Főoldal » Ismét nagyot húzott a Coca

Ismét nagyot húzott a Coca

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Amikor az ember azt mondja hogy kóla, valahogy egyből a Coca Cola jut az eszébe. Ha meg nem akkor maximum a Pepsi. Hogy miért? Mert nagyon reklámot vernek bele a dolgokba és mivel eleve világméretűvé nőtték már jó sok éve ki magukat egyértelműen e felé kacsingat a legtöbbször vagy a legjobban az ember. Ennek persze több titka is van de vegyük most csak a sima kis promóciót. Vagyis hát az nem is olyan kicsi sőt igen nagy. És ha már a reklám. A Coca Cola mindig óriási vagy ha éppen nem akkor is mindenképpen egy figyelem felkeltő és jó hosszú reklám filmeket bocsájt a Tévékbe valamint a különböző hirdetési felületekre. Most is egy nagy és talán az egyik leginteraktívabb kampányt (mert igen ők olyat is tudnak) készítették el nemrég mely már Magyarországon is hódít. Ezek a névre szóló palackok! És mivelhogy ebben a blogban nem csak az van benne hogy zene és kultúra hanem szórakozás minden mennyiségben, így a brandekkel is fogunk még foglalkozni a jövőben.


A névre szóló palack talán a legjobb ötlet volt amit ez a cég ki tudott találni hiszen a mellet hogy sok-sok más téren és helyen is szerepet vállalnak, így például a rendszeres testmozgásban is azzal hogy szponzorálják és mai napig működtetik a Coca Cola testébresztő programot. Vagy ha már itt tartunk akkor elkezdhetnénk részletesen is felsorolni azokat az ehhez hasonló kampányokat vagy éppen a különféle promóciókat amiket a maguk nevével hírdetnek. Erről lesz még szó a későbbiekben. 

A jelenlegi palackok és dobozos kólákon is megtalálható feliratok vagy éppen kereszt esetleg becenevek sok célt szolgálhatnak. Ebből az egyik hogy ők jó sokat keressenek, de ez csak egy dolog hiszen nézzük ennek a mindennapi emberi részeit és előnyeit. Tehát, kezdjük csak a keresztneves verzióval. Ez ha jól meggondoljuk rájöhetünk, hogy egy ötvözet. Mégpedig nem másé, mint a mindennapi dolgok és az ajándék tárgyak egybe ötvözete, hiszen ilyen dolgokat ,amikre különböző nevek vannak rá írva így például: Dávid, Tamás, Anita és még sorolhatnám, nagyon jó ötletek arra hogy meglepjünk velük valakit vagy valakiket, hiszen ezek nagyon aranyos kis dolgok és jól mutathatnak a polcokon is. Persze ez nem minden esetben és nem mindenkinek az esetében tud igaz lenni de ezt rábízom az ízlésre. 

Viszont. Gyakorlatilag a Coca Cola egy olyan dolog mely fogalmazhatunk úgy is hogy a gyakorisága (és ezzel nem csak a felhasználására gondolok) miatt mivel hogy sokat használjuk és látjuk vagy esetleg az üvegeket gyűjtjük, sokan megveszik és így ha valami különleges található rajta akkor eleve kiszúrja az ember szemét és az agyban egy olyan gondolat fogalmazódik meg hogy: ” Ezt meg kellene vennem” . Azt meg hogy ez a gondolat kiben és milyen indokkal vagy háttérrel fogalmazódik meg az egyéni dolog. De ez egy kedves ajándék tud lenni annak akinek szánjuk hiszen nem csak az előbbiekhez hasonló nevek vannak rajta gyönyörűen feltűntetve a “Neked is jár egy Coca Cola ” – felirat alatt hanem olyanok mint pl.: Dj, Bajnok, stb…


Ezek mind-mind olyanok amivel sokaknak okozhatunk örömet vagy éppen egy kedves nevetséges pillanatot. Ez az egyik felhasználási módja. Egyébként a Coca Cola általában úgy látja a dolgokat hogy nekik a titkos receptúra mellet (melyre hamarosan kitérünk) legjobban a márkanév adja meg azt az egyediséget mellyel nemcsak hogy megkülönböztethetetlen lesz az amit eladnak és gyártanak, de az emberek lehet hogy az íz mellet ezért is fogják megvenni. Hiszen azért gondoljunk csak bele nyílván van különbség kóla és kóla között de azt sem szabad elfelejteni hogy ha más van rá rajzolva vagy éppen írva a palackra ragasztott kis szalagra akkor hamarabb odacsábíthat minket és egyből (na jó ez nem mindig igaz) a pénztárhoz visszük. Most pedig ha valaki csak mondjuk a saját nevét vagy rá jellemző becenevet találja meg hamar oda mehet és elveheti és ezek után valahogy jobb kedve lesz az embernek mert tudat alatt úgy érzi helye van a világban és kedves hogy gondoltak rá és a vele egynevű emberekre. 

Ezt egyébként a márka egy különleges alkalom miatt adta ki. Általában megfigyelhető hogy a Cocához hasonló márkák szinte mindig kiadnak egy ilyen jubileum vagy bárminemű esemény és ehhez hasonló dolgok esetében egy limitált szériás olyan valamit amit ők gyártanak vagy csak egy kicsit is hozzájuk tartozik. Ez most mint indok jelenesetben nem más mint a márka 128.születésnapja melyet május 8.töltött be. Valószínűleg jövőre a Labdarúgó Világbajnokság alkalmából is készülnek egy nagy durranásra hiszen minden egyes EB vagy éppen VB alkalmából készülni szoktak limitált üvegek vagy olyan tárgyak amin szerepel az ő logójuk. 

És akkor nézzük a szűken leírt kulisszákat, azaz hogy hogyan készült el a kampány.

Nos ezeket természetesen több országban is piacra dobják majd de ami a mi kis hazánkat illeti Magyarországon az itt forgalomba kerülő fél literes palackokon amelyeken ezek megtalálhatóak lesznek a 13 és 30 év közötti fiatalok körében leggyakoribb 150 keresztnevet vették alapul és ezeket lehet majd megtalálni. Ez sajnos azt jelenti hogy lesz aki majd elszomorodik egy kicsit hiszen az ő nevük nem lesz ráírva, de azért gyorsan tegyük hozzá üzenve nekik hogy nem szabad elcsüggedni mert a neveket az aktuális névadási statisztikák szerint válogatják össze hogy ezek alapján minél többen lehetőleg mindenki jól járjon és megtalálja az ideális feliratos kólát. És mivel hogy ezt mint mondottam folyamatosan készítik és itthon érdemes lesz még szétnézni kicsit később.

És ami a nagy kampányokat illeti:


Az első ilyesmi amivel abszolút felhívta magára a Coca a figyelmet az az 1928-as Olimpiai játékok volt amelynek már a szponzora volt, majd jött az a reklám amelyben elsőként kértek fel színes bőrű embereket arra hogy szerepeljenek ezekben a filmekben. És csak hogy növeljük ezeket az értékeket a Coca Cola volt az első amelyik az amerikai Time magazin címlapján megjelent. Ez pedig azért lássuk be nem volt kis dolog.

A Print-Publishing.hu még anno 2011-ben volt olyan kedves és összeválogatta egy írásában az addig megjelenő tíz legnagyobb és legjobb Coca Cola kampányt. Mivel ez elég részletesen írja le így ennek az adatait ide is másolnám:

1963 – ‘BEACH’

Kampány: “Things Go Better With Coke”

Ügynökség: McCann Erickson 

Írta: Bill Backer

Kivitelező:Limeliters

Ez a kampány mérföldkő volt a Coca-Cola életében. Ebben az időszakban elsősorban a tiniket célozták meg hirdetéseikkel, ekkor használtak először popzenét és musical-elemeket a szpotokban. A kampány szövegét és a zenéjét a McCann kreatív igazgatója, Bill Backer írta, a film kivitelezője pedig a Limeliters volt.

Ez a kampány egy nagyon nagy lépés volt a kólás márka számára és annak életében. Nem véletlenül hiszen ekkoriban a leggyakoribb dolog az volt (ami ha jól megnézzük részben ma is igaz) hogy a kamasz fiatalokat célozták meg. Ez sem egy csak úgy kitalált ötlet hiszen ha pontosabban megvilágítjuk a dolgot akkor látszik hogy ez az a réteg amely még mondjuk ki eléggé befolyásolható plusz minden lazaságot szeret és ha egy márka divatot teremt bármilyen termékével és azt fogyasztani is egyre többen kezdik akkor nem lehet megengedni azt hogy ki lógjunk a sorból. Ám aki ebben az időszakban volt fiatal ezt pontosan tudja vagy ha nem akkor majd ki javít engem hogy minnél pontosabb legyen ez a blog bejegyzés. De nem csak e miatt volt történelmi kampány mert először használtak itt popzenét és musical elemeket a reklám alatt. 


1971 – ‘HILLTOP’

Kampány: “It’s the Real Thing”
Ügynökség: McCann Erickson

Az Beach reklámot is író Bill Backer aki a McCann Erickson ügynökség kreatív igazgatói posztjátz töltötte be, úgy tervezte meg ezt a kapmányt és reklámot hogy a londoni járata egész este Írországban vesztegelt és mivel jobb dolga nem akadt közelebbről figyelte meg az utasokat. Mikor másnap reggel a kávézóban mely a reptéren volt meglátta azokat az embereket melyek kólásüvegek felett nevetgéltek és ekkor azt hallotta hogy valaki megszólalt. “Igyunk még egy kólát”, ez pedig azt sugallta az ott ülőknek hogy még egy kicsit amíg lehet maradjanak társaságban. Ezt ő a The Care and Feeding of Ideas című könyvében írta le. 


1979 – ‘MEAN JOE GREENE’

Kampány: “Have a Coke and a Smile”
Ügynökség: McCann Erickson

Ennek a szpotnak két főszereplője volt. A Pittsburgh Steelers játékosa és a 12 éves Tommy Okon voltak ezek és ez azért is volt fontos most hogy megemlítsem mert az USA-ban nagyon megszerették őket az ott élők és ennek volt köszönhető az hogy két évvel ez után még egy tévéfilmet is készítettek, ezt pedig az NBC csatorna is sugározta.

 

1986 – ‘MAX HEADROOM’

Kampány: “Catch the Wave”
Ügynökség: McCann Erickson

A reklám neve egyben egy figura is volt hiszen a Max Headroom egy számitógépes karakter volt. Őt Rocky Morton és akkori társa Annabel Jankel hoztak életre. Nem volt nehéz videóproducerek voltak, majd ezt a figurát különféle videóklippekben használtak fel. A Coca Cola ezt a kis karaktert fel tudta arra használni hogy még jobban betörjön a fiatalok piacára és így még több kólát vegyenek meg. Így ezzel alakították ki a New Coke-t

1993 – ‘NORTHERN LIGHTS’

Kampány: “Always Coca-Cola”
Ügynökség: Creative Artists Agency

Ezt a kampányt és ennek a reklámját Ken Steward írta meg aki akkoriban szabadúszó író és art director volt. Őt ennek elkészítésében a sárga színű labrador kutyája inspirálta abban hogy elkészítse a Coca-Cola jegesmacijait. És ha jól megfigyeljük akkor rá jöhetünk arra hogy ezek a medvék mai napig (és ez mostanában különösen igaz volt) ott vannak a reklámokban és azonosítani lehet velük a kólát és akár fordítva. Nos ez a szpot ahogy a jegesmedvék kóláznak amíg a sarkvidéki fényt figyelik, nagyon különleges technikai felszereléseket igényelt és nem csakm azokat hanem különleges programokat is. Ám akármennyit kellet ezen dolgozni össze jött és bevált. Egyébként ennek a munkaideje 12 hét volt.


2006 – ‘VIDEOGAME’

Kampány: “The Coke Side of Life”
Ügynökség: Wieden & Kennedy

Ez egy olyan díynyertes szpot volt amelyet még egy évvel az előtt 2005-ben készített el a Wieden kreatíigazgatója egy tetőtéri szobában. Ő a következőket mondta: Még most is emlékszem, ahogy egyedül ültem abban a nagyon furcsa padlásszobában, ami körülbelül akkora volt, mint a vécém” -mondta Sheena Brady kreatívigazgató. “Egy nagyon optimista Coke-atmoszférán dolgoztam, és elkezdtem azon gondolkodni, mi az, ami egyáltalán nem szép ebben a világban, mi az, ami a sötét oldalon van. És ekkor merült fel bennem, hogy mi lenne ha Coke szpotja egy nagyon erőszakos videójátékban játszódna.”

 

2007 – ‘HAPPINESS FACTORY’

Kampány: “The Coke Side of Life” 
Ügynökség: Wieden & Kennedy

A szpot alapötlete az volt, hogy egy automatába dobott érme olyan fantáziavilágot rejt, amibe a Coca-Cola repítheti el a fogyasztót.

Ez egy olyan különleges reklám volt melyet anno Magyarországon több csatornán is egy külön részt és helyet foglalt el a reklámok között hiszen nem egyszerűen a sok-sok szpot közé lett bedobva hanem öt perc környéki idő jutott neki. Ilyen volt pl.: az RTL Klub, vagy az MTV Hungary is. Egyébként az alapötlete az volt hogy egy automatába dobott érme egy egy fajtájú fantázia világot rejt amelybe csak is a Coca Cola viheti el az embereket.


2008 – ‘IT’S MINE’

Kampány: “The Coke Side of Life”
Ügynökség: Wieden & Kennedy

Ez egy olyan szpot volt mely a Super Bowl-ra készült, ám eredeti verziója szerint nem happy end lett volna a vége. A két lufifigura a Family Guy’s Stewieje és Underdog üreskézzel repültek el tovább.

“A feleségem a prezentáció után megkérdezte, hogy milyen volt. Én elmondtam, hogy a megrendelők szerették a szpotot, csak a befejezést utálták, de nem tudtam, hogy mit csináljak” – mondta Hal Curtis, a Wieden kreatívigazgatója. “A fiam erre megkérdezte, hogy mi lenne, ha egy harmadik lufi kezében landolna a kóla.” A történet végén Charlie Brown kezében kötött ki a Coke.

 2010 – ‘HAPPINESS MACHINE’

Kampány: “Open Happiness” 
Ügynökség: Definition 6

“Az volt a brief, hogy valami váratlan, érzelmes, és látványos dolgot készítsünk. Emellett figyelembe kellett venni azt is, hogy víruskampányt kellett kitalálni, ami olcsó, és nem tartalmaz médiaköltést. Őszintén szólva egy ilyen kampánynál sosem lehet előre kalkulálni” – mondta John Harne, a Definition 6 vezető kreatívigazgatója. Napraforgó, állatfigurás léggömbök, ingyen kóla, meleg pizza és óriás szendvics. Ezek kerülnek ki a  boldogság-automatából meglepő mutatványként a St. John’s Egyetemen, New York-ban.


Ehhez egyébként én még simán hozzáfűzném a 2010-es vb-re kitalált reklám kampányt melyben a dél-afrikai rapper K’naan aki a Wavin Flag nevű dalával volt a segítségükre és ennek köszönhetően egyre többen kiáltották dallamosan hogy:  Oh oh oh oh oh oh oh oh oh oh, oh oh oh oh oh!

Ehhez még szintén hozzá lehet rakni azt amikor 2012 karácsonyán egy óriási mikulást kapott valaki és az „Azoknak akik nem hisznek benne” felirattal volt ellátva ha jól emlékszem. Ja és nem mellesleg megemlíteném hogy ezt egyébként nálunk forgatták a Madách téren.Magyarországon is nagy népszerűsége volt és mai napig szerintem nagyon sokan elmondhatják azt magukról hogy részese voltak a Coca Cola karavánnak ahol egy nagy-nagy kamionnal járták a városokat. Ezt belecsempészték (mármint magát a kamionos karavánt) a reklámokba is. És ki tudja miért (talán mert akkor több Coca fogy a boltokban) a karácsony minden egyes évben az egyik legfontosabb olyan jeles alkalom a márka életében melyre egy-egy limitált dolgot szánnak vagy csak egy nagyszabású promóciót. 

Idén egyelőre ezzel hódítanak, aztán még ki tudja hogy mi lesz a meglepetés.

/Szikora Tamás/

Források:Printpublishing.hu/Receptlexikon.hu/Bbc.co.uk/mcrfb.com/Etsy.com/Proprofs.com/Softdrinkreseatchpbn.blogspot.com/Sparksheet.com/Pierretleloup.com/Beyondvisual.co.uk/Femcafe.hu

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?