Retextil – hová lettél?

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Létezett egy alapítvány, amely az újrahasznosítás megindító példája volt. Érdekes fogalmak egymás mellett, igaz? Rongyokból szőttek csodaszép termékeket, de közben egy közösséget is szőttek éppen azokból az emberekből, akik a társadalom szélén, hátrányokkal túlhalmozva élik – sokszor magányos – mindennapjaikat.

A használtruha boltok eladhatatlan termékeit dolgozták fel, hasznosították újra. Fonással, szövéssel, hurkolással dolgoztak. Amit létrehoztak, művészeti alkotás volt, a szó minden értelmében. Készült itt lakberendezési tárgy, ruha, kiegészítő.

Nyitott műhelyükben pedagógusok, gyógypedagógusok, művészek, szociális és közösségi munkások sajátíthatták el a technológiát.

Miért múlt időben? Mert – tudomásom szerint – anyagi okok miatt megszűnt a tevékenységük. De remélem, csak szünetel. Mert az ötlet kiváló, és sok embernek jelentett ez mindennapi elfoglaltságot, terápiát, közösséget.

Én szurkolok Nekik.

Ha valaki tud valamit a Retextil mai helyzetéről, kérem, írja meg!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?