A szentség forrása

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

        A szentség forrása általánosságban egy isten, istenség. Ő az aki valamit, vagy valakit megszentel, szentté tesz, mégpedig azáltal, hogy abban megnyilatkozik. Így lehettek szentek kövek, fák, tárgyak, emberek, természeti erők. A szent nyilvánult meg bennük, rajtuk keresztül. Erről így ír Mircea Eliade: „Töretlenül folyamatos út vezet a legelemibb hierophániától (például a szent megnyilvánulásától valamely tárgyban, kőben vagy fában) a legmagasabb rendű hierophániáig (a keresztény ember számára Isten Jézus Krisztusban való megtestesüléséig). A szent a profán világban az ember számára érthetően, észlelhetően, értelmezhetően nyilvánul meg, jeleket hagyva maga után. A szent minden megnyilvánulása valamin, valakin keresztül történik, használva azt az eszközkészletet, ami a világban található. A megnyilvánulások mindig okkal következnek be, tükrözve, illetve közvetítve a szent akaratát. Fontos szabály, hogy a szent megnyilatkozásai csak azok számára észrevehetőek, érthetőek, akik hisznek a szentben és nyitottak a transzcendens, illetve irracionális dolgokra. Tehát a hit nélkül nincs „látás”, nincs lehetőség a szent érzékelésére, akaratának, vezetésének meghallására. Erről ír Rudolf Ottó: „Egy dolog pusztán hinni valami érzékfölöttiben, és más dolog azt át is élni, egy dolog csak fogalmakkal rendelkezni a szentről, és más dolog a szentet olyan módon érzékelni és észlelni, mint aminek hatása, ereje van, mint ami a hatása révén jelenik meg. Az, hogy lehetséges egy második eset is, hogy nem csak a belső hang, a vallásos lelkiismeret, a szívben „halk és szelíd hangon szóló Lélek”, a sejtés és a vágyakozás tanúskodik a szentről, hanem rendkívüli történések, események, személyek révén találkozhatunk is a szenttel, azáltal hogy ő maga tettekben nyilatkozik meg; az tehát, hogy a Lélek belső kinyilatkozása mellett létezik az isteninek egy külső kinyilatkozása is: erről minden egyes vallás és általában a vallás alapvetően meg van győződve.”  Láthatjuk tehát, hogy a szentség forrása egyedül a szent lehet, és a szentté válás, illetve megszentelődés annak megnyilatkozása, megnyilvánulása valamiben vagy valakiben.

Térjünk rá a keresztény értelemben vett szentségre, szentté válásra. A kereszténységben nem csak egyszerűen hierofániáról beszélhetünk, ahol azáltal lesz szent valami vagy valaki, hogy rajta keresztül, illetve benne a szent megnyilatkozik, hanem itt új fogalomként kell megemlítenünk a teofániát és annak szinonimáját az epifániát. Isten látható, hallható módon jelenik meg, és jelenti ki akaratát a hívő embernek. Megjelenhet égő tűskebokorként, lángnyelvként, galambként, angyalként, tűzoszlopként és még lehetne folytatni a felsorolást. Isten közel jön az emberekhez, egy sokkal szorosabb kapcsolatot építve azzal. Maga a szentté válás különbözőképpen történik az embernél és minden más esetben. Egy tárgy, egy állat, egy hegy, egy ruha, egy hely attól lesz szent, hogy vagy Isten annak nyilvánította vagy azért, mert Isten ott megjelent, megnyilvánult. Ezzel szemben az embernél szükséges a személyes kapcsolat igénylése, mely elsősorban a hitben nyilvánul meg. Az ember döntést hoz, melyben igényli az Isten uralmát az életében és elfogadja a megváltás szükségességét, mellyel Krisztus vére alá helyezi magát. Amennyiben ezek valóságosan megtörténtek az ember szívében Isten az aki megszenteli az ember életét, mert az ember erre soha nem lenne képes. A “szentségben járni” kifejezés a mai kereszténységben határozottan a tisztaságot, erkölcsösséget, Isten szerinti életmódot takarja. Ezzel kapcsolatban azonban érdemes megemlíteni, hogy mivel Isten az egyetlen, aki tökéletesen szent (azaz mindenki másnál különb és erkölcsileg abszolút feddhetetlen), ezért a szentség forrása is csak Ő maga lehet.

 

 

Ez pedig azt jelenti, hogy szentnek lenni nem emberi teljesítmény, amit a buzgó hívő sok munkával, imával elérhetnek, vagy egyfajta szellemi fejlődés révén erre a szintre eljuthatnak. Szentséggel felruházni csak Isten képes az embert, ezt sem az egyház, sem a gyülekezet nem nyújthatja, sem a keresztények nem osztogathatják maguknak. Ez egy nagyon fontos és alapvető tény, amit gyakran elfelejtünk: ez aztán egyenesen oda vezet, hogy az emberek mindenféle vallásos erőfeszítést tesznek azért, hogy “megüssék a szentség szintjét”. Kicsit hasonló ez ahhoz, mint amikor valaki az üdvösségéért saját maga akar megdolgozni.

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?