Október 4. – Állatok Világnapja

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Minden év október 4-én ünneplik az Állatok Világnapját.

Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának (World Animal Day) gondolata, mely minden, e bolygón élő állatra (legyen az házi-, vadon élő, gerinctelen, vagy gerinces) vonatkozik.

Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is (és a Ferenc nevűek neve napja).

 Az egykori olasz szerzetes, a Ferencesek szerzetesrend megalapítója Giovanni di Bernadone néven született 1181. január 12-én, és eleinte egyáltalán nem szent életéről volt ismeretes. Apja gazdag posztókereskedő volt, és fiát is hasonló útra szánta, ám ő inkább katonáskodás mellett döntött. Aztán fogságba esett Perugiában, és ott kezdett el „magasabb szintű dolgokon” gondolkodni. Ez eredményezte, hogy a fogságból már más emberként tért haza, apjával összetűzésbe keveredett, aki fel is jelentette és kitagadta. Így aztán Ferenc fogta magát, rendbe hozta a Monte Subinco-i bencés szerzetesek Assisi közelében lévő templomát és a szegénységet hirdető követőivel egy rendalapítási kérelemmel III. Ince pápához fordult, aki ezt meg is adta. Így történt, hogy 1209. április 15-én megalapította a Ferences rendet.

Szent Ferenc viszont nemcsak e fentiekről volt híres, hanem a legenda szerint értette az állatok nyelvét. Azt hirdette, hogy mindent és mindenkit szeretnünk kell körülöttünk, legyen az élő, vagy élettelen, az állatokat is. Emiatt az állatok védőszentjének is tették.

Az Állatok Világnapjának tehát a célja, hogy felhívja az állatokra, azok szeretetére, védelmére az emberek figyelmét.

Magyarországon 1991. óta ünneplik ezt a napot, melynek keretén belül több helyen is programokkal várják az érdeklődőket – ezek közül az Állatok Világnapja – Országos programok c. bejegyzésemben lehet válogatni.

Források:

http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kjbf/0/25275/1

http://beagle-club.hu/beaglemagazin/beaglemagazin-2009/1006-azallatokvilagnapja/1006-azallatokvilagnapja.htm

http://www.programturizmus.hu/tdestination-allatok-vilagnapja.html

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?