Főoldal » A Dal 2014: Indul a mandula

A Dal 2014: Indul a mandula

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Már nem kell sokat várni, december 1.-vel lezárták a nevezést, így megvannak azok a pályaművek melyket az MTVA Eurovíziós nemzeti előválogatójára küldtek a jelenkezők. Több mint 200 ilyen érkezett, ezek közül pedig a héten, a hivatalos sajtótájékoztatón bemutatottt szakmai zsűri választja ki a legjobbakat, melyekre már a nézők is szavazhatnak a hat részen át tartó élő show-ban. A műsor januárban indul. 

2014.január.25 azaz időpont mely már a nézőknek is fontos lesz, nem csak az indulóknak, hiszen ekkor kezdődik majd meg az első adás. Három válogató és két elődöntő majd egy döntő. Ez lesz a sorrend a műsorban, melynek legvégén kiderül, ki képviseli Magyarországot Koppenhágában az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az idei évben nagy meglepetésre nem a szokványos dalok közül nyert egy, majd ment ki (fogalmazzunk így) szerencsét próbálni, hanem egy abszolút fülbemászó dalocska, mely kitűnt a magyar és az összetett mezőnyből egyaránt. Többek között ennek is, (na meg annak, hogy sokan szerették)  volt köszönhető, hogy ByeAlex a Kedvesem című dallal rendesen megcsinálta karrierjét és egy fantasztikus 10. helyet ért el odakint Svédországban. Ez a magyarok eurovíziós történelmét és az utóbbi évek kudarcait (még akkor is ha döntősek voltunk) tekintve egy nagyon nagy felüdülés volt. 

Legutóbb Dánia nyert, ők a címvédők ezért lesz ott a verseny, ahol. Azt pedig, hogy szerény hazánkból ki is (vagy kik) mehet (vagy mehetnek) majd oda, hogy aztán mindenki szorítson érte és büszkék lehessünk rá (kell egy kis sablon szöveg is, mert igaz!) azt a részben már bevált összetételű zsűri dönti el. Ők fogják meghallgatni a beérkezett dalokat, majd kiszűrni a legjobbakat. 

A zsűri:

Öt tagú lesz ahogy azt már megszokhattuk, de van két új (ha úgy vesszük csak egy) tagunk. Az egyik székben minden évben cserélődik a zsűritag személye, hiszen oda az ül be vagy annak a csapatnak egy tagja, aki az előző versenyen képviselte Magyarországot. Mivel ez tavaly ByeAlex (rendes nevén Márta Alex) volt, így ő ez egyik újonc, a másik pedig Kovács Kati, aki elképesztően nagy tapasztalatával sokat segíthet. Ő Rakonczai Viktort váltja, miután a zeneszerző saját szerzeményével indul. Akik pedig már rutinosan jönnek vissza, az Rúzsa Magdolna, Rákay Philip és Csiszár Jenő. 

A műsor összetétele:

A több mint 200 beérkezett pályaműből összesen 31 darab kerül majd be az adásba, ezt a listát pedig majd december 11.-én (vagyis nemsokára) teszi közzé a közmédia. A műsorvezetők sem változtak, Nomodomszky Éva és Gundel Takács Gábor maradnak a pozíciójukban, a backstage-ben viszont lesznek változások. Tavaly Buda Márton (a Petőfi Rádió műsorvezetője) volt hátul, most pedig Rátonyi Krisztina és Harsányi Levente jelentkeznek majd onnan. 

ByeAlex is újdonságot hoz majd a műsorba, ő ugyanis nem a hagyományos formában lesz ott mint zsűritag. Az interneten fog kommunikálni a nézőkkel, vagy egyfajta digitális kommentátor lesz. 

Várjuk a folytatást! :) 

Képforrás: Origo.hu

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?