Főoldal » A farmosi békamentés

A farmosi békamentés

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a Jane Goodall Intézettel karöltve harmadik éve dolgozik önkéntesek segítségével a farmosi ásóbékák megmentése érdekében. Az idei programra toborzó felhívást egy kedves csoporttársam küldte.

A két szervezet együttműködése nyomán olyan természetvédelmi programot hoztak létre, mely nem csak a kétéltűeknek kedvez, hanem környezeti nevelési programként lehetőséget nyújt fiataloknak és időseknek egyaránt, hogy részt vegyenek az élővilág és környezetünk gondozásában, minél alaposabb megismerésében. Regisztrált csoportvezető önkéntesek segítségével óvodás és iskolás csoportok, valamint egyéni önkéntesek végzik a mentést.

Farmos határában a békák téli és nyári élőhelyét a 311-es műút választja el, ezért az állatoknak minden tavasszal és ősszel az úttesten kell átkelniük. A több tízezer példányból alig néhány juthat át a forgalmas úton, ráadásul az elgázolt állatok az autósokat is veszélyeztetik. Békamentő akciók során kora tavasszal az út mentén terelőkerítést állítanak fel, ennek tövébe vödröket helyeznek, amelyekbe éjszaka beleesnek a békák. A reggel kiérkező önkéntesek begyűjtik és megszámolják őket, majd az út túloldalán elterülő mocsárba viszik őket, ahol biztonságban szaporodhatnak. Az aktív természetvédelmi munka mellett a résztvevőknek alkalmuk nyílik megismerni a kétéltűek jelenlegi helyzetét és az élővilágunkban betöltött fontos szerepét.

Az idei akció február 29-én kezdődött és április első hetéig tart. Korlátozott létszámban fogadják az önkénteseket, ill. a csopotokat. A program sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy minden alkalom teljes létszámmal betelt!

Az ásóbékák csontvázát jellemzi, hogy keresztcsontjuk és farkcsíkcsontjuk nem vált külön, hanem egy csonttá forrt össze és hogy szegycsontjuknak csontos nyujtványa (kardnyujtvány) van. A koponyacsontok egy része (felső állkapocs, orrcsontok, az egységes homlok-falcsont, halántékcsont) durva felületű, szemcsés vagy gödörkés. Fejük rövid, legömbölyödött arcorruk felé erősen lecsapott. Inkább az igazi békákhoz, mintsem a varangyokhoz hasonlítanak, hátulsó lábaik aránylag hosszúak s ezek ujjait terjedelmes úszóhártya köti össze, nyelvük kerek, hátul szabad, ekecsontjukon két csoport fog ül. Dobhártyájuk el van rejtve. Hátuk bőre síma; lábközépükön nagy, szarualkotta ásósarkantyú van. Három, egymáshoz nagyon hasonló fajuk közül egy Nyugat- és egy Közép- és Kelet-Európában, a harmadik pedig Kis-Ázsiában fordul elő.

A család legnevezetesebb képviselője a barna ásóbéka (Pelobates fuscus), egy nagyon tarka, 5–7, ritkán 8 cm hosszú állat. Felső oldalának sárgásbarna (hím) vagy világosszürke (nőstény) alapszínét sok kisebb-nagyobb, élénk gesztenyebarna és feketésbarna közt változó folt tarkázza. Ezeken kívül az élő állat hátán még sok apró, vöröses folt is látható; hasoldala fehéres, egyszínű vagy halványszürkével foltozott. A lábközép kiemelkedése, az ú. n. ásósarkantyú, sárgásbarna színű. A hímnek nincs hangzacskója, ellenben van neki egy nagy, tojásdadalakú mirígye a felsőkarja külső felületén. Ennek a fajnak is több a hímje, mint a nősténye.

Vízben csak a násza idejében tartózkodik, de pár nap mulva már kimegy a szárazra és mint határozott szárazföldi állat főképpen homokos területeken csatangol, ahol nappalra magaásta üregben rejtőzik el és csak éjjelre bújik elő vadászat céljából. Ásósarkantyúja segítségével rendkívül gyorsan el tud tűnni a földben (homokban vagy más laza talajban egy percnél rövidebb idő alatt); sarkával a földet kifelé szórva és közben magát állandóan hátrafelé tolva, rövid idő alatt majdnem teljesen függőleges helyzetben tűnik el a földben, mely azután teljesen bezáródik fölötte. Terjedelmes tüdei,  lehetővé teszik számára, hogy a földben még 1 m mélységben is tartózkodhasson. Ásó életmódja magyarázza meg foltonként való elterjedését is: mivel a köves területeket természetszerűleg kerüli, majdnem teljesen a síkságra szorítkozik. Az ebihalak táplálékát eleinte algák, növényi törmelékek, majd később a legkülönbözőbb állati eredetű anyagok alkotják. Planktonikus rákokat, puhatestűeket, más kétéltűek vagy akár saját fajtársaik sérült, legyengült lárváit fogyasztják. Átalakulásuk után táplálékukat a talajfelszínen mászó rovarok, pókok más gerinctelen állatok alkotják.

Hazai békáink közül az ásóbéka üli nászát a legkorábban, április elején, kedvezőtlenebb időjárás mellett pedig április végén. Körülbelül egy hetet tartózkodik a vízben. A nőstény petéit, zsinórokban rakja le, melyek átlag félméter hosszúak. Lerakásuk után ötöd-, hatodnapra kibújnak a kezdetben egészen fekete, csak 4 mm hosszú lárvák, társasan úszkálnak,  hetedik nap kinő farkvitorlájuk, a kilencediken rojtos kopoltyúk, a 18. nap táján elválnak egymástól  elveszítve külső kopoltyúikat, felső oldaluk olajzöld, a hasoldaluk pedig inkább sárgás lesz; kilenchetes korukban kinő a hátulsó, három héttel későbben pedig az elülső lábuk is, majd vedlenek és életük negyedik hetében kimásznak a vízből, még a farkuknak egy kis csonkjával, de az csakhamar teljesen eltűnik. Ekkor mintegy 30 mm hosszúak,  Ettől kezdve a fiatal állat egészen olyan életmódot folytat, mint a szülei és egészen ivarérettségének eléréséig a szárazon marad.

Vezérkép forrása: greenmania.eu

Forrás:

Brehm: Az állatok élővilága

http://www.janegoodall.hu

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?