Hősök napjára

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Ezen cikkemben egy olyan nap történetével szeretném megismertetni az olvasót, mely véleményem szerint a nemzeti ünnepeink mellett egy fontos napja a nemzeti emlékezetnek. Ez nem más, mint a Hősök Napja, mely napon államiságunk fennállása óta elesett katonáinkra emlékezünk minden év május utolsó vasárnapján. Igyekszem, majd  bemutatni ezen emléknap történetét és ezen írásommal kívánok megemlékezni elesett katonáinkról. Jó olvasást kívánok!

Mint minden országban, úgy Magyarországon is van egy olyan nap, amikor megemlékezhetünk elesett katonáinkról, nyugat-európában és az Egyesült Államokban ezt a napot úgy nevezik, hogy az Emlékezés Napja. Ilyenkor állami rendezvények keretében az államok vezetői, a hadsereg megemlékezik elesett katonáiról, hőseiről, s még mai napig élő veteránokról. Nálunk ez a Hősök Napja. Ha ennek a napnak a történetével akarunk foglalkozni visszakell mennünk az első világháborúig, mely minden mást előző háborúnál pusztítóbb volt, s az elesettek száma milliós nagyságrendű volt. Az 1914-1918 közöt vívott háborúban az Osztrák-Magyar Monarchia 51 millió lakosából 9 millió katona vonult be hadi szolgálatra, a történelmi Magyarország területéről 3 millió 800 ezer. Magyarország embervesztesége halottakban 660 ezer főre tehető, ehhez még hozzá kell számítani azt a 800 ezer súlyos sebesültet, aki az elszenvedett sérülések következtében munka- és keresőképtelenné vált. Már a háború első éveiben is a veszteségek iszonyatosak voltak, s ugyan még folyt a háború, de már ekkor felmerült a gondolat, hogy a társadalomnak kötelessége, hogy a Hazáért életüket feláldozó katonák emlékét megőrizze. Megalakult a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság (HEMOB). Szervezete 1916-ra elérte, hogy a Honvédelmi Minisztérium által felállítandó emlékművekről alkotott véleményét figyelembe vették. De nem csak a hátországban gondolkodtak úgy, hogy az elesett katonák emlékét megkell őrizni. 1915. július 19-én báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy a frontról levelet írt gróf Tisza István miniszterelnökhöz, melyben szorgalmazta, hogy az országgyűlés mielőbb foglalja törvénybe a hősök emlékének megörökítését. Abele Ferenc őrnagy 1916 őszén magához Zita királynéhoz fordult segítségért. Sikerült elérnie, hogy IV. Károly kezdeményezésére 1917 tavaszán az országgyűlés elfogadta a most dúló háborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről szóló 1917:VIII. törvénycikket. A törvénycikk kimondja:

„… Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökítse meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.”

A törvény alapján a belügyminiszter végrehajtási utasítást bocsátott ki, amelyben utalt arra, hogy az emlékműveket a lehetőségek szerint a háború befejezését követően állítsák fel. A háborús vereség, s az azt követő zűrzavaros állapotok benne az őszirózsás forradalommal és a Tanácsköztársasággal nem kedveztek az emlékművek építésének. Rakovszky György a Bethlen-kormány belügyminisztere egy 1922-es rendelettel szigorú engedélyezési eljárásokhoz kötötte az emlékművek felállítását. A Trianoni békeszerződés következtében elcsatolt területeken, pedig ezek említése az anyaországgal való jogfolytonosság fenntartásának látszatát, valamint a revizionizmus gyanúját keltette. A HEMOB 1924 nyarán feloszlott, de helyette a Vallás- és Közoktatási Minisztériumon belül megalakult a Hősi Emlékműtervek Bíráló Bizottsága (HEBB): a belügyminiszter rendelete értelmében a törvényhatósági emlékmű-bizottságok csak olyan községi emlékmű tervét hagyhatták jóvá, amelyet a HEBB már előzőleg jóváhagyott. 1924-ben jött el az idő, amikor az I. világháború hősi halottaival és emlékük megörökítésével a nemzetgyűlés is foglakozhatott. Az 1914/1918. évi világháború hősi halottai emlékének megünnepléséről szóló 1924:XIV. törvénycikk a következőképpen fogalmaz:

„… A magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával emlékezik meg azokról a hős fiairól, akik az 1914-1918. évi világháború alatt a Hazáért vívott súlyos küzdelmekben a magyar nemzetnek dicsőséget és hírnevet szerezve életüket áldozták föl. A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül az élő és jövendő nemzedékek hősi halottainak dicsőségére minden esztendő május havának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt az ünnepnapot, mint a Hősök Emlékünnepét a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.”

A törvénycikk indoklásában a hősi emlékművek rendeltetését a következőképpen írják le:

„… a magyar csapatok által példátlanul álló halálmegvetéssel megvívott diadalmas harcok egész sorozatát; azokat a hősöket, akiknek nevei, azokat a csapatokat, amelyeknek haditettei aranybetűkkel vannak megörökítve a történelem véres lapjain, és amelyek a napnál fényesebben ragyogják be a dicsőség sugarával a múltat és a jövőt.”

A megemlékezések 1925-től váltak rendszeressé: országszerte egyházi szertartásokkal, koszorúzásokkal emlékeztek meg, amelyeken kötelezően részt vettek a honvédség és a rendvédelmi testületek képviselői, a bajtársi egyesületek és a fiatalok szervezetei. 
A Budapesten 1929. május 26-án megtartott központi ünnepség keretében Horthy Miklós, Magyarország kormányzója felavatta a millenniumi emlékmű előterébe elhelyezett Hősök emlékkövét. S sorban avatták fel Budapesten, a vidéki városokban és falvakban az emlékműveket. Aztán a második világháborúban újabb nevekkel szaporodott a hősök sora. Egy 1942. április 25-én kelt rendeletben az ünnepet kiterjesztették az 1938. után elesettekre is. Kimondta: 1938 óta új hősök áldozták életüket a hazáért, emléküket ugyanolyan kegyelettel kell őrizni, mint a korábban elesettekét. A minden év május utolsó vasárnapján megtartott rendezvények 1944-ben öltöttek utoljára nemzeti ünnep jellegét. 1945-ben még megemlékeztek a Hősök Napjáról, azonban az azt követő politikai fordulatok, a Rákosi diktatúra és a Kádár rendszer alatt nem volt szabad emlékezni. 44 évet kellett várni a következő megemlékezésig, amikor is 1989-ben megtartották a Hősök napját Szekszárdon. 1990-től kezdve ismét évente május utolsó vasárnapján megrendezésre kerülő állami rendezvény a Hősök Napja és végül 2001-ben a Magyar Köztársaság Országgyűlése, adózva az elmúlt ezredév mindazon magyar hősei emléke előtt, akik a haza szabadságáért és függetlenségéért, illetve a nemzet fennmaradásáért vérüket ontották vagy életüket áldozták törvénybe foglalták a Magyar Hősök emlékünnepét.
Rövid cikkem zárásaként a következő gondolatot szeretném megosztani: elesett hőseink emlékét az idő nem halványíthatja el, hiszen akik a hazáért estek el, azok örökké élnek. 
Felhasznált irodalom:
  • Dr. Ravasz István: A hősi emlékművek és a Hősök Emlékünnepe története. In: Emlékek a Hadak útja mentén. Budapest, 2006.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?