Betétdíj – akár a sörösdobozokra is?

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Már az elmúlt évben olvashattunk, hallhattunk róla, hogy a kormány tervei között szerepel a betétdíj bevezetése a sörös- és borosüvegekre, üdítőspalackokra, befőttesüvegekre, sörösdobozokra. A kezdeményezés nem újkeletű, találhatunk erre példát Nyugat-Európában is (pl. Németország).

A környezetpolitikán belül a szabályozás egyik eszköze a termékek csomagolóanyagaira kivetett betétdíj, mely amellett, hogy az államnak szintén egy bevételi forrás, környezetvédelmi szempontból sem elhanyagolható.

Valószínűleg a fogyasztók részéről az első reakció többnyire az lenne, hogy így megint drágulni fog még több termék. Igen, abban az esetben, ha kényelmesen megspórolja magának azt az utat, hogy a megfelelő helyen visszaváltsa az adott csomagolóanyagot. Ellenkező esetben viszont ez a betétdíj visszavándorol a zsebébe.

A gyártókra, forgalmazókra róna inkább nagyobb terhet, hiszen meg kell felelniük a rendeletben szereplő előírásoknak, többek között gondoskodni kell a visszaváltásról, a gyártónak a betétdíjas termék forgalmazótól való visszagyűjtéséről, stb. Viszont sokkal kevesebb lenne az eldobált, „gazdátlan” csomagolás, ezek az újrahasznosítható anyagok valóban a megfelelő helyükre kerülnének – hiszen valljuk be, a szelektív szigetek az évek alatt azért nem váltották be teljesen a hozzájuk fűzött reményeket. Egyrészt nem terjedtek el olyan mértékben, hogy a szelektív gyűjtést valóban hatékonyan meg lehessen oldani, másrészt gyakran nem az kerül az adott gyűjtőbe (vagy nem olyan állapotban), aminek valójában kellene.

Egy hatékonyabb és kiterjedtebb hulladékgazdálkodás valósulna így meg, ezzel együtt pedig az újrahasznosítással (recycling) foglalkozó cégek is több és jobb minőségű nyersanyaghoz jutnának – így a hulladékfeldolgozó ipar is fejlődhetne. Jelenleg a PET palackok nagy része Kínába kerül, ahol feldolgozzák őket, például polár anyagot készítenek belőle. Ha itthon fejlődhetne és kiterjedhetne az iparág, számos előnye mellett akár új munkahelyeket is teremtene. Így van ez, a gazdaság és a környezetünk állandó kapcsolatban vannak egymással. Csak igyekezzünk észrevenni a jó oldalát. És lássuk meg, hogy hosszú távon hogyan szolgálják az érdekünket, úgy, hogy a kettő egyensúlyban maradjon.

És még egy tipp, hogy mit kezdhet a fogyasztó a „kiterjesztett” betétdíjjal. Kiváló zsebpénz kiegészítés lehet a gyerekeknek a családban. Így már fiatalon megszokják, hogy nem dobunk ki semmit, ami újrahasznosítható.

Vezérkép: http://life-style.hu

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?