Főoldal » Hóhelyzet

Hóhelyzet

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Bár egyre közelebb kerülünk a tavaszhoz:) , jelenleg még a tél az úr. Az utakon, járdákon is. Ezért is fontos odafigyelni a síkosságmentesítésre. Magyarországon jellemzően a sózás volt a legelterjedtebb, egészen 2010-ig. Azóta bírságot kell fizetnie annak, aki járdát sóz, valamint 2010. szeptemberében hatályba lépett a fás szárú növények védelméről szóló 346/2008 (XII.30.) számú Korm.rendelet azon része, amely a járdákon használható síkosságmentesítő anyagokat szabályozza. A rendelet hatálya azonban nem vonatkozik az utakra. Ott továbbra is használható a só és homok keveréke. Természetesen csak az időjárásnak és az útviszonyoknak megfelelő mennyiségben. Nagyobb mennyiségű só kiszórása óriási terhet jelent az adott városnak és a környezetnek egyaránt! Olvadás után ugyanis bekerül a felszíni, felszín alatti vizekbe, károsítja az élővilágot, járműveket és az épített környezetet(csatornákat, útburkolatot) is. 

A járdákon a lakosság használhat: homokot, faforgácsot, fahamut, kőzúzalékot valamint zeolitot. Vagy csak egyszerűen lapátoljuk el, és testmozgást is végeztünk:)

Azonban több nyugat-európai országban az utakon is alkalmaznak más módszert. Ami még pozitív hatással is jár. Megköti a szálló por egy részét, így a finomporterhelés 30 százalékkal csökkenthető. 

Frankfurtban például az utakon elsősorban nedvesített sóelegyet alkalmaznak, ami a szórósóval szemben sokkal gyorsabban hat, és jobb tapadást biztosít a kerekek és az úttest között. A kerékpárutakra tiszta habkőőrleményt szórnak, ami később elporlik és nem kell eltakarítani. A gyalogosátkelőkben a száraz só és a habkő keveréke nyújt biztonságot. A hidakon és a sétálóutcákban kalcium-klorid alapú fagymentesítőt használnak. Skandináv országokban a hó tömörítése után gránitőrleményt szórnak szét.

Ahány ország, annyi variáció. Az Európai Unióban nincs egységes szabályozás a síkosságmentesítésre. Ennek oka, hogy a tagországokban nagyon eltérőek a földrajzi és meteorológiai viszonyok. Érdemes az ország adottságait szem előtt tartani.

Forrás: REMONDIS aktuell (3/2010), index.hu

 

 

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?