Főoldal » Vitaindító cikk – Mit igyunk? Csapvíz vagy ásványvíz?

Vitaindító cikk – Mit igyunk? Csapvíz vagy ásványvíz?

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Ezt a cikket már legalább 3 hónapja tervezem megírni. Azért vetettem fel ezt a témát, mert úgy gondolom, ez egy régóta vitatott téma és mindenképp rendelkezik két ellentáborral, így lenne miről értekezni. A két ellentábor természetesen az ásványvízfogyasztók és a csapvízivók. Mindkét oldal érvelése érdekes szokott lenni és mindkét ellentábor véleményében van valami, ami elgondolkodtató.

Nekem nagyon fontos családom és saját magam egészsége és tudom, hogy ennek alapja a megfelelő mennyiségű napi vízfogyasztás. Napi vízszükségletem 1,5 liter “tiszta” víz az ételekben, gyümölcslevekben található vízmennyiségen kívül. A tiszta szót nem véletlenül tettem idézőjelbe, hiszen ma már a “környezetszennyezés világában” nehéz megállapítani mit is jelent a teljesen tiszta víz. Mindkét típus (csapvíz, ásványvíz) hagy némi kívánni valót.

Bevallom, én az ásványvíz fogyasztók táborát erősítem. Ez nem túl környezetvédő dolog részemről, hiszen a sok PET palackkal sok hulladékot termelek, még akkor is, ha igyekszem őket szelektíven gyűjteni. A környezetvédelem mellett ráadásul fontos szempont, hogy igen megterhelő mindig haza cipelni a sok vizet és vicces is, mikor a csapból is víz folyik ugyebár. Ráadásul drága. Nem is kicsit. Sajnálom rá a pénzt, megmondom őszintén, de az egészségemet akkor is fontosabbnak érzem. Miért iszom mégis ásványvizet? Azért, mert a forratlan csapvíztől fáj a fejem. A felforralttól már kevésbé, de az emésztésem nem sokkal jobb tőle. Az ásványvíznél nincs ilyen problémám. 

Erre bárki mondhat amit akar, még az orvosom, tanáraim sem tudták mi lehet az oka, hogy fáj tőle a fejem. Ha nem is fájna, akkor is feltűnik valami, ha laikusként állok hozzá, akkor is. Kiengedve a csapvizet, nagyon büdös, nem szívesen innám meg. Ráadásul kint hagyva lebeg a tetején ez-az. Nem laikusként persze jól tudom, mi miért van. A csapvíz tele van olyan szennyező anyagokkal, amit én tudván, hogy mi van benne, egyszerűen nem vagyok hajlandó meginni. Ezeket most inkább nem részletezném.

Nade, hogy ne csak a csapvizet szídjam, az ásványvíz se jobb ám. Tele van baktériummal és a műanyag palackból is sok minden oldódik bele a vízbe, aminek nagyon rossz íze van, mert érzem ám rajta. Aminek meg nem érzem az ízét, attól még benne van. Emiatt elég zavaró és bosszantó, hogy a mostani világban nem tudom, mit igyak, pedig ez az életem egyik alapja!

Az sem könnyíti meg a dolgom, hogy a csapvíz káros anyagairól főként a vízszűrő berendezések honlapjain lehet olvasni. Ez pedig részben a csapvíz lejárató kampánya azért, hogy  vedd meg a vízszűrőt, azaz “vedd meg a terméket”. 

A vitaindítást úgy képzeltem el, hogy a hozzászólásokban mindenki kifejtené a véleményét. A következő kérdéseimre várom a válaszokat:

Mit igyak akkor ásványvizet v csapvizet és miért?
Ha csapvizet igyak mivel szűrjem?Milyen szűrőt ajánlotok?

Milyen kockázatokkal járhat a szűrt víz hosszú távú fogyasztása?
Mit gondoltok az olcsóbb kivitelű vízszűrő kancsókról? Ér valamit?

Ezen kívül felvethettek mást is. Várom a hozzászólásokban a meggyőző érveket, tanácsokat, véleményeteket!

Kép forrása:

http://www.google.hu/imgres?q=csapv%C3%ADz&um=1&hl=hu&sa=N&rlz=1C1GGGE_enHU404HU404&biw=1280&bih=662&tbm=isch&tbnid=_GuOQXRoO4M8wM:&imgrefurl=http://www.nlcafe.hu/egeszseg/20100826/folyasd_ki_a_csapot_egeszseges_a_csapviz/&docid=S_HQkfF9niP1PM&imgurl=http://www.nlcafe.hu/data/cikk/9/83658/6.jpg&w=250&h=347&ei=avCoT5SUNcKB4ATM8vjNCQ&zoom=1&iact=hc&vpx=966&vpy=78&dur=831&hovh=265&hovw=190&tx=115&ty=137&sig=112088719226082345998&page=1&tbnh=138&tbnw=99&start=0&ndsp=18&ved=1t:429,r:10,s:0,i:105

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

15 hozzászólás

  1. ban22ga_1 szerint:

    Sziasztok!

    A lúgosított vizről mi a véleményetek? Nekem kicsit keserű az íze, szinte élvezhetetlen volt számomra, így nem tudom kipróbálni, hogy a rendszeres fogyasztása valóban jó hatással lenne-e az egészségemre. Valakinek van erről tapasztalata?

  2. kornytech szerint:

    Időközben elkészültem a felvetett témához kapcsolódó cikkel a víz szennyeződéséről és a víztisztítókról: http://www.felsofokon.hu/kornyezetvedelem-es-kutatas-fejlesztes/2012/05/12/melyik-a-legjobb-viztisztito

  3. horvath.bogi.blog szerint:

    Sziasztok!

    Nem egyszerű ezt a kérdést eldönteni…
    Mivel nálunk Mezőfalván nagyon jó minőségű a csapvíz, így én csapvíz párti vagyok.
    Viszont! Sajnos az 5 év alatt Pécsett végig “ásványvizet” ittunk :( Annyira klóros a víz, hogy még főzni sem szívesen főztem vele…
    A fürdésről nem is beszélve :( Én világ életemben zsíros bőrtípushoz tartoztam – persze ez sem volt jó, de Pécsett már az első hónapban nem hogy testápolót, de babaolajat kellett fürdés után használnom.
    Most hiába vagyok újra itthon, folyamatosan száraz, húzódó a bőröm :( Szerintem már sosem lesz jó.
    Biztos amúgy hozzá lehet szokni, mert a pécs és környéki barátaimnak semmi bajuk nincs.

    Nekem is van “víztisztító ügynök” tapasztalatom- mármint hallgattam ilyen bemutatót. Vízmikrobiológiát és külön ivóvíz mikrobiológiát is tanultam az egyetemen: de vegyesek az érzelmeim…
    Azt az elvet vallom, ha jó a víz mindenképp csapvizet igyunk.
    Abban is egyetértek ha már valaki komolyan elhatározta hogy szűrőt vesz, tényleg vizsgáltassa be a vizet!

    Hozzáteszem a több 10meg 100ezres cuccokban nem hiszek…

    De van még egy tény a klórral kapcsolatban. Volt daganatos ismerősöm. Speciális vizet kellett innia, és így, hogy a csapvizet kizárta jobban lett…
    De ez persze speciális eset!

  4. noravalastyan szerint:

    Igen, Móni, ebben abszolút egyet értek.
    Sajnos nem lehet ezeket a hatásokat kiszűrni, de azért megnyugtató, hogy a születéskor várható életkor magasabb mint pl. 50 éve volt, amikor még bátran ittam volna egy hegyi patakból.

  5. demetermo szerint:

    “Nekem büdös volt, nagyapám 90 évig itta és nem lett baja tőle. Lehet, hogy azért a szervezet valamennyire alkalmazkodik a környezethez?”

    Nóra, igen ám, de nem szabad elfelejteni, hogy nagyapáink sokkal többet mozogtak, nem ettek ennyi mű kaját, meg E cuccot, nem volt ekkora légszennyezés, nem volt ilyen felgyorsult világ, mint most, így ennyi stressz sem érte az embereket. És abban a vízben nem tudjuk pontosan mi volt, vagy mi nem volt…ennyi mindent már nem képes a szervezetünk sem kibírni betegségek nélkül, amit itt felsoroltam.

  6. demetermo szerint:

    Ja és a klórozott víz hatása külsőleges használat esetén sem elhanyagolható. Legyengült immunrendszer esetét nézve, rendszeres fürdések után a legkülönbözőbb allergiás jelenségek léphetnek fel… még a parlagfűre való érzékenység is!

    Egy 10 percig tartó zuhanyozás alatt a test kb. 10 – szer több vízben lévő kémiai anyagot szív magába, mint amikor ugyanebből a vízből megiszunk egy pohárral. Egy forró fürdő során köztudottan kitágulnak a bőr pórusai , és nagyobb arányban szívják fel a klórt és egyéb anyagokat. És ami még rosszabb: a gőz, amit közben beszívunk sokkal mérgezőbb, mint a víz maga, mivel a szintetikus kémiai vegyületek – így a klór is – jóval illékonyabbak, mint a víz.

    Ma nem azért használunk klórt a víztisztításhoz, mert az a leghatékonyabb fertőtlenítő szer, hanem mert a legolcsóbb!

Vélemény, hozzászólás?