Nyugat-afrikai fekete orrszarvú kihalása

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

 Unos-untalan emlegetett téma a fajok veszélyezettsége, mégis fontos felhívnom a figyelmet erre a témára. Sajnálatos tény, hogy akárhányszor is beszélünk róla, még sem tudunk minden egyes fajt megmenteni. Itt nem feltétlen az egyszerű organizmusokról beszélek, hanem például a monumentális méretekkel bíró nyugat-afrikai fekete orrszarvúról.

Nem véletlen ezt a fajt említettem, mivel  International Union for Conservation of Nature, azaz a veszélyeztetett állatok megmentésére alakult nemzetközi szervezet (http://www.iucn.org/) hivatalosan is kihalttá nyilvánította. Itt beszélhetünk akár az orvvadászokról vagy egyéb tényezőkről, de sajnos mindegyik az emberi tevékenységre vezethető vissza. Természetes, hogy fajok halnak ki és születnek újjak, azonban az már nem, hogy ez milyen gyorsasággal történik. A biodeverzitás a természet alapeleme, ha ezt elveszíti annak beláthatatlan következményei lesznek. Az ember könnyen legyint, ha ezzel kapcsolatos témáról olvas, mondhatjuk azt is ez „csak” egy volt, van rajta kívül még három alfaj az afrikai fekete orrszarvú fajból. Sokan érvelnek amellett is: az afrikai embernek is meg kell élnie valamiből. Amivel mindenki egyetért, jómagam is. Ugyanakkor tisztában vagyok az ott élők nem csak a külföldi piacra szánják a levadászott állatokat, hanem az orrszarvú tülkének több kultúrában is csodatevő gyógyító hatást tulajdonítanak, illetve afrodiziákumnak tartják. A tülök levágásával az állatot úgy megcsonkítják, hogy ha netán nem is ölik meg egyből, mindenképp belehal ebbe az állatkínzásba az adott egyed.  Sok tényező játszik szerepet egy ilyen sajnálatos esemény bekövetkeztében, itt megemlíthető az  afrikai országokban nem túl erős és korrupt környezetvédelmi hatóságok, és az állat lassú szaporodási tempója azaz 7-8 éves korában lesz csak ivarérett, 16 hónapos vemhesség után hoz világra utódot, mind ez az orvvadászattal együtt ahhoz vezetett, hogy az 1980-as évekre 10-15 ezer példányból, az ezredfordulóra már alig 2000 maradt belőlük. (forrás: http://index.hu/tudomany/2011/11/10/kihalt_a_fekete_orrszarvu/) 2006 óta egyetlen szabadon élő példányt sem találtak.

[token node title-raw]

Csak hogy tudjunk mit vesztettünk: Egy felnőtt fekete orrszarvú általában 132-180 cm magas, a váll-és a 2,8-3,8 m hosszú, és egy farka 60 cm hosszú. Egy felnőtt súlya átlagban  800-1400 kg, de szokatlanul nagy hím példányokról is számoltak már be akár 2,199-2,896 kg.  A nőstények kisebbek, mint a hímek. Két szarvuk a koponyán helyezkedik el (keratin) a nagyobb első kürt általában 50 cm hosszú, kivételesen akár 140 cm is lehet. Bár általában magányos állatok, kivéve mikor az anya és borjú néha összejön kis csoportokban rövid ideig. A hímek nem olyan barátságosak, mint a nőstények, bár olykor lehetséges több orrszarvú egyidőben való jelenléte. (forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Black_Rhinoceros)

Míg vannak szervezetek, mint a fent említett IUCN, vagy lelkes természetvédők, addig láthat az emberiség esélyt az ilyen tragikus történés megakadályozására. Szeretnék egy pozitív eseményről is beszámolni, nem csupán a rosszdolgokról. Véleményem szerint az emberiség nem mindig csak megdorgálást érdemel, a helyes cselkeddeteknek is ugyanakkora hangsúlyt kell kapniuk.

Jegesmedvét még a legkisebb gyermekek is ismerik, nem csoda, hiszen az egyik leginkább kedvelt élőlények közé tartoznak. Szép fehér színük és nagy bundájuk ölelni valóvá teszik őket. Azonban nem feledkezhetünk el arról, hogy ők is élőlények, nem csupán az állatkertben, a nagy medencében kecsesen úszkáló macik.

[token node title-raw]

„Megerősítette a jegesmedvék védelmét a kanadai kormány, aggasztó helyzetük miatt felvéve őket a sérülékeny, illetve veszélyeztetett fajok listájára” – jelentette be Peter Kent környezetvédelmi miniszter. (forrás: http://index.hu/tudomany/2011/11/12/kanadaban_erositi_a_jegesmedvek_vedelmet/)

Itt is több tényezős dologról beszélhetünk, érvelnek az ott élő eszkimók a vadászat mellett, ellenben a  kormány a levadászott példányok csökkentését szeretné célul kitűzi. A besorolás okának legfőképpen a klímaváltozást és a túlvadászatót lehet megjelölni. Dag Vongraven, az IUCN jegesmedvékkel foglalkozó bizottságának elnöke véleménye a jegesmedvék helyzetéről „Most van itt az idő, hogy tegyünk valamit a csökkenő jegesmedve-populáció érdekében. Amennyiben kudarcot vallunk a faj megmentése tekintetében, akkor a populációt a megtizedelődés veszélyének tesszük ki, és teljesen biztosan el fognak tűnni sok olyan területekről, ahol ma megtalálhatók.”

A három éven belül kidolgozandó terv azonban nem tartalmaz semmilyen tiltást, például az eszkimók vadászati gyakorlatával kapcsolatban – hangsúlyozta a környezetvédelmi minisztérium.  Az országnak van már jegesmedve védő programja, ami csak segítheti azt a célt, hogy Kanada-szerte megerősítse és egységesítse a jegesmedve faj védelmét célzó intézkedéseket. (forrás: http://index.hu/tudomany/2011/11/12/kanadaban_erositi_a_jegesmedvek_vedelmet/)

Mindezeket olvasva valamelyest megnyugodhat a szívünk, hogy még vannak emberek, szervezetek akik tesznek az állatokért és a környezetért. Már csak nekünk kell eldönteni, mi mit tehetünk a természet jelenlegi képének megőrzése céljából.

 

 Képek forrása:

http://cukisag.blog.hu/2007/01/29/negativ_zawadi_berlinbol

http://vadasz.info.hu/afrika/vadaszhato/feketeorrszarvu.html

http://www.ng.hu/Fold/2011/10/meg_mindig_veszelyben_a_jegesmedve_

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?


Warning: Unknown: write failed: No space left on device (28) in Unknown on line 0

Warning: Unknown: Failed to write session data (files). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (/var/www/clients/client0/web5/tmp) in Unknown on line 0