Főoldal » Tisztul a kép

Tisztul a kép

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Elég sokáig hallgattam (nálam egy hét már soknak számít :) ). A fizikai valóságon túl -hogy bitangul elfáradtam az elmúlt egy évben, és különösen az elmúlt három hétben – lelkileg kicsit vissza kellett vonulnom, csendben lenni, figyelni és várni.

Kettővel ezelőtti bejegyzésemben írtam, hogy mindennek értelme van, türelmesen, aktívan, ugrásra készen, de várni kell. Ki kell várni. Egy éven át voltam egy nagyon nem kívánatos munkahelyi helyzetben. Az elején csak szitkozódtam, panaszkodtam, aztán mindent megtettem, amit lehetett. De nem, nem változott semmi, nem mentett meg senki. Amikor feladtam az igényt, hogy irányítsam a körülményeket, egy csapásra kikerültem a helyzetből – és mint utólag kiderült, az utolsó pillanatban, hiszen már az alkalmazásom forgott veszélyben. Minderről én semmit nem tudtam, ahogy arról sem, hogy aki ezt a helyzetet generálja, el fog menni – megjegyzem, ő sem így tervezte.

Meg kell mondanom, egy éven át egy nem kívánatos helyzetben benne lenni, ahol a mindennapos megaláztatások mellett az állandó alacsony önértékelés és bűntudat is borítékoltak, alázatra indító. De azt hiszem, nekem, aki mindig mindent irányítani akart – pusztán azért, mert gyerekkorában egyik részről nem kapott annyi szeretetet, hogy megtanuljon igazán bízni és hagyni, hogy történjenek a dolgok – , kellenek az ilyen megtapasztalások. Talán a következő hasonló hitpróbába (ami már el is kezdődött)  a közelmúltbéli tapasztalatok miatt teljesen máshogy lépek. 

Mi emberek, mi huszonegyedik századi modern emberek, annyira meg vagyunk  róla győződve, hogy tudjuk, mire van szükségünk. De hogy lehetünk ilyen biztosak benne, ha még sokszor magunkat sem ismerjük?… Honnan tudjuk, mi tesz igazán boldoggá, mi okoz valódi örömet? Honnan tudjuk, merre visz a következő lépésünk? Talán azt a pár négyzetcentiméternyi látványt szemlélve, ami életünk mozaikjából mindannyiunk szeme elé tárul, rálátunk az egészre?…

Ezekkel a gondolatokkal természetesen nem azt akarom sugallmazni, hogy ne legyenek terveink, ne csináljunk semmit, ne tanuljunk, ne törekedjünk! …De miért van az, hogy ahogy körbenézek magam körül egyre inkább csak azt látom, ahogy mindenki vért izzad, hogy az élete olyan irányba menjen és olyanban maradjon, ahogy azt ő elgondolta? És teszi ezt egyre agresszívabban és egyre inkább kiégve… Ha tudjuk, hogy csak egy biztos, ami a halál, miért ölünk bele annyi energiát, időt, miért áldozunk fel mindent, hogy biztosítsuk, amit úgy sem lehet? És mind e közben csak azt nem élvezzük, ami adatik, ami a miénk MOST…

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?