Főoldal » Menyasszonyi ruha

Menyasszonyi ruha

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Mint ahogy a cipőknél, ruháknál, úgy a menyasszonyi ruháknál is van divat. Ha már ott tartunk, hogy ruhát kell próbálni, tudni kell az esküvőnek a napját, mert a bérlésnél kérni fogják, hogy a nagy napra ne tudja más lefoglalni.

Érdemes előbb neten, újságban körülnézni, hogy körülbelül tudjuk mire számítsunk,milyen tetszik. Aztán megnézzük, hogy a lakóhelyünkön milyen szalonok vannak és jó ha körülbelül 2-3 helyre bejelentkezünk és felpróbálunk helyenként 5 ruhát, hogy tudjuk mégis milyen áll jól.

A menyasszonyi ruhák idén felsőrészükben nagyon hasonlítanak egymásra, mindegyik redőzött csak  némelyik jobban, némelyik kevésbé. Van amelyik felsőrésze díszített.

A szoknya részükben különböznek nagyon. Érdemes arra odafigyelni, hogy a ruha egyben van vagy külön. Ha egyben van az egész ruha és nagy a szoknya és sok alsószoknyával rendelkezik, akkor könnyen húzhatja le a ruhát, főleg ha pánt nélkülit. A fűzőt ilyenkor teljesen be lehet húzni, de nem érdemes szerintem,mert gondolkodni kell azon, hogy ilyenkor az ember lánya vagy nem kap levegőt vagy nem bír enni és ez meg pecsételheti az esküvőn az illető kedvét.

Az abroncsra is figyeljünk oda, hogy ne látszódjon. Ha van templomi esküvő is érdemes bolerót vagy pelerint használni. Amikor kiválasztottuk a ruhát érdemes ezzel egy időben kiválasztani a fátylat, diadémot, mivel amikor a frizurát készítik érdemes mondani a fodrásznak, hogy érvényesüljön a frizura illetve a fátyol is.

De a legfontosabb az, hogy a saját egyéniségünkhöz válasszuk a ruhát. Kérhetünk segítséget, de nem biztos, hogy egyezni fog a vélemény, a legfontosabb az hogy a menyasszony érezze azt, hogy igen ez az én álmaim ruhája.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?