A társadalomtudományok szerepe az innovációban

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

 Az innováció eredményességében a konstruktív szellemiségű társadalomtudományoknak is meghatározó jelentősége van. Ma az egyszerre teljesítményorientált és fogyasztói szemléletű világunkban hatalmas kapacitások mozdulnak meg vállalati megrendelésre az egyik oldalon azért, hogy a humán erőforrás, azaz az ember minél hatékonyabb munkaerő legyen, minél több teljesítményt lehessen mind az egyénből, mind pedig a közösségekből kipréselni.

  A másik oldalon pedig a kutatások célpontja a fogyasztó ember, akinek el kellene adni a tökélyre fejlesztett hatékonysággal előállított töménytelen mennyiségű, gyakran semmire sem használható termékeket. Mindkét oldalon nagy előszeretettel feledkeznek meg arról a tényről, hogy mindkét szerepben ugyanarról az emberről beszélünk.

 Emellett azonban az emberi társadalmak hatékony működése érdekében a társadalomtudományok képviselőinek még nagyon sok területen volna dolga. A krízishelyzetek, a válságok mindig arra mutatnak rá, hogy egy sor olyan negatív jelenség tud kialakulni és elterjedni egy társadalomban, amelyek a fejlődést akadályozzák. Ezen akadályozó jelenségek tulajdonságait fel kellene tárni, le kellene leplezni azt a sok sanda szándékot, amelyek az emberek közötti számtalan felesleges feszültség forrását adják.

  Ugyancsak a társadalomtudományok feladata volna bemutatni és részben meghatározni azokat a jövőbeli célokat, amelyeket az emberek egyénileg és össztársadalmi szinten választhatnak, s amelyek számukra egy magas szintű, tartalmas életet eredményezhetnek.

  A fenti, talán túlzottan elméletinek tűnő eszmefuttatás illusztrálására szolgáljon negatív példaként az alábbi: Nemrégiben Ferge Zsuzsa szociológus professzor egy a Klubrádiónak adott interjújában a következőket mondta: ha nincs mivel fűteni, el kell menni fát lopni.

  Abban az értelmezési tartományban, amelyben a tudós társadalom egyes képviselői mozognak, talán valóban nem látnak más megoldást a hideg ellen a szegények számára, mint a fa lopása. Pedig a riportalanynak inkább arra kellett volna megragadnia az alkalmat, hogy elmagyarázza minden rossz megoldást választó érintettnek, hogy évekkel ezelőtt kellett volna elültetni azokat a fákat, amelyek mára kivágásra megérettek volna. S ha ez a faültetés akkor megtörtént volna, akkor ma nem kellene lopni, hanem jogosan lehetne kivágni azokat. Másrészt, ha 20 év múlva még mindig hideg lesz télen, mint ahogy biztosan így lesz, akkor ma kellene elültetni azokat a fákat, amelyekből 20 év múlva tüzelő lesz. Azt is el kellene magyarázni ezeknek a „szegény” embereknek, hogy mindenkinek magának kellene a saját ellátásáról gondoskodnia, s nem arra várni, hogy valaki elülteti helyettük a fákat, felépíti a házukat, elkészíti számukra az élelmet. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindenki maga kell felépítse a házát, hanem azt, hogy mások akkor fogják számára ezt megtenni, ha ő valami más hasznos tevékenységgel szolgálja meg ennek a munkának az ellenértékét. A társadalomban a hasznos tevékenységek bizonylatolása sokféleképpen megoldható, s ezek közül csak az egyik a pénz. A pénzzel kapcsolatos ismeretek feltárásában és mindenkihez való eljuttatásában szintén sok adóssága van a tudományoknak.

  A falopások kérdéséhez még egy nagyon fontos tanulság. Ha már húsz évre nem is látnak sokan előre, akkor legalább egy évre szükséges volna. Minden józan paraszti ésszel megáldott ember tudja, hogy a nyers, frissen vágott fa fűtőértéke fele a megfelelően kiszáradt fához képest. A lopott nyers fával történő fűtés tehát kétszer annyi fa kivágását igényli, mintha azt idejében, szakszerű technológiával termelték volna ki.

  Ezzel a témával szoros összefüggésben a tudomány ezen képviselőinek és az érdekvédőknek nem a segély összegének a kényszerű csökkenését kellene a szegénység növekedési okának, és így a fő problémának tekinteni, hanem az értékelőállítási folyamatok visszaszorulását. Vélhetően ez azonban nem fog könnyen menni, mert az értékelőállítási folyamatok visszaszorulásáért éppen ez az önmagát vezető ideológusnak tartó „elit” a leginkább felelős. Tenni tehát nekik is azért kellene, hogy induljanak el végre az értékelőállítási folyamatok, s nem azért „harcolni”, hogy növekedjenek a szociális juttatások. A szociális juttatás még szükségmegoldásnak is rossz. A legtöbb ilyen juttatásban részesülő embert leszoktatja arról, hogy a saját életét megszervezze.

 A rendszerváltást követő időszakban a hazai gazdasággal együtt jelentős mértékű átalakuláson kellett volna átessen a társadalomtudományok művelőinek is a szemlélete. Sajnos nem ez történt, így ma már kijelenthetjük, hogy hazánk megújulásának nem annyira a természettudományok érdeklődési körébe tartozó objektív feltételek területén vannak meg az órási tartalékai, sokkal inkább a humán tudományok felelősek a nagymértékű lemaradásért. A humán tudományok művelőinek a feladata és felelőssége volna ugyanis a rendelkezésükre álló eszközök segítségével mind az iskolai, mind pedig az iskolán kívüli nevelési, tudatformálási módszereket kidolgozni, működtetni és folyamatosan továbbfejleszteni.A legnagyobb problémát ma ebben a kérdéskörben az jelenti, hogy akiknek ez a szélesen értelmezett oktatás és nevelés volna a feladata, sokszor éppen ők szorulnának a legnagyobb mértékű tudati fejlesztésre.

dr. Reith János

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?