Főoldal » Fenntarthatóság, erkölcs, etika II.

Fenntarthatóság, erkölcs, etika II.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A sorozat második részében megkísérlem konkrétan megragadni, mely eszmék, értékek azok, amelyek alapjaiban határozzák meg gondolkodási mintáinkat, egyéni és közösségi szinten egyaránt.

Ehhez segítségül veszem Ernst F. Schumacher A kicsi szép (Small is Beautiful) című művét, amely először 1973-ban jelent meg, és új színt vitt a közgazdaságtanba az etikai és ökológiai megfontolások előtérbe helyezésével, valamint a neoklasszikus közgazdaságtan elméleteinek éles kritikájával.

Schumacher (1991) szerint mai, többnyire uralkodó normáinkat, világértelmezésünket, viszonyulásainkat és az azokon keresztül megnyilvánuló cselekvési mechanizmusainkat döntően a XIX. századból eredő eszmék determinálják, világunk jelenlegi helyzetét (fenntarthatatlanságát) illetően pedig megkérdőjelezhetetlen szereppel bírnak.

Lássuk, melyek ezek az eszmék:

·          Evolúció – természetes kiválasztódás: az evolúció darwini elmélete elterjedésének hatására a mindenre kiterjedő verseny, a „csak az erősebb maradhat fenn” eszméje máig uralkodó nézet az emberiség kollektív gondolkodásában. Az emberi élet a túlélésről szól, értelmet pedig a folyamatos anyagi gyarapodásból merít, így ennek érdekében akár embertársainkon is át kell gázolnunk. Ezzel a szemlélettel nap mint nap találkozhatunk munkahelyünkön, iskolánkban vagy a mindennapi élet bármely területén.

·          Marx-i magyarázat:  a vallás, a filozófia vagy éppen a művészet Karl Marx szerint csupán az emberi agy fantazmagóriái, melyek célja és értelme a minden emberi szándék mögött megbúvó gazdasági érdekek elleplezése, „szalonképessé” csomagolása. Ebből az is következik, hogy a vallás, a filozófia vagy a művészet valójában felesleges dolgok, „pótcselekvések”, és csak félrevezetnek minket, megnehezítve gazdasági érdekeink érvényesítését.

·          Freud-i magyarázat:  az emberi élet minden (szükségleteink anyagi kielégítésén túlmutató) magasabb megnyilvánulása pusztán a gyermek- és serdülőkorból eredő valamilyen szexuális frusztráció, elfojtott ösztönök-vágyak kivetülése. Ezek szerint a szexuális motívum tudat alatt még azokat a cselekedeteinket is áthatja, amelyekről ez eszünkbe sem jutna (pl. az idős szülők, nagyszülők felé megnyilvánuló segítő szándék vagy gyermekünk iránt érzett gondoskodó, féltő szeretetünk).

·          Relativizmus:  minden, így a tudás is viszonylagos, nem létezik objektív igazság; a relativizmus feloldja az egyetemes normákat és igazságokat. A relativista szemlélet kialakulásának vélhető oka a szaktudományok, a specializálódás mind nagyobb arányú megjelenése, az egész ismeretétől való eltávolodás, a „résztudások” következtetései. Elveszünk a részletekben, az egyetemes kérdéseket pedig kerüljük, ugyanis a tudomány részéről nem találunk olyan személyt vagy intézményt, akinek/amelynek tudása elég egyetemes lenne azok megválaszolására.

·          Pozitivizmus:  a tudományt, a technikai-műszaki fejlődést helyezi előtérbe és elvet minden olyan feltevést, amely túlmutat az empirikus tényeken, adatokon. Ez azért nem szerencsés, hiszen a tudományt az empirikus tényeken túlmutató feltevések, sejtések mozgathatják igazán új paradigmák felé. A pozitivizmus táplálta és táplálja a mai napig is azt a vallásos fanatizmushoz hasonlítható meggyőződést, hogy csak a tudomány képes választ és megoldást adni a társadalmi problémákra.

·          Materializmus:  Schumacher meglátásai mellé a materializmus (elsősorban a d’Holbach-féle mechanikus materializmus) eszméjét is ide sorolhatjuk, amely mindent az anyagból eredeztet; a természet és az ember is egy mechanikus „szerkezet”, tudatnak és léleknek nincs testen kívüli vagy anyagtól független valósága, azok csupán testünk fizikai-kémiai folyamatainak eredményei.

Minden bizonnyal folytatható és finomítható lenne még a sor, de az tény, hogy a fenti irányzatok, eszmék még ma is dominánsak; alapjaiban határozzák meg azt, amit az emberről, az emberek közti kapcsolatokról, ezen túlmenően pedig a világban jelenlévő társadalmi és gazdasági kapcsolatrendszerekről, dinamikáról jelenleg is gondolunk.

Ezek az értelmezések – egymást erősítve – az évszázadok alatt egységes és megkérdőjelezhetetlen világképpé formálódtak. Az embereket önérdektől vezérelt, versengő, független individuumokként határozzák meg (és efelé a magatartásminta felé terelik), akik között a kialakult kapcsolatok külsődlegesek és minden olyan megnyilvánulás (pl. hit, altruizmus, szeretet), amely túlmutat önös szükségleteink anyagi szintű kielégítésén, csak haszontalan, irreális konstrukció. A jelenlegi erkölcs- és jogrend következményeképp mind nagyobb elszigetelődés, közöny és a felelősségvállalás áthárítása figyelhető meg, úgy a mikro- (család, munkahely), mint a makroszociális (nemzetek, társadalmak) szférában, amely, ha tovább fokozódik, beláthatatlan következményekkel járhat.

Mindez a jelenlegi, uralkodó (neo-) klasszikus közgazdasági alapfelfogásban is tetten érhető: az egyének saját érdekeik érvényesítését szem előtt tartó, racionálisan döntő gazdasági szereplők (homo oeconomicus), akiknek érdekkapcsolatait elsősorban a piaci folyamatok határozzák meg, a társadalmi jóléthez pedig az egyének profitmaximalizáló magatartása a kulcs.

Amennyiben elfogadjuk, hogy – számos pontjának gyengülése és avulása ellenére – a fent tárgyalt eszmerendszer még mindig gondolkodásunk és erkölcsi normáink szerves részét képezi, azt is beláthatjuk, hogy a fenntarthatóság problémája ezen uralkodó nézetekkel szorosan összefügg. Döntéseinket és cselekedeteinket ugyanis döntően ez a világkép formálja. A világon jelenleg általánosan követett normák nem a fenntarthatóság irányába mutatnak, mert olyan eszmék szülték őket, amelyek – kollektív cselekvéseinken keresztül – mára igen súlyos helyzeteket idéztek elő mind ökológiai, mind társadalmi szinten.

 A világban tapasztalható negatív tendenciák az uralkodó erkölcsi normarendszerrel ellentétes cselekvést, de legalábbis annak újragondolását szorgalmazzák. Ismerjük fel tehát, melyek azok az élet- és döntéshelyzetek, amelyekben az együttműködés előbbre visz, mint a verseny, az egyéni érdeket felülírja a közösségi érdek, tetteinkért pedig nem csupán egyéni, hanem kollektív felelősséggel is tartozunk.

——————–

Irodalom:

Schumacher, E. F. (1991): A kicsi szép: tanulmányok egy emberközpontú közgazdaságtanról. Budapest, Magyarország: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. pp. 79-104.


MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?