Főoldal » Beszámoló Mátrai Johanna “Francia Kongóról és az Odzala Nemzeti Park” című előadásáról

Beszámoló Mátrai Johanna “Francia Kongóról és az Odzala Nemzeti Park” című előadásáról

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A múlt hónapban abban a szerencsében lehetett részünk, hogy egy igazán tapasztalt világjáró, Mátrai Johanna tartott előadást az Útilapu Hálózat irodájában Francia Kongóról és az Odzala Nemzeti Parkról. Annyi új információt hozott, hogy végül az idő szűke miatt nem is tudott mindent elmondani, amit tervezett, de az előadásból így is rengeteg mindent kaptunk, az életérzéseken keresztül az olyan gyakorlati tapasztalatokig, mint a nyomolvasás, vagy az erdőtársulások felismerése.

Az első számomra érdekes hír az volt, hogy igazából két Kongó létezik, a “belga” Kongói Demokratikus Köztársaság és “francia” Kongó. Szentimentális ember lévén, Johanna már az egyik első gondolatával megfogott –  nem pontosan idézem sajnos – , miszerint:

Afrikában semmi sem állandó, csak a föld. Mintha mindent elmosna az eső. A földutak fel vannak rajzolva a térképen, de a valóságban nincsenek ott, a gyönyörű gyarmati épületek lelakottak, sok vasúti pályánál, már csak az egyik sínpár van meg.

Johanna már az elején “sokkolta” az ilyen útra áhítozókat. Az egyenlítőnél hozzá kell szokni, hogy olyan nagy a páratartalom, mint egy szaunában: az emberre nedvesen tapad rá a ruha, eleinte még a légzés is nehéz lehet, nem viselhet rövidnadrágot, mert mások az öltözködési szokások, és az erdőben is magas szárú csizmát kell viselni praktikussági okokból. Videken nincs áram, és csapvíz se. Ellenben, ha valaki felvállalja mindezt, bírja a konzervet, a petróleumlámpás világítást, a hajnal 4-es kelést, az örökös alkalmazkodást a váratlan körülményekhez – legyen az a bankok idegölő ügyintézésétől kezdve egy irodai, általában rossz szervizszolgáltatáson át a megváltozott tisztálkodási körülményekig végül is minden, összefoglalva tehát bírja annak a biztonságnak a hiányát, amit napi szinten megszokott egy európai országban – annak annak csodálatos világ tárulhat a szeme elé.

Johanna elmondta, hogy a Brazíliai tömeges esőerdőirtással szemben Afrikában a kormányok általában nem látnak túl nagy gazdasági lehetőséget (kevés fafajta van, ami gazdaságosan termelhető – ellenben van arany és gyémánt), így szerencsére ezek az erdőségek jelenleg biztonságban tudhatóak. Hogy ez miért hatalmas “ajándék” a jövő generációknak, azt Johanna egy példa segítségével érzékeltette: Egy ébenfa kerülete 1 év alatt nő 1 millimétert!!! Azaz az óriási (1 méter átmérőjű) ébenfák, melyeket az esőerőkben láthatunk, 1000 évesek is lehetnek. Általában azonban elmondható, hogy 100-200 év alatt ezek az erdők képesek újra teljes értékű esőerdővé reprodukálódni.

Az előbb említettek miatt az esőerdővédelem Afrikában szinte csak az állatvédelemre korlátozódik. Sajnos ezzel tényleg vannak problémák, az orvvadászok a korrupció nyomán szabadon járnak-kelnek az erőkben és irtják a kiszemelt fajokat, mint például a gorillákat. De szerencsére az is elmondható, hogy mivel az utóbbi évtizedekben a lakosság többsége felhagyott a vadászattal ezen a vidéken, az orvvadászok által nem keresett fajok békében szaporodhatnak. Ilyen például a bongo, a szitutunga, a bozóti antilop, a bolytosfülű disznó vagy az erdei elefánt.

Az előadás egyik kifejezett célja volt, hogy a résztvevők magukkal vihessenek egy kis tudást arra vonatkozóan, hogyan is lehet túlélni az esőerdőben. A térdig érő csizma és a bozótvágó kés kötelező, készüljünk fel rá, hogy mindig történhet valami váratlan és csak egymásra számíthatunk. Nem árt egy profi nyomolvasót is felfogadnunk, de sajnos néha ők is tévedhetnek, és ilyenkor, ahogy Johannával megtörtént, előfordulhat, hogy az előttünk 15 méterre lévő bozótból egy elefántormány kukucskál ki. Ezek életveszélyes helyzetek, kellő komolysággal illik őket kezelni. A vadonban az elefánt nem az állatkerti “jajj de aranyos”, hanem egy veszélyes vadállat! Tanultunk egy kicsit nyomolvasni is, illetve megtanultuk megkülönböztetni a különböző jellegzetes erdőtársulásokat is (mangrove, ártéri erdő, mocsár, folyómenti erdők).

Ezen kívül még számtalan érdekes és hasznos információt megtudhattunk társadalmi-politikai berendezkedésről, a nők helyzetéről, a fehérekhez való viszonyukról, az esőerdővédelem gyakorlati működéséről és így tovább. Ezeket most – részint idő hiányában, részint pedig azért, mert nem célom az előadás teljes tartalmát leírni – nem fejtem ki, de nagyon remélem, hogy még viszontlátjuk Johannát az Útilapu Hálózat irodájában, mivel még Francia Kongóról is rengeteg érdekes el nem mondott története és információja van, de emellett több évet dolgozott Madagaszkáron is.

Ha szeretnétek értesülni Johanna következő előadásáról vagy hasonló előadásokról. A gaia.scihun@gmail.com e-mail címre írjatok “Feliratkozás hírlevélre” jeligével.

Továbbra is várunk benneteket szeretettel havi előadásainkra/programjainkra

Zoli és a Gaia – Fenntartható Életért Munkacsoport

p.s.: Sorry, de nem hagyhatom ki, a kedvenc afrikai zeném (javallott a cikk olvasásához is így utólag:P): Hans Zimmer: Kopano Part III – The journey

(szerk.: A cikkben található elírásokat Mátrai Johanna megjegyzései alapján javítottam, és kiegészítettem, köszönjük a munkáját még egyszer)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?