Főoldal » Ismét nagyszerűt alkotott a kórus

Ismét nagyszerűt alkotott a kórus

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

A Budapest Voices kórusról tudni kell, hogy nem régóta (2013 április) álltak össze, de már két hónappal ezelőtt sikerült a figyelem középpontjába kerülni amikor a Tankcsapda egyik slágerét dolgozták fel és mutatták be a közönségnek. Most sem vállalkoztak kisebb feladatra, ezúttal egy másik ismert és sokak által szeretett magyar zenekar híres dalát adták elő. Autó egy szerpentinen, 12 szólamban.

Ha az ember azt mondja, hogy Quimby feldolgozás, akkor sok mindenre lehet gondolni, hiszen rengetegen adták már elő nagyon sok féle változatban a már több mint 20 éves zenekar elhíresült dalait. Most a Budapest Voices kórus készített egy élvezetes videó klipet és egy olyan feldolgozást melyben az autó egy szerpentinen hallható 12 szólamban. Merthogy a basszus gitárt, gitárt a hegedűt, de még a Hammond-orgonát és a trombitát is vokálisan szólaltatják meg. Ezt a fantasztikus dolgot Warnusz Zsuzsának köszönhetjük aki hangszerelte a dalt, illetve annak a Pusztai Csabának, aki ütőhangszeres lévén egy úgynevezett hibrid-dobfelszerelésen játszik. Ebben vannak dobok és percussion hangszerek is. Mindez persze nem azt jelenti, hogy egyedül őket illeti dicséret. Az együttes mind a 13 tagja maximálisan oda teszi magát ebben a számban, mondhatni igazi csapatmunka.<--break->

A Budapest Voices-t ugyanis tizenkét sokat tapasztalt énekes (Gulyás Erika – kórusvezető, Borbás Erika, Deák András Előd, Éry Dóri, Faith Ildi, Kiss Flóra, Labant Árpád Bence, Lajtai Kati, Paál Balázs, Szakonyi Milán, Szőke Szandra, Takács Noémi) és egy ütőhangszeres (Pusztai Csaba) alkotja.

Korábban is volt már egy hasonló feldolgozásuk, akkor a Tankcsapda Adjon az ég című dalát adták elő és az volt az első igazi nagy robbanásuk, főleg annak tudatában, hogy az volt a legelső daluk és egyben videó klipjük is. Ha pedig eddig ez nem derült volna, ki akkor most már mindenki rájöhetett, hogy mi is a lényege ennek a kórusnak. Igazi sikeres és ismert magyar underground slágerek feldolgozása, méghozzá a cappella verzióban.

Ez a klip sem rossz, melyben dodzsemeznek a résztvevők, de aki szeretné ezt élőben is látni és főleg hallani, annak nem kell sokat várnia. Október 5-én, azaz kevesebb mint négy nap múlva a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ C csarnokában 16:30-tól megtekintheti a művet, a Hangfoglalás Kiállításon teljesen ingyen! 

Íme a klip: http://www.youtube.com/watch?v=y2yTI2HfMwg

Képforrás: Youtube.com

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?