Baleset az ongai vasútállomáson – mi okozhatta a lány sérülését?

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Az alábbi cikk – hasonlóan sok másik híroldalhoz, illetve az RTL KLUB híradójához – azt boncolgatja, hogy egy lány leesett a vasútról.

http://hvg.hu/itthon/20130319_Vonatrol_zuhant_ki_egy_lany__szemtanukat

Úgy híresztelik, hogy a lánynak csak a feje sérült (koponyája tört be), a többi testrésze gyakorlatilag sértetlen, továbbá a személyes holmiai mind nála voltak, így rablás nem történt. A lány a baleset után a vasúti sín mellett feküdt a peronon (erre rá lehet keresni hírarchívumokban), továbbá aki csak a fején sérül meg, az nagy valószínűséggel nem a vonatról esik le, mert minimum a karján is, de inkább az egész testén bárhol megsérülhet a fején kívül is. Az RTL híradójából továbbra is azt nyilatkozták, hogy a lány nem emlékszik a történtekre. Na most – bár ez egyelőre az én személyes meglátásom – , ahol a vasút elindul, és a sínen tárgyak vannak, azok felverődhetnek – ahogy a vasút áthajt rajtuk – , mivel a több tonnás szerelvények iszonyú nyomással préseli, lövi ki oldalirányba a kerék, és a sín teteje közé szorult kavicsot, vagy esetleg fékpofát! Hasonló esetre már volt régebben példa:

lásd:

http://csillagszuletik.rtlklub.hu/cikk/65995

A lány nem emlékszik az esetre, bár megvallom őszintlén, egy ilyen balesetre még akkor se nagyon lehetne emlékezni, ha nem a fejét, hanem a hasát, vagy a karját találja el egy ilyen – akár 100 km/h-ás sebességre felgyorsuló – darab. Ha mégis látta volna egy szemtanú a lányt, nagy valószínűséggel csak annyit vehetett észre, hogy elesik.

A fékpofa 2005. májusában Isaszeg közelében levő vasúti átjáróban eltalálta egy személyautó oldalát, ahol egy egész család tartózkodott. Az autó bal oldala az első, és a hátsó ajtó között behorpadt. Meglátásom szerint ha a fékpofa 10 centiméterrel feljebb csapódik be, telibe is talál valakit, aki nyomban a Mennyországba kerül! Talán egy ilyen fékpofa csapódott az ongai vasútállomáson életveszélyesen megsérült lány fejébe is?

Minden esetre én javaslom mindenkinek, hogy a mozgásban levő vonattól jobb minél jobban eltávolodni. Az induló, vagy érkező személyvonattól tartsunk legalább 2-3 méteres, az átrobogó gyorsvonattól !legalább 10 méteres! oldaltávolságot!

Várom a véleményeket!

2013. március 22. kiegészítés:

Sokat vitatott, hogy ebben az esetben kit is terhel a felelősség. Egy ilyen tárgyat a sínekre helyezhet, – mai szóhasználattal élve – gyerekcsínyből is valaki, de az a valaki lehet akár egy állat is (szarvasmarha, vaddisznó,…), akár az időjárási jelenségek következtében – “mikroméretű” sárlavina,  szél, stb. – is odakerülhet. Ha ember helyezte el a balesetet okozó tárgyat, őt csak közvetlen bizonyítékok segítségével lehetne felelősségre vonni, hiszen szemtanúk, illetve videófelvétel hiányában az esetek döntő többségében nem lehet megállapítani, ki volt a tettes. Általánosságban tehát úgy lehet gondolni, hogy ezek után első körben két szervezetet lehet hibáztatni: a MÁVot, illetve a közterület fenntartókat.

A MÁV azonban a rendszeres ellenőrzései ellenére sem hibáztatható, mivel a balesetet okozó tárgy akármikor a sínre kerülhet (közvetlenül az ellenőrzés után is). Továbbá a vasúti forgalom nem teszi lehetővé azt, hogy minden egyes vonat – pl. egy 150 km/h átlagsebességgel száguldó Intercity járat – előtt – egy 20 km/h sebességgel cammogó ellenőrzőszerelvény haladjon. A járatok így soha nem érnek a megadott időpontban célba.

Ezért én személyes véleményem szerint mindkét fent tárgyalt esetben a közterület-fenntartókat vonnám felelősségre, ugyanis a MÁV vasúti pályája, csak úgy, mint az utak, közterület. Nekik kellene eltávolítani a veszélyt okozó tárgyakat a vasúti pályákról. Nekik kellene gondoskodni arról, hogy a sínpálya, és az út kereszteződésének, illetve a pálya melletti várakozó peron területén a lehetséges veszélyek számát a lehető legkevesebbre csökkentsék!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?