Fakebook

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Ami eleinte az újdonság erejével hatott és izginek tűnt, most egyre inkább aggaszt. 

Amekkora előny lehet, hogy olyan emberek életének alakulásáról szerzek tudomást, akikkel egyébként nem tartom szorosan a kapcsolatot – vagy egyáltalán nem -, legalább akkora hátrány is.

Nem számba véve a mostanság a közösségi oldalon népszerű, egészségre és életre káros játékokat, az élet, a kommunikáció közösségi oldal-szerűsödése több szempontból is ártalmas.

Egyrészt elhiteti az emberrel, hogy kapcsolatokat építeni és ápolni így is lehet, “instant” módon különösebb megerőltetés, befektetés és disztinkció nélkül, minthogy jellemzően olyan embereket “hoz össze”, akik amúgy nem találkoznak vagy találkoznának. 

Szintén látni kell, hogy az arctalanság, a monitor mögül történő kommunikáció nem csak, hogy nem megfelelően kifejező és informatív – miután a metakommunikatív elemek  és a hang által hordozott többrétű jelentéstartalom sem játszanak -, hanem ráadásul még félrevezető is.

Az emberi kapcsolatokat leértékeli, elértékteleníti. Képes azt az illúziót kelteni, hogy egy ember fontos a másiknak – pedig azt, hogy valaki egy monitor mögülről ír ezt-azt, még a legjobb indulattal sem nevezhetjük a kapcsolat érdekében tett erőfeszítésnek…

Azt is megfigyeltem, hogy az ellenkező nemű emberek kevésbé tudják a virtuális kommunikáció szinte kizárólagossága által, hogy “mit kezdjenek egymással” valós időben, élőben. Egyre kevésbé tudják, milyen megnyilvánulást miként kell értékelni, vagy egy adott helyzetben hogy kell, hogy érdemes viselkedni.

Azért is káros, mert a filmvilág 99 %-hoz hasonlóan irreális képet fest. Mindenki szeret jó színben feltűnni a többi ember előtt, illetve szereti, ha szeretik, elismerik. A népszerűség érdekében sokan csodálatosabbnál csodálatosabb általuk megélt élményről szóló fényképet osztanak meg, így az átlagos emberek meglehetősen szürkének, unalmasnak, mások számára érdektelennek tarthatják magukat. Pedig a hétköznapi élet viszonylag eseménytelen, és ez így normális. Legalábbis régen inkább ez volt a normális…

Nem utolsó sorban pedig a magán és a nyilvános szféra közti egyensúly felborulása  aggasztó személyiségfejlődésbeli, de akár pszichológiai következményekhez is vezethet.

Két megoldást látok a probléma orvoslására:

A felnövekvő generációk közösségi média szempontú nevelése – itt meg kell jegyeznem, hogy több erre irányuló kezdeményezés is indult ilyen céllal, amik közül számomra legszimpatikusabb a www.classbox. me közösségi portál  –  vagy az absztinencia, illetőleg a közösségi oldal szerepének minimalizálása a hétköznapi életben, kiemelten az emberi kapcsolatok terén.

Amúgy pedig meg kell jegyeznem, hogy ki van ez találva! Hiszen, ha az emberek nem beszélnének egymással, az nem lenne kivitelezhető, illetőleg hamar észre vennék, hogy teljesen elidegenedtek egymástól, és még az is lehet, hogy szükségét éreznék, hogy tegyenek ellene. Így viszont látszólag mindenki beszél valakivel, és kapcsolódik valakihez, valakikhez. Az már egy más kérdés, hogy valóban érti-e, ismeri-e, számon tartja vagy épp szereti-e a másikat…

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?