Főoldal » Az új turisztikai központ kerete

Az új turisztikai központ kerete

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Mint mindannyian tudjuk, a Városliget helyén felépül egy új múzeumi negyed, szórakoztató központ és élménypark. Turisztikai centrum lesz, ahova a jelenlegi pár millión felül még másfél millió turistát várunk szeretettel.
A tervpályázatban olvastam, kívánatos, hogy az 5 múzeum épület között lehetőleg fedett folyosón lehessen átmenni. Ez nagyon is helyes! Nehogy elkezdjenek a szabad ég alatt kóborolni a turisták! Részben a saját lábuk védelme érdekében, másrészt az összes illúziójuk elvesztésétől is meg kell őket óvni.

Mert bent a múzeumban repeső szívvel, tágra nyílt szemmel csodálhatják hazánk történetének emlékeit, aztán kijönnek a bura alól és mit látnak?

Menjünk ki pl. az Ajtósi Dürer sorra, ahol a Szent István Gimnázium védett, romlásában is nagyon szép épülete….és mellette az ELTE elhagyatott, hirdetésekkel teleaggatott, javarészt Pató Pál úrra emlékeztető öreg épületei  és a Dürer kert nevű „szórakozó” hely plakátjai, molinói, hirdetései csábítják a szórakozni vágyókat az égig érő gaz mögött.
[token node title-raw]

[token node title-raw]

[token node title-raw]

Van itt kérem még uszoda is, ha bemerészkedünk a Zichy Géza utcába. Ezt évekkel ezelőtt életveszélyessé nyilvánították, bezárták.

[token node title-raw]Sebaj, majd lesz a Ligetben egy új fürdő, szállodával. Azt is meg kell oldani, hogy onnan se jöhessenek várost nézni, mert még azt látnák, amit a lakosság….ez pedig megengedhetetlen! Képesek lennének még ugyanazt gondolni is, mint amit a helyi lakosság.

Tovább se menjenek a Hungária körút felé, hiszen ott éktelenkedik a Vegyterv régi székháza, a K&H bank elhagyott épülete. Tehát a Hungária körútra semmiképpen ne menjenek, sőt arról se jöjjenek. Ezért elrendelem, hogy csak elsötétített ablakú buszban közlekedjenek ( amiből nem lehet Kilátni. Ne nézegessék, ne hozzák zavarba azzal az idegenvezetőt, hogy a Népligettől a Thököly útig alig van ház, van viszont egy sor üres telek, ahol vadul burjánzik a gyomból és bálványfából álló vegetáció. De mert kívül esik a Városliget 300-400m-es körzetén, még a turisztikai centrum parkolója sem lehet.
http://www.felsofokon.hu/otthon-a-fovarosban/2013/05/13/a-nepmesek-vandorlegenyei-ma

Az Ajtósi Dürer sor végén pedig egyenesen a Bp-Szolnok vasútvonal csodás, kiemelkedő vasúti töltése kíséri a Francia utat. ( A franciák meg ne tudják, hogy milyen utca viseli a nevüket, mert abból akár diplomáciai bonyodalom is lehet.)[token node title-raw]
Más a helyzet persze, ha szociológia kongresszusra érkeznek a busz utasai. Itt helyben a múzeum- nézéssel összekötve, pár lépésre a csodás, ikonikus épületektől, máris tanulmányozhatják a hajléktalan életmód örömeit és buktatóit. Esetleg közös szalonna sütés, friss levegőn mosás, alvás, is (természetesen külön díj ellenében) megrendelhető.

[token node title-raw]Közös fotót is készíthetünk a hajléktalanokkal, vásárolhatunk a Fedél nélkül című lap külön kiadásából.

Ökológiai konferencia rendezésére is javasolt helyszín: A „Ruderális vegetáció megtelepedési szokásai és háborgatása a MÁV által gondozott területeken” címmel.( kevésbé szakszerűen a gyomnövénytársulásokról van

szó)[token node title-raw]
A Múzeum liget tágabb környezetében folytatva a sétánkat a hajléktalanok mellett, eljutunk a magyarok kedvenc királynéjáról elnevezett úthoz az Erzsébet királyné útjára. Az aluljárót este csak a rendőr-, és őrző-, védő- iskola tanulói számára ajánljuk túlélési gyakorlatra.
( Szigorúan felnőtt fegyveres őrök biztosítása mellett!!!)  
[token node title-raw]A helyi civilek néha lefestik, belül gyerekrajz-pályázati freskóval gyönyörködtetik a nagyérdemű közönség szemét. Szerencsére ez hamar az enyészeté lesz, hiszen kell a reklámfelület a világmegváltóknak, korrepetálóknak, szórakozóhelyeknek, lakás hirdetéseknek.[token node title-raw]

Az egykor jobb sorsú Hermina-Május 1.-majd újra Hermina út villái közül is három vár megmentésre. Tudják, hogy szabott ideje van mindennek! Előbb a külföldi turistáknak szóló szórakozás és kultúra, majd aztán jönnek ők. A háború óta várnak, kibírnak még 50-60 évet!

Mire itt megjelennek a turisták, biztosan megszűnik a bolhapiac.
( nem látszik a terveken, hogy ez is szerepelne a látványosságok között.) A mi kedvünkért nem szüntetik meg, mert mi vagyunk a lakosság, az adófizetők.[token node title-raw]

Kár pedig, hogy nem mutogatjuk őket az elkorcsosult külföldieknek, mert rájöhetnének végre az angolok, hogy London térképét három régióra osztani, a Királyi palotától kifelé haladó koncentrikus körökkel…ez egy kirekesztő és teljesen elfogadhatatlan megoldás.
Legyen tehát mindenütt kosz, piszok, szemét, ahol mi akarjuk!
Legföljebb a turista járjon föld alatti folyosón! Nem lát, nem hall, nem beszél!
Ha nem tetszik neki, maradjon otthon.
Minden város központja egy látvány show! Azon kívül a valóság van. De azért nem utazik az ember a világ másik tájára, hogy festett képet nézegessen. Azt otthon a foteljában, a kedvenc kockás mamuszában üldögélve is megteheti. Akkor utazik külföldre, ha ott látni akarja a helyi lakosság életét, a mások sokszínűségét, épített és természeti környezetét. Megkóstolni ételeit, italait. Nálunk nem! Majd mi tudjuk, hogy meddig mehet el, mit láthat, mit ehet és hol.

Erről mesélt egy ismerősöm, aki a 70-es években moszkvai kiküldetésben volt. Egy adott régióból soha nem engedték ki őket. Még az újságírókat sem.

Isten tudja, mi okuk volt a titkolózásra. :-)

És nekünk vajon mi okunk van most ugyanerre?

Welcomm!!!

 

 

Online matematika kurzusok felső tagozatosok számára

3 csomagajánlattal készültünk a felső tagozatos diákok számára. Az online kurzusok nem csak a felvételire, de akár már az érettségire való készülésben segítséget nyújthatnak. Válaszd ki, hogy melyik csomagban rejlő tudásra van most a legnagyobb szüksége gyermekednek.
RÉSZLTEKÉRT KATTINTS IDE

KIEMELT AJÁNLATOK

KÉPES VAGY RÁ!
MATEKZSENI SZÜLETIK!
TE IS OKOS VAGY!
 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?