Jumio, egy új online vállalkozás

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A Jumio egy új fizetési rendszer, amely egyaránt használható asztali számítógépeken és mobil készülékeken, s a tervek szerint olyan egyszerű megoldás lesz, mint az ATM-es pénzfelvétel.

Daniel Mattes több részletet egyelőre nem akart elárulni. A Jajah egykori alapítója elmondta, hogy három olyan szakembert szerződtetett új cégéhez, akik már a világháló kezdeti korszakában is dolgoztak.

A szakember 2009 decemberében adta el 145 millió euróért az általa alapított Jajah nevű vállalatot a Telefónicának, majd máris új társaságot hozott létre. Az új vállalkozás központja is a kaliforniai Mountain View-ban található. A Jumio várhatóan márciusban indítja el szolgáltatását az Egyesült Államokban és májusban Európában. A munkában a Google és az Amazon egy-egy egykori munkatársa is részt vesz.

“Már megvan, hogy kik lesznek tanácsadó testületünk tagjai. Ők, hatan az internet úttörőkorszakának szereplői” – közölte Mattes, majd hozzátette: a hat szakember között van Zain Khan, a Google egykori menedzsere, aki részt vett a konszern infrastruktúrájának kiépítésében, és akinek a beceneve egykor Ops guy volt. “Ő pontosan tudja, hogy miként kell felépíteni egy infrastruktúrát, éppen ezért főnyeremény a számunkra” – nyilatkozta a Jumio alapítója. Khan jelenleg befektetőként dolgozik és megtetszett neki Mattes ötlete. “Az új fizetési módszer technológiai innovációból és összetettségéből fakadó ötvözete hatott rám rendkívül inspirálóan” – indokolta a csatlakozását Khan.

A tanácsadó testület egy másik tagja Mark Britto, a billmelater nevű fizetési rendszer megalkotója. A megoldást később megvásárolta az eBay, míg az Accept.com nevű cégét az Amazon vette át, Britto pedig felépítette az Amazon új fizetési rendszerét. “Kiváló kapcsolatai vannak az Amazonnal és olyan ügyfelekkel, akikre a Jumiónak szüksége van” – hangsúlyozta Mattes.

Szintén fontos láncszem lehet a munkában Maarten Linthorst, aki szinte élő legendának számít. Ő volt ugyanis az a szakember, aki összekötötte az ARPANET első két szerverét és az ő nevéhez fűződik a mai hitelkártya-tranzakciók alapjának számító X25-protokoll kifejlesztése. A negyedik tanácsadó Bjorn Evers, a Pokerlistings.com és a CasinoGuide.com vezérigazgatója, míg az ötödik Thomas Jungreithmeir. Az utolsó tag nevét Mattes egyelőre nem akarta elárulni.

 

Forrás: http://www.sg.hu/cikkek/79771/az_internet_uttoroivel_erosit_egy_uj_online_vallalkozas
 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?