Magyar mangalica

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Akkor ahogy ígértem. Íme a „sorozat” első része :)

         A mangalica hazánk őshonos, törvényileg védett háziállatai közé tartozik. Történetére, eredetére vonatkozóan még akadnak tisztázatlan részletek. Nincs végleges adat arra vonatkozóan, hogy mikor jelent meg először Magyarországon, mint ahogy az akkori összes fajtáról sem született még pontos leírás.  Továbbá az sem teljesen tisztázott, hogy a történelem során bevándorló különböző népcsoportoknak volt-e valami szerepe a fajta kialakulásában. Az viszont tény, hogy a török uralom alatt visszaesett – vallási okokból nem fogyasztottak sertéshúst -, majd a törökök kiűzése után  „újraéledt” a sertéstartás. Az ipari forradalom idején fellendült a gazdasági élet, ami megnövelte az energiadúsabb élelmiszerek, így a zsír és a szalonna iránti keresletet. Ekkor még a hagyományos magyar sertés fajták voltak jellemzőek, így a bakonyi- és a szalontai sertés. Ezek a fajták fokozatosan változtak, kereszteződtek más Magyarországra bekerült fajtával, és így lassan kialakult a magyar mangalica.
      A szerb Milos fejedelem sumida sertéseit Magyarországon keresztül hajtatta, így azok keveredtek a bakonyi- és szalontai fajtákkal. Majd 1833-ban ebből a tenyészetből 2 kan és 9 koca került József főherceg kisjenői tenyészetébe. Sok szerző szerint ebből a populációból származik a magyar mangalica. Másoknál korábbi megjelenésről olvashatunk. Az viszont tény, hogy ennek a tenyészetnek nagy szerepe volt, hiszen a folyamatos beltenyésztésnek köszönhetően nagyjából homogén vonal jött létre, ami a fajtaalakítás tenyésztési bázisává tette alkalmassá. A mangalicák között voltak eltérések az ország egyes vidékein, ami a szőrzet sűrűségében és színében, testnagyságban, orrhosszban nyilvánult meg.     
      A mangalicatenyésztésben fontos dátum 1927, ugyanis ekkor alakult meg a MOE, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete, ami megszervezte a fajta céltudatos nemesítését. A mangalicák száma 1940-s évekig folyamatosan nő, ám a II. világháborút követően azonban jelentősen megfogyatkozik. Ráadásul ’60-as évek végére a hússertések szinte teljesen kiszorították a mangalicát.
     1973-ban védetté nyilvánították, 1974-től pedig állami támogatással folyik tenyésztése génrezerv állományokban.

4 színváltozata alakult ki (folyt.köv. :) )

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?