Főoldal » DEHÖK Hallgatói Környezetvédelmi Bizottság

DEHÖK Hallgatói Környezetvédelmi Bizottság

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A Bizottság 2009. december 09-én alapult Bakó Péter vezetésével. A 2009./2010. II. félévben első megmozdulásunk a „Föld napja” c. kiállítás és konferencia volt, amelyen többek között bemutatásra került TZ-ELMA névre hallgató elektromos autó, a Bizottság tagjainak fotói és a Műszaki Kar Alternatív Csapata, akik Quantia elektromos motorkerékpárjukat mutatták be.

2010 őszén Lenner Ádám vette át az elnöki posztot. A 2010./2011. első félévében a fotópályázatainkra 58-an, majd a második félévében 162-en nyújtották be pályázatukat. Mind a pályázók, mind a szavazók között értékes ajándékokat sorsoltunk ki a DEHÖK, a Reintex Katonai Kft. és a Nagyerdei Kultúrpark felajánlásainak köszönhetően. Ezt követően került megrendezésre a „Földünkért Világnapja” c. rendezvény, amelyen a WWF mellett az Econation Green Solution Kft. is képviselte magát.

2010. október 27.-én összefogott a Debreceni Egyetem és az akkori Kölcsey Ferenc Főiskola egy nemes cél érdekében. Ez volt a „NAGY TAKARÍTÁS”, amely mára mondhatni, hogy hagyománnyá nőtte ki magát, tudniillik 2011. április 27-én, 2011. október 12-én és 2012.03.12-én ismét megszállták az Egyetemisták és a Főiskolások a Nagyerdőt, mentesítve azt a kommunális hulladékától. Első alkalommal 149 fő, 2011 tavaszán már több mint 250-en, 2011 ősszén 150-en, majd 2012 tavaszán, Kota Csaba jelenlegi elnök vezetése alatt, több mint 200-an vettek részt eme környezeti nevelést és példamutatást célzó rendezvényünkön. Összesített végeredményként elmondhatjuk, hogy kb.: 81000 liter szemét került ki hazánk első természetvédelmi területéről, a Nagyerdőből.

Fontosnak tartjuk többek között az őshonos fajok támogatását és megjelenését is az Egyetem környékén, ezért az Ország László sétány mentén 20db őshonos fa- és cserjeültetésére, illetve 4db denevérodú kihelyezésére került sor 2010. és 2011. őszén.

2011 tavaszán a szelektív hulladékgyűjtés megvalósítása a Debreceni Egyetemen újabb állomásához érkezett. A Veres Péter Kollégiumban és az Arany Sándor Diákapartmanban 10 db, kézzel működtethető PET palack présgép került kihelyezésre, a kollégium vezetésével együttműködve, hatékonyabbá téve a műanyag palackok szelektív gyűjtését. A kollégium falai 2012 nyarán szigetelve lettek, illetve a tetőre több napelem is került (ez nem a mi érdemünk, de örömteli hír).

Műszaki Kar ökológiai lábnyomának kiszámítása is megtörtént (4,23 hektár/fő). 2011. novemberében 20db kerékpártároló kihelyezésére került sor az Agrártudományi Cetrum környezetében, ezzel segítve a kerékpárral közlekedőket.

 

2012. május 3-án sikeresen zárult a Zöld Börze. 2012 őszén öt darab kerékpárszerelő állomás kerül kihelyezésre az Egyetem több pontjára, ezzel is nagymértékben segítve a kerékpárral közlekedő egyetemistákat. Anodizált alumíniumból vannak a kerékpárjavító állomások, vagyis nem rozsdásodnak. Mindenképpen egyedülálló lehetőség nyílik a Bizottság szervezése által.

2013 őszén Országos díjat nyert a DEHÖK Hallgatói Környezetvédelmi Bizottság
2013. november 20-án Budapesten a 2013-as Magyar Fenntarthatósági Csúcs keretében kerültek átadásra az Ozone Zöld-díjak. Bizottságunk 2009-es fennállása óta először pályázott, ilyen országos elismerésre. A pályázatokat a Magyar Klímatanács tagjai értékelték. A zsűri tagjai: Dr. Fogarassy Csaba, a Szent István Egyetem klímatanácsának főtitkára, Pásztor János, az ENSZ klímatanácsának főtitkára, Dr. Farkas István, a Szent István Egyetem klímatanácsának alapító tagja, Dr. Ligetvári Ferenc, a SZIE klímatanácsának alapító tagja, Dr. Tóth László, a Szent István Egyetem Klímatanácsának elnöke. 

Bizottságunk rendkívüli munkájáért, melyet a kerékpáros kultúra támogatásáért, valamint népszerűsítésért tett a zsűri döntése alapján, külön díjban részesült. A díjat átvette Dr. Nagy Gergely Sándor projektfelelős, valamint Gyulavári Attila Zsolt Bizottsági elnök.

Jó lenne, ha az ország több pontján is létrejönnének hasonló szervezetek, melyeket a felsőoktatzási intézmények és a hallgatói önkormányzatok támogatnak anyagilag is. 

 

Videó a II. NAGY TAKARÍTÁSRÓL:

http://www.youtube.com/watch?v=Wwg4zO0S1V8

Elérhetőség:

http://www.dehok.unideb.hu/kornybiz/

dehokkornybiz@freemail.hu,

Keress meg minket Facebook-on: De-hök Környezetvédelmi Bizottság

 http://www.facebook.com/dehok.kornybiz/photos 

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?