Főoldal » Egy perc története

Egy perc története

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

„Néha kevés egy élet, néha elég egy perc…”

Belegondoltál valaha abba, hogy életed során hány drága percet töltesz édes semmittevéssel? Mindez elvesztegetett idő. Tudsz racionálisan gondolkodni vagy az érzelmek irányítanak? Annyi minden belesűríthető röpke 60 másodpercbe, és te ezt észre sem veszed. A rohanó világ rajtad is úrrá lesz, téged is rohanásra ösztönöz. Mondd, hova sietsz? Néha úgy szeretném, ha az életünk egy film lenne. Bármikor megállíthatnánk, visszatekerhetnénk, és legfőképpen lelassíthatnánk. Így talán mindenki megtanulná egy kicsivel jobban értékelni az életet. Hisz életünk pillanatokból, tovaszálló, olykor vidám, máskor tragikus percekből áll.

 

Egy perc… Elegendő lehet a változásra is. Tikk-takk. Az óra unott, vontatott „áriája” csendül fel a polc tetején, a másodpercmutatók öregesen vánszorognak a cél felé, mintha makacsul tiltakoznának a bevett szokás ellen. Én csak ülök a szobámban, és akaratom ellenére rámtelepszik ezen egyetlen perc melankóliája. Vajon eltart ez egy percig? Súlyos teher nehezedik rám, vállaimon szinte érzem a nyomást, a mutató megbénít, és mintha csak egyszerű kapcsolóként üzemelne, beindítja a gondolataimat. Vadul, gépiesen küzdök ellene, de esélyem sincs, a perc átláthatatlan foszlányai az elmémbe furakodnak. Csendben gyufáért nyúlok, majd remegő kezekkel meggyújtok egy gyertyát. Kintről mentőautó vad szirénázása szűrődik be a sötét térbe, harsány hangjával még feszültebbé téve a hangulatot.

 

 Egyetlen perc. Olykor végeláthatatlan, máskor észrevehetetlen pillanat. Egy perc csupán pár másodperc vígasság, de órákon át tartó keserűség. Egy élsportolónak örökkévalóság, miközben mi, „földi halandók” a legtöbb esetben tudomást sem veszünk a percek múlásáról. Azok csupán elillannak felettünk, és csak akkor kerülnek figyelmünk középpontjába, ha tétjük van, ha érzelmeket váltanak ki belőlünk. Egy perc, este, egyedül egy vonatfülkében, soha véget nem érő szenvedés, míg otthon, szeretteink körében csak egy múló pillanat. Egy perc várakozás arra az emberre, aki mindennél többet jelent neked, vagy arra az oktatóra, akit még a legnagyobb jóindulatból sem sorolsz a kedvenceid közé. Mikor vizsgán ülsz, és a tanár megszólal: „Még egy perc áll a rendelkezésükre.” Már csak egy perced van. Ő unottan jár fel-alá és csak arra vár, hogy kimondhassa a bűvös szócskát: „Vége!” A te kezed görcsbe rándul, ereidben meghűl a vér, de a tollad alig éri el a papírt, mikor meghallod a félelmetes hangot, miszerint le kell tenned azt. Ennyi lenne egy perc? Amikor a függöny felemelkedik, és te szavalni kezdesz. Neked ez az egy perc éveknek tűnik, a közönség viszont jobb esetben észre sem veszi, hogy elröpült az idő. Ha már kényelmesen elhelyezkedtél a buszon, csak arra vársz, hogy az végre elinduljon, azonban ha most futsz utána, szívesen megnyújtanád azt az egy percet. Az ítéletre váró vádlottra elviselhetetlen súlyként nehezedik egy perc, de a bírónak csak egyetlen koppintás, csupán pillanatok kérdése és megszületik a határozat. Minden nézőpont kérdése, mindenkinek mást jelent egy perc. Minden perc annyi, amennyinek érezzük. Néha jó lenne lelassítani az idő kerekét, máskor örülnénk, ha a mutatók fáradhatatlanul, megfékezhetetlenül vágtáznának az óralapon. Sajnos vágyaink nem mindig teljesülnek, egy perc örökké egy perc marad, de nem mindegy, hogy milyen egy perc.

 

Egy perc. Elég már, ki akarok szállni. Tikk-takk. Fülemben cseng az óra dallamos zenebonája, ütemes kattogása. A mutatók játékosan űzik egymást, versenyt futnak az idővel, már csak pár centiméter a célig. Ez az utolsó 20 másodperc villámként süvít át az agyamon, kizökkent a töprengésemből, teljesen magával ragad. Mintha nem is ugyanazzal a perccel állnék szemben, mint amivel 40 másodperce. De lehetséges ez? A mentőautó szirénázása elhalkul, majd kisvártatva elvész a város egyéb ismerős zajai között. Mennyi mindent át lehet gondolni egyetlen perc leforgása alatt, de vajon érdemes egy-egy percen rágódni? Szemem a gyertyára szökken, változásnak a leghalványabb jelét sem látom. Ekkor azonban egy viaszcsepp kiválik „társai” közül, hangtalanul csordul alább a szilárd gyertyatesten, majd egy ponton megnyugszik és ismételten megdermed. Megkönnyebbülök. Ez is csak egyetlen perc volt. 60 másodperc, melyből összeáll az életünk.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?