Főoldal » Gazdaság és üzlet » Eljött a családbarát vállalatok ideje

Eljött a családbarát vállalatok ideje

Budapest, 2016. november 23.  A K&H Bank példaértékű családbarát szemléletét és tevékenységét 
Családbarát Vállalat 2016  Mentor Szervezet elismeréssel méltatta a Három Királyfi, Három Királylány 
Mozgalom.  
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Családbarát Vállalat 2016  Mentor Szervezet címet 
adományozott a K&H Banknak, elismeréseként annak a sokrétű tevékenységnek, amellyel kiemelkedően sokat 
tesz saját szervezetén belül a családbarát munkakörülmények megteremtéséért, emellett pedig  gyakorlatainak 
megosztásával aktívan hozzájárul a családbarát szemlélet minél szélesebb körben való elterjedéséhez.  
A K&H Csoportnak fontos a vonzó munkahely megteremtése, és ennek szerves részét képezi a családbarát 
vállalati kultúra is. Ennek a szemléletnek a jegyében olyan, a munka- és magánélet egyensúlyát célzó 
intézkedéseket és projekteket sikerült megvalósítani, amelyekre nemcsak mi magunk vagyunk büszkék, de úgy 
gondoljuk, hogy mérettől és szektortól függetlenül más vállalatok hasonló törekvéseinek is példaként 
szolgálhatnak  mondta el Végh József, a K&H Humánpolitikai igazgatóság vezetője.  
A K&H kiemelt figyelmet fordít a dolgozók gyermekvállalás utáni visszailleszkedésének támogatására, így 
gyermekbarát munkahelyi szoba áll a gyermekes munkavállalók rendelkezésére, ahol a kicsik napközben is a 
szüleik mellett játszhatnak. A nyári hónapokban évente többszáz dolgozó gyermekének nyári táboroztatását 
támogatják. Emellett a cafetéria rendszer számos, a családok számára fontos juttatást tartalmaz, rugalmas 
munkavégzési formák és a családbarát szabadságolási gyakorlat alkalmazása segíti a munkahelyi és a családi 
teendők összeegyeztetését, miközben a gyermekek születése esetére járó apaszabadság mértékét a törvényben 
biztosított mértéknél magasabban határozta meg. A Bank folyamatosan támogatja a szociálisan rászoruló 
munkatársait, anyagi támogatást nyújt lombik programhoz, családbarát kiadványt jelentet meg, családi napot 
rendez. Megkezdődött az idősebb munkavállalóknak szóló, és Magyarországon még újdonságnak számító K&H 
szenior program kidolgozása, mely a nyugdíjas életre való felkészülést segítheti.  
„Évről évre keressük és díjazzuk a legjobb, leginnovatívabb és leghatékonyabb családbarát munkahelyi 
gyakorlatokat. Legfontosabbnak azonban magát a családbarát szemlélet terjesztését gondoljuk, hiszen a magyar 
fiatalok ezáltal tudják megvalósítani családdal és gyermekvállalással kapcsolatos álmaikat, hogy 
megszülethessenek a kívánt gyermekek. Ebben a munkában nagy segítségünkre vannak azok a cégek, akik 
példaértékű tevékenységükkel hosszú távon családbarát szemléletet és intézkedéseket valósítanak meg. Ilyen 
partnerünk a K&H Bank  fejtette ki Újvári Enikő, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 
programmenedzsere. 
A K&H már többször kivívta a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elismerését, hiszen a vállalat 2014. 
évben CSR különdíjat, 2015. évben pedig nagyvállalati kategóriában a mozgalom Családbarát Vállalat Pályázatán 
1. helyezést ért el.