszín alá bukva tengeralattjáróként óvakodjon tovább és cserké...
ZMNE-BKMK 2010. 08. 23.
 Idén augusztus 20-án, a szolnoki Tisza-parton már hagyománnyá válva, ismét megrendezésre került a szolnoki vízi
ZMNE-KHK 2010. 08. 04.
Az iraki és afganisztáni missziók során többször is sor került városi harcokra, mikor is a házakba menekülő
ZMNE-KHK 2010. 07. 28.
  Néhány nappal ezelőtt, július 25-én ünnepelték fegyvernemi napjukat a Magyar Honvédségben szolgáló, harckocsiz
ZMNE-KHK 2010. 07. 25.
  Olyan repülőgép kifejlesztésébe kezdett bele a Fejlett Védelmi Kutatási Tervek Ügynöksége (DARPA), vagyis az
ZMNE-BKMK 2010. 07. 13.
  Ünnepélyes keretek között került sor a tiszthelyettesek avatására és eskütételére 2010. július 10-én,
ZMNE-KHK 2010. 05. 14.
 Sikeresen megszerezte a szolgálati célú nagyhajó-vezetői engedélyét az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászl
ZMNE-BKMK 2010. 05. 05.
 A Magyar Honvédség Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ a vegyivédelmiek napja és a Vegyivédelmi Szolgá
ZMNE-KHK 2010. 04. 20.
A csapatzászlót megőrzésre átveszem!  
ZMNE-KHK 2010. 08. 22.
 
Tartalom átvétel