„Álmodók és Teremtők” – nők, akik mertek és tettek

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Nők, akik mertek álmodni és különböző utakon, de eljutottak a megvalósításig, így életre hívtak, alkottak, teremtettek. Ki-ki a maga módján, eltérő okból, de mind elkötelezetten és elszántan vívták meg csatáikat, értek el sikereket. Ezeket a történeteket ismerhetjük meg a TEDxSomlóiStWomen nevű független TEDx rendezvényen december 6-án a budapesti Balassi
Intézetben.

Nemzetközi TEDxWomen licensz alapján idén immár másodszor csatlakozik Magyarország a világméretű rendezvény sorozathoz, aminek célja, hogy inspiráló gondolatoknak, ötleteknek teremtsen közös fórumot, ahol élő kapcsolatba kerülnek egymással napjaink bátran gondolkodói női.

Ebben az évben az információtechnológiai szektor bölcsőjeként is emlegetett Egyesült Államokbeli Szilícium völgy ad otthont a központi eseménynek, amivel egy időben több mint 150 helyszínen tartanak TEDxWomen rendezvényeket.

„Munkám során és magánemberként is sok olyan izgalmas, mások számára is erőt adó történettel találkozom, amelyek főszereplői nők, akik itt élnek, alkotnak, küzdenek és érnek el sikereket Magyarországon. A TEDx szellemisége sokak számára jelent feltöltődést, és én vallom, hogy igazán
közel mégis magyar példák hozzák ezeket a gondolatokat, ezért vágtam bele egy csapat önkéntes segítségével a hazai rendezvény megszervezésébe” – mondta el Balázs Tibor, a magyar licensz gazdája.

A TEDxSomlóiSTWomen érdekes nevét a nemzetközi névadási rendszer alapján a rendezvény helyszínéről, a a Balassi Intézet utcanevéről kapta.
A kifejezetten nőkről, de nem csak nőknek szóló egész napos rendezvény témája az egész világon ugyanaz: „Invented here”, amely a technológiai felfedezéseken túl olyan témákkal is foglalkozik, mint a szegénység legyőzésére való törekvések, a béke teremtés, művészeti megközelítések, illetve a saját életünkben megtalált értékek. Itthon „Álmodók és Teremtők” cím alatt az előadók személyes történetein keresztül három szekcióban („Kutatói kurázsi”, „Értékteremtők”, „Megtalált utak”) kelnek
majd életre ezek a gondolatok. Lesznek többünk számára ismerős arcok és „hétköznapi”, ám mégis valamiben különleges előadók, akik ugyan a TEDx előadások híres „vörös körén” állva mesélnek, de bensőséges és őszinte légkörben.

Az idei évben a rendezvény házigazdája Kautzky Armand lesz, akit
színházi megjelenései mellett szinkronhangjáról is sokan ismernek.
Tavalyi első rendezvényünk „Ez a mi helyünk” címmel Al Ghaoui Hesna háziasszonyi közreműködésével került megrendezésre, ahol 11 hazai előadó történetét ismerhettük meg.

Minden előadásról videó felvétel készült, amelyek felkerültek a rendezvény honlapjára, illetve a YouTube csatornára és a tedxtalks.ted.com oldalra. A 2012-es rendezvényünk videói összesen már 12600 letöltést értek el a legnépszerűbb videó megosztó csatornán.

TEDx-ről (x= független szervezésben megvalósuló esemény)

Az inspiráló gondolatok megosztásának szellemében szervezett TEDx program egy helyi, önálló szervezésű rendezvény amely lehetőséget ad a TED-élményt kedvelő hallgatóságnak a találkozásra.
A TEDx rendezvényeken vetített TEDTalks videók és a helyszínen hallható előadások kapcsolatteremtésre és párbeszédre ösztönzik a résztvevőket. Ezek a helyi, független szervezésben megvalósuló események a TEDx rendezvények, ahol az „x” az önálló szervezésre utal. A TED
konferenciák általános szabályai útmutatóul szolgálnak a TEDx programokhoz, de ezek függetlenül szervezett, sajátos előírásokat követő rendezvények.

A TED-ről

A TED egy nonprofit szervezet aminek célja , hogy a megosztásra érdemes gondolatokat eljuttassa az emberekhez. Egy Kaliforniában, 30 évvel ezelőtt megtartott négy napos rendezvényből mára már egy világmegváltó gondolatokat támogató rendezvénnyé nőtte ki magát. Az évi két TED konferencián a világ vezető gondolkodói és alkotói adnak elő 18 percben, különböző témákban. A TED.com oldalon a legtöbb előadás mindenki számára ingyenesen elérhető. TED előadó volt már Bill Gates, Jane
Goodall, Elizabeth Gilbert, Sir Richard Branson, Nandan Nilekani, Philippe Starck, Ngozi Okonjo- Iweala, Isabel Allende és a korábbi brit  iniszterelnök, Gordon Brown. A 2014-es TED konferencia helyszíne Vancouver, Brit Kolumbia, ezzel párhuzamban zajlik a TEDActive a szomszédos Whistlerben.
Brazília, Rio de Janeiro ad helyet a 2014. évi TEDGlobal rendezvénynek.
A TED számos médiaplatformon jelen van: a ted.com-ra minden nap új TED-előadásokat töltenek fel;
a Nyílt Fordítói Program által számos nyelven feliratozásra kerülnek a videók az önkéntes fordítóknak köszönhetően; oktatási céllal létrejött a TEDEd; a TEDBooks pedig egy rövid e-book tartalmas előadásokkal. A TED megalapította az éves TED Díjat, amely a kivételes személyiségeket segíti
hozzá világmegváltó gondolataik megvalósításához; a TEDx, amely egyéneket vagy csoportokat segít függetlenül szervezett TED típusú rendezvények megtartásában; és végül, de nem utolsó sorban a
TED Fellows program, amely segíti felerősíteni a világmegváltó újítók figyelemre méltó ötleteinek hatását.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?