Főoldal » Az 50 legtöbbet kibocsátó vállalat felelős a CO2 kibocsátás 73 %-áért

Az 50 legtöbbet kibocsátó vállalat felelős a CO2 kibocsátás 73 %-áért

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A PricewaterhouseCoopers  2013-ban is elkészítette a CDP Global 500 Climate Change Report-ot, amelyből kiderül, hogy az 500 legnagyobb cég milyen mértékben terheli a környezetét. Az 500 legnagyobb cég 81%-a (403 db) cég vett részt az elemzésben, de így érdekes dolgokra világítottak rá a PwC-nél.  Az első ilyen elemzés, tíz évvel ezelőtt 2003-ban készült el.

Míg 2009-ben a 50 legnagyobb kibocsátó 2,502,876,845 széndioxid egyenértéknek ( tCO2e) megfelelő ÜHG(üveggáz hatású) gázzal terhelte a légkört, addig ez a szám 2013-ban, 2,544,179,589  tCO2e -ra emelkedett, ami 1,65% növekedést jelent. Az igazán megdöbbentő tény pedig, az, hogy az 50 legnagyobb ÜHG gázt kibocsátó vállalat, produkálja az összkibocsátás 73 %-át.

Mindegyik szektor 5 legnagyobb kibocsátója, átlagosan 2,3 %-kal növelte az ÜHG gáz kibocsátását 2009-hez viszonyítva.  A jelentés egyértelműen megállapítja, hogy a legszennyezőbb cégek nem tesznek eleget, hogy csökkentsék a környezetkárosításukat. Továbbá megállapítja azt is, hogy pénzügyi eszközökkel lehet legnagyobb hatékonysággal elérni kibocsátás-csökkenést. A  cégek 85%-a , fiskális ösztönzést használ, hogy csökkentsék a környezet-terhelésüket.

A teljesség igénye nélkül a 3 legtöbbet kibocsátó cég kategóriánként:

Szolgáltató:

Összesen: 1,179,373,276 tCO2e (33% / 500 cég összkibocsátásából)

1. RWE

2. GDF Suez

3. E.ON

Energia:

Összesen: 1,011,426,516 tCO2e (28.3% / 500 cég összkibocsátásából)

1. Exxon Mobil

2. Royal Dutch Shell

3. Sasol Limited

“Alapanyag”:

Összesen: 935,470,845 tCO2e (26.2% / 500 cég összkibocsátásából)

1. Arcelor Mittal

2. Holcim

3. Lafarge

Ipar:

Összesen: 131,042,539 tCO2e (3.7% / 500 cég összkibocsátásából)

1. Saint-Gobain

2. FedEx

3. UPS

“A legismertebb márkák”:

Összesen: 108,027,874 tCO2e (3% / 500 cég összkibocsátásából)

1. Wal-Mart

2. Nestlé

3. Procter & Gamble

“A nélkülözhető”:

Összesen: 89,319,469 tCO2e (2.5% / 500 cég összkibocsátásából)

1. Carnival

2. Volkswagen

3. Toyota

Telekommunikáció:

Összesen: 38,880,590 tCO2e (1.1% / 500 cég összkibocsátásából)

1. Verizon Communications

2. Nippon Telegraph & Telephone Corporation (NTT)

3. Deutsche Telekom

Informatika:

Összesen: 32,256,224 tCO2e (0.9% / 500 cég összkibocsátásából)

1. Samsung

2. Taiwan Semiconductor Manufacturing

3. Intel

Egészségügy:

Összesen: 28,584,823 tCO2e (0.8% / 500 cég összkibocsátásából)

1. Bayer

2. Pfizer

3. Merck & Co

Pénzügyi:

Összesen: 1,825,823 tCO2e (0.6% / 500 cég összkibocsátásából)

1. Bank of America

2. JPMorgan Chase

3. Citigroup

Néhány cég amelyek nem kívántak részt venni az elemzésben: Prada, Lukoil, Bank of China, Apple, Facebook.

Ha már nemrég debütált az új almás készülék, akkor foglalkozzunk picit a cég környezetvédelmi lábnyomával.

A honlap szerint az Apple, 2012-ben 30.9 millió tonna ÜHG  gáz kibocsátásért felelős. (http://www.apple.com/environment/our-footprint/)

Ha ezt összehasonlítjuk a riportban szereplő informatikai szektor adataival, akkor észrevehetjük, hogy az Apple majdnem annyit ÜHG gázt termelt egymaga, mint az összes, jelentésben szereplő informatikai cég. (Apple: 30.9 millió tonna vs Informatikai cégek:  32 millió tonna)

Ha böngésszük picit a http://ghgdata.epa.gov/ghgp/main.do oldalt, akkor azt találjuk, hogy ez majdnem akkora kibocsátás mint, az USA hetedik tagállamának, a Belgium méretű Maryland-é. (2011-es adatok alapján 32 millió tonna)

Online matematika kurzusok felső tagozatosok számára

3 csomagajánlattal készültünk a felső tagozatos diákok számára. Az online kurzusok nem csak a felvételire, de akár már az érettségire való készülésben segítséget nyújthatnak. Válaszd ki, hogy melyik csomagban rejlő tudásra van most a legnagyobb szüksége gyermekednek.
RÉSZLTEKÉRT KATTINTS IDE

KIEMELT AJÁNLATOK

KÉPES VAGY RÁ!
MATEKZSENI SZÜLETIK!
TE IS OKOS VAGY!
 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?