Főoldal » Az oxford-i egyek (2)

Az oxford-i egyek (2)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Második fejezet (magyarázat)

Nos, mivel a mai napon folyamatosan lázas vagyok, ezért mára csak egy rövid áttekintés jut a szovjet-orosz titkosszolgálatok történetéből.

Az egész 1882-ben kezdődött, ekkor alakult meg ugyanis a híres-hírhedt Ohrana. Ez volt a cári rezsim titkosrendőrsége, de a katonai hírszerzés is hozzá tartozott. Néhány adalék róluk. Ők alkották meg és terjesztették el világszerte a Cion bölcseinek jegyzőkönyve című antiszemita pamfletet. További érdekesség még, hogy hatalmukat sikerült átmenteniük a szovjet időkre is. Vagyis, noha a vezér változott, a szakemberek maradtak a helyükön.

Az első szovjet titkosszolgálatot Cseka-nak hívták, és 1917-től 22-ig működött. Ezután GPU-nak hívták, de csak egy évig. Majd a keresztségben megkapta az OGPU nevet, amit egészen 1934-ig viselt. Ezután a GUGB nevet viselte egy rövid intermezzót leszámítva egészen 1943-ig. Ekkor átnevezték NKGB-re, amit 46-ig meg is őrzött. Ekkor ugyanis önálló minisztériumot szerveztek köré, ami MGB néven futott egészen 1953-ig. Közben '49 és '52 között a hírszerzést kiszervezik belőle. 53-ban a belügyminisztérium alá kerül, majd 54-ben végre megalakul a KGB, ami aztán egészen 1991-ig létezik. A különböző nevek kapcsán megjegyezném, hogy gyakorlatilag csak Sztálin alatt történtek módosítások, ami nem is csoda, hiszen, ha valaki ennyire paranoid, mint amilyen ő volt, nem csoda, hogy mindentől és mindenkitől tartott. És akkor még nem is szóltam az NKVD-ről, ami 34-től 54-ig létezett, mint egy politikai rendőrség. Hozzájuk tartozott a Gulag irányítása, és az övék volt a híres-neves Lubjankai székház.

Ezek után már csak a ma is működő szervezetek vannak hátra. A legöregebb a GRU. Ez a katonai hírszerzés, ami 1918-ban alakult és a mai napig létezik. Ez rendelkezik a legnagyobb ügynöklétszámmal, és hozzá tartozik a Szpecnaz (róluk talán majd írok egyszer egy külön posztot) nevű különleges alakulat is. Követekzik ennek a polgári párja, ami az SVR. Ez 91-ben alakult a KGB-ből, és a polgári hírszerzés a feladata. Szintén KGB utódszerv a FAPSI. Ennek a feladata a biztonságos kommunikáció biztosítása minden körülmények között. Gyakorlatilag egy elektronikus hírszerzés, bár az hivatalosan az SVR feladata. 1995-ben alakult meg az orosz belső elhárítás, aminek az FSB nevet adták. Ez egy kis intézmény, alig 350000 fős (!) állománya van. 2003 óta a határokat is ők ellenőrzik, ők végeztek Samil Baszajevvel és az ő központi épületük a Ljubjanka a ami napig. 1991 és 1995 között FSK néven futottak. Végül pedig még megemlítem azt a szervet, ami munkáját tekintve megfeleltethető az egykori hazai Kormányőrségnek. Ez az 1996-ban alakult FSO. Vagyis ők azok akik fontos épületeket őriznek, illetve fontos személyek testőrei.

Oroszországban/Szovjetúnióban mindig is rengeteg katonai és rendőrségi alakulat volt még, de, ha azokat is bemutatnám, akkor holnapig itt ülnék. Szóval ezek a szervek voltak a legfontosabbak, így, röviden.

Aludjatok jól, álmodjatok szépeket.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?

Az oxford-i egyek (2)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Második fejezet

 

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}
– Na jó, ezt nem értem.

– Nem csodálom kollega.

– Talán, ha megmagyarázná!

– Hát, hol is kezdjem? Hogy 1920. február 27-én születtem a kanadai …

– Ne, szórakozzon! Hogy került kapcsolatba a szovjetekkel?

– 1938-ban Oxfordban, az egyetemen. Egy Ivan Vasziljevics Gronekszkíj nevet használó szovjet másodéves beszélt először arról, többször is, hogy a szocializmust azok is segíthetik, akik nem egy szocialista országban születtek. Én meg persze minden egyes ilyen beszéd után rohantam John McGregorhoz. Ő volt az egyik tanárom, mellesleg I. világháborús veterán tiszt. Amúgy ritka türelmes ember volt, de egy idő után megunt engem, és inkább bemutatott egy John Smith nevet használó embernek, aki az elhárítás tisztje volt.

– Ő meg gondolom nem vette önt komolyan.

– Pontosan kollegina.

– És ezért aztán, hogy megmutassa annak a sok kis beképzelt baromnak, elkezdett a szovjeteknek kémkedni, ugye?

– Nem kollega. Azért, hogy megmutassam annak az egy beképzelt kis baromnak, aláírtam a szovjet hírszerzésnek 1938. november 8-án, délelőtt fél tizenegykor. Majd, fél háromra, már McGregorral és Smithszel söröztem a Két bolhához címzett csapszék emeleti termében. Körülbelül egy órán át csak ittak mind a ketten – nemcsak sört – majd Smith két dolgot közölt velem. Egyrészt, hogy mostantól fogva az ő embere vagyok, és kizárólag olyasmit mondhatok a szovjeteknek, amit előtte megbeszélek vele. A másik m…

– Miért hittek magának? Nem mondja, hogy valamilyen papírt hagytak önnél a ruszkik?

– Azért kollega, mert pontosan lerajzoltam nekik, hogy, hogyan nézett ki a beszervezési nyilatkozat, amit aláírtam. Tudja! Azért!

– És mi volt a másik, amit mondott önnek, uram?

– Kiről beszél kollegina?

– Erről a Smith nevű emberről.

– A valódi nevét.

– És az mi volt?

– Emil Grace. Igen, az az Emil Grace, ne nézzenek így! Az elhárítás későbbi igazgatóhelyettese, az én későbbi közvetlen felettesem. És ez egyben a válasz az önök által még fel sem tett kérdésre, hogy, hogyan jutottam hozzá a casablancai találkozóval kapcsolatos adatokhoz. Grace adta oda.

– De, miért?

– Hogy a szovjetek értékes forrásnak tartsanak. Nekik az információ eredeteként egy vezérkari századost jelöltem meg, akit néhány általa kibocsátott és általam összegyűjtött fedezetlen váltóival zsarolok. Ez amúgy igaz is volt. Mármint tényleg zsaroltam az ürgét, de leginkább azért, hogy ne sertepertéljen a menyasszonyom körül, amíg én bevetésen vagyok.

– Apropó! Miért is lett önből ilyen különleges katona? Miért nem valami irodista?

– Mint azt már ön is tudja kollega, kanadai vagyok. Tehát, mivel anyám helyi francia ezért aztán kétnyelvű vagyok. Másrészt, egyik nagybátyám a sanghaji rendőrfőkapitánynak – William Fairbairnnek – volt a munkatársa. Tudják ez a kapitány volt az, aki megalkotta a defendo nevű harcművészetet, amit a háború folyamán minden egyes különleges elsajátított, és amit én tizennyolc évesen már oktatói szinten műveltem. Harmadrészt meg, mert rohadtul ott akartam lenni a sűrűjében.

– Később ez megváltozott, alig volt külföldön.

– Muszáj volt.

– És, miért kellettek olyan sürgősen az adatok a szovjeteknek?

– Nem az adatok voltak sürgősek, hanem a lőszerek megszerzése. Én csak összekapcsoltam a kellemest a hasznossal, amikor miután rádión beszéltem a századossal és elkérdeztem minden adatot, amit csak lehet, elláttam néhány instrukcióval és közöltem vele, hogy csendben be fogok kopogni. Sajnos nem értette az iróniát, ezért ijedt meg annyira.

– Azt állította, hogy majdnem harminc éven át dolgozott együtt ezzel az alakkal. Ki volt ő?

– Tudja mit kollega? Befejezem a történetet, és abból rájönnek. Szóval ő éppen úgy állt, hogy kitakarta egy sarok, ezért aztán nem láthatta meg őt az emberem, aki kezében egy frissen szerzett MP 40-sel jött segíteni. Mondtam neki, hogy: – Ezzel már elkésett, mert – és ekkor a szintén takarásban lévé jobb kezemben lefelé fordítottam a késem hegyét, majd egy gyors, felfelé irányuló mozdulattal a fejem fölé emeltem a karomat, és úgy mutattam a véres pengét – már elvágtam a torkát. –mondtam. Valójában az állán ejtettem egy jellegzetes formájú sebet. Ezt aztán később úgy tudta eladni a németeknek, mint egy olyan sérülést, amiről a támadó azt hihette, hogy halálos, ezért is maradt ő életben. Persze az orosz frontra került, de ez őt nem nagyon zavarta, mert simán hazaszökött. Nos, kitalálják, hogy ki az a szovjet hírszerző, aki egy hosszú és jellegzetes sebhellyel az állán futott be egy páratlanul szép ívű karriert?

– Vaze!

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?