Játék, mint inspiráció, Inspiráció, mint művészet, Művészet, mint munka és mese

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Játék, mint inspiráció, Inspiráció, mint művészet,
Művészet, mint munka és mese

Fontosnak tartom azt, hogy a címnek megfelelő logikában végig tudjam venni a játék alapú munkatevékenységet, ehhez viszont elmulaszthatatlannak látom, hogy néhány dolgot leírjak előtte, hogy ezt követően ezek művészetben való alkalmazását megszakítások nélkül végigvezethessem.

I. Gyermeki világszemlélet és világkép

Minden gyermek a szülői gondoskodástól függ, és mindent, amit a világról gondolnak azt az őket körülvevő észlelt világból szűrnek le. A beszéd megjelenésével az embert már nem szabad lebecsülni, hiszen az értelmes lénnyé válás első szakaszába lépet ezzel a teljesítménnyel.
A gyermeki világszemlélet több elgondolásmódot is felsorakoztat, amit szabadon társít az őt körülvevő világ tárgyaihoz történéseihez. Ezekkel olyan dolgokat magyaráz az elme, amire még nem találta vagy tanulta meg a helyes választ.
Teljes artificionalizmus: a gondolkodás azon fajtája, ami mindent az emberi cselekvésekhez hasonlít.
Vegyes artificionalizmus: itt már a kiindulópontja csak az ember, és a természet kiegészíti a történést.
Természeti artificionalizmus: a természet működését ember által létrehozott dolgok mintájára képzeli el.
Animistagondolkodás: a gondolkodás, ami lelket ad, érzelmeket társít olyan tárgyakhoz, amik élettelenek.

A gyermekben az emberközpontú, énközpontú világkép a legjelentősebb, hiszen saját létének tükrében dolgozza fel az öt körülvevő világot. Ilyen a finalizmus is: ez ok-okozati viszonyban közelíti meg a dolgokat. A célok idézik elő az okokat. Mindig tud a gyermek hozzárendelni olyan célt, amivel a jelenségeket magyarázza. Ehhez a gondolkodási típushoz társulhat a hasznossági elv, ami úgy véli, hogy az a dolog, amire használjuk ez átalakul tárgyleírássá. Továbbá ott van még a szándék elv is, a dolgok szándék szerint cselekednek, feltételez valamilyen egyetemes normát a világban, ez 7-8 éves korban háttérbe szorul és megjelenik a törvényszerűség elve. Ez a látásmód arra irányul, ami gyakori, és ebből szűri le a törvényszerűségeket, tehát nem egyetemes, hanem csak felszíni, megtapasztalható törvényszerűségeket jelent általánosságban.
A gyermek gondolkodásmódja 8-9 évesen kezd megváltozni ez azt is jelenti, hogy a hagyományos iskolarendszerbe ettől kezdve jobban bele tud illeszkedni. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy amit eddig megtett az messze túlmutat azon, amit majd ezek után az iskolai tanulás útján tesz magáévá, hiszen a semmiből gyakorlatilag generálódott egy elme. Amit iskolában csak formálnak, csiszolnak, útbaigazítanak, de a hibákat nem képesek javítani, ha ezt a személy képtelen megtenni magában.

Mindegyik világszemlélet mögött ott van a mágikus világszemlélet. Mindennek a központjában ott az ember. Erős kapcsolata van a mitológiai szemléletmóddal. Az emberi akarat mindenható a gyerekkorban, majd fejlődés közben rájön, hogy nem képes akaratlagosan befolyásolni magán kívül szinte semmit sem. Ez vezet ahhoz, hogy magunknál nagyobb mindenhatót tételezünk fel, akitől minden eredeztethető, akivel minden magyarázható. Mindenben az értelmet keressük, és amit nem tudunk megmagyarázni arra a legegyszerűbb választ is képesek vagyunk elfogadni.

II. Mese

Minél több irányból kap a gyermek mesét, annál közelebb kerül a gondolati világához. A mese nem csak arra jó, hogy elvezesse az embert az elbeszélő irodalom felfogásához, hanem arra is, hogy kialakítson egy saját belső képzeleti világot, ami által közelebb kerül saját magához és az előző nemzedékekhez is. Történelem nélküli, az előtti, magát a világban mégis elhelyezni tudó gyerek létrejöttét segítheti elő az ilyen képzeletet megmunkáló történet.
A beszélő lények megjelennek a belső világképben. A gyermek metamorfózisokon megy keresztül. A mesében animista szemlélet érvényesül, bármiből lehet bármi, a vágy vezérelte világ elvei érvényesülnek, és ez felkészít az életre. A jó és a rossz nyilvánvaló küzdelméről szól. Sosem a rossz győzedelmeskedik – mindig a jó helyébe jót várj, elv érvényesül. A mese egy végletesen leegyszerűsített világ, az élet ennél sokkal bonyolultabb. Fontos hogy többször hallja a gyerek, hogy ismételjék neki.
A mesék közlésére remekbe szabott médium az animációs film, ha figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy ezek éppen a történet elképzelésétől szabadítanak meg minket, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ez által tejesen más viszonyba kerül. A mesék élőszóban, nagyban függnek a mesélő előadásától-személyétől, olvasva az illusztrációk befolyásolhatják a karakterek és a helyszínek vizuális formáját, de itt a legszabadabb az ember belső képzelete, és itt dolgoztatja meg leginkább az agyát. A megelevenített filmes mese a történetet valóságos eseménnyé emeli, ezáltal könnyebb, egyszerűbb élményt nyújt, viszont nagyobb boldogság érzetet is eredményezhet a könnyebb feldolgozásából adódóan. Megfigyelték, hogy amikor az ember tv-t néz az agyhullámai hasonlóan viselkednek mintha a kandalló tüzét nézné… hiszen az ember képes a tűzbe belelátni arcokat, állatokat szóval ezt a tűzet a mozi elődjévé teszi, de ugyanakkor mégis a tűz több képzeletet mozgat meg mint egy Hollywood-i történet. (Vannak ugyan olyan filmek, amik megmozgatják a képzeletet, de ezek nem jellemzőek a mesefilmeknél)

III. Kisgyermekek fejlődése a játékon keresztül

A játék olyan viselkedés, amelynek nincs kézzelfogható haszna, csak magáért a játék öröméért folyik. Nem fölösleges, mert feszültségoldó, funkciógyakorlás, ami felkészít a felnőttkori tevékenységre (gyakorláselmélet – Kari Groos). Az állatvilágban is az egyik legfontosabb dolog a játék, és az általa elvégzett gyakorlás. A kis gnúk fogócskáznak anélkül, hogy tudnák, hogy legközelebb az életükért is futhatnak majd, tehát gyakorolják azt, ami később életük szerves része lesz, és az életben maradásukhoz elengedhetetlen.
A tapasztalatszerzés legfontosabb módjának a játékot tartom gyerekkorban. A játék ekkor még a megfigyelésre irányul főképpen, és minden felfedezett részletben (saját hangjában, más látványában, vagy valaminek a tapintásában és az ízlelésében) örömét leli a csecsemő. Ez a funkció öröme, élvezi azt, amit csinál és az eredményét is. Még nincsenek fogalmai csak kíváncsi és örül, és ugyanakkor nem fél a kudarctól, ha elesik, újra feláll és megy tovább, tanul a hibáiból, ha valaminek rossz az íze, akkor többet nem veszi a szájába.
A csecsemő szinte minden tudást, amit szerez, közvetlenül örömforrásnak tekinti, ha valami olyat fedez fel, amit eddig még nem látott, majd ezt megérti, az számára nagyon élvezetes. Az is fontos szerintem, hogy a képzeletet is játék útján sajátítja el, majd pedig ezzel tréningezi a leghatékonyabban. Gondolok itt arra, hogy a mintha-játék a képzelet kialakulásihoz vezető út fontos szakasza. Hiszen ekkor az történik, hogy amire a gyerek gondol, azt fizikailag eljátssza. Tehát nem elképzeli, hanem kivitelezi. Ez a mintha-játék vezet el ahhoz, hogy előbb-utóbb már nem játssza el azt, ami az eszébe jut, hanem csak átfut a fején a gondolat, és már át tudja élni képzeletben, tehát el tudja képzelni. Ezt a mintha-játékot használja még úgy is, hogy olyan dolgokat csinál, amit az adott helyzet nem kíván meg csak a megismerés öröme jól esik neki. Ez a játék hasonló a színészek játékához csupán a koreográfia hiányzik. Ugyan ez a szisztematika működik a tudományos kutatásban, és a művészet más területein is.
A nyelv elsajátításához is a játék jó eszköz, gondoljunk itt a nyelvtörőkre vagy gyerekdalokra, vagy arra, amikor azt módja szappan és összedörzsöli a kezét, hogy meg mutassa, mire gondol. Vannak továbbá a szerepjátékok (pl.: papás-mamás, doktoros stb.), szabály játékok (pl.: társas játékok), konstrukciós játékok, amikben létre hoznak valamit, amit elképzeltek a térben (pl.: legó) és a görögül ilinksz-nek nevezet a test egyensúlyát elvesztő és megtaláló játékok (pl.:úgy végigmenni a pattkán hogy ne veszítsük el az egyensúlyunkat).
A szerepjátékok a mintha-játékok továbbfejlesztett, bonyolított változatai. Itt ugyanis már nem a gondolatot játsza el hanem azt, amit kitalált a személy egyszóval fiktív dolgot. Fontos eleme továbbra is az utánzás. Amit utánoz az nem játék, de ahogy eljátssza az már az. Nagy szabadsággal változtathatják szerepüket és a körülöttük lévő tárgyak jellemét. A kettős tudat nagyon fontos a szerepjátékoknál, ami azt jelenti, hogy felfogjuk, hogy csak játékról van szó, de ennek ellenére teljes beleéléssel veszünk részt a benne.
A szerepeket és szereprendszereket később beépítjük viselkedési mintáink közé. Ezt követően megjelennek a szabályjátékok, amit az én fejlődés következő fokának is tekinthetünk. Általában több személy együttes közreműködésével történik (kivéve a számítógépes játékoknál ahol a gép ellen is játszhatunk). Ezek a játékok mindig teljes azonosulást követelnek meg a szabályokkal és játékkal, természetes versengés alakul ki a játékban, ami önjutalmazó folyamat része. Szabályjáték közé tartoznak a sportversenyek is, amik az emberek fizikai és szellemi felkészültségének mérésére szolgálnak. Pl.: pingpong, sakk, vízilabda, magasugrás stb. Természetesen a szabályok megsértéséért kizárás jár.

IV. Játék, mint inspiráció

A játék alapú tanulás segítheti a gondolkozás megalapozásához az egyént. Az különböztet meg minket az állatoktól, hogy nem csak fizikailag, de szellemileg is képesek vagyunk játszani és az abban felismert hibák visznek minket tovább az értelmes élet felé. Az ember játékkal levezeti a felgyülemlett energiafelesleget és feszültséget (energiafölösleg elmélet – H. Spencer), miközben a játék élvezete feltölti és felfrissíti (üdüléselmélet – Lazarus).
A felnőtteknek már munkáik elvégzése közben általában nincs vagy csak kevés örömük van, ami abból fakad, hogy a megismert dolgok újra megismerése már nem jelent akkora izgalmat, illetve idővel tejesen érdektelenek lesznek számukra az ismert dolgok. A munkának van olyan része ami fárasztó, unalmas és általában más határozza meg hogy, mit kell elérjenek (határozott célja van a munkának). Társadalom számára hasznos tevékenység, tehát a szerepjátékok realizálása azzal a kivétellel, hogy itt már nincsen túl sok lehetőség a szerepváltásra.
A munkával az a problémája a többségnek, hogy elakad a munka kisebb nehézségeiben ahelyett, hogy a munkájának végeredményében örömet lelne. Hiszen ha nem csak a napi rutinra koncentrál az ember a munkavégzés közben, hanem munkájában annak eredményét is látja, akkor már tudja, hogy nem dolgozik hiába, nem felesleges és ez örömmel tölti el.
A munkában is lehet örömet találni, csak nehéz ha az ember többet szeretne elérni de nincsen lehetősége a továbblépésre. Az lenne a legtermészetesebb, ha az ember azzá válna amit szeret csinálni. Csak a társadalom követelményei nincsenek szinkronban az emberek álmaival. Ugyanis hiába akar valaki gyerekként „mozdonyvezető” lenni, ha nincs szükség több mozdonyvezetőre. Tehát a gyerek lemond álmairól és valami más munkát keres, amit természetesen megpróbál szeretni és örömet találni benne. Ha nem talál az ember boldogságot a munkájában, tehát nem kapja meg a neki kellő elismerést vagy fizetést, akkor a munkatársakkal próbál verbálisan felüdülni, vagy ha ez sem megy, akkor elkezd sportolni valamit vagy csinál valami melléktevékenységet, ami boldoggá teszi, például televíziózik.
Nincsen eredményesebb munkaerő annál, aki játékként űzi munkáját és egy belső önmegvalósításként éli meg eredményit. Az ilyen munkásoknál tejesen a munkájuk elvégzésére irányul a motiváció, és arra hogy az új kihívásoknak a lehető legjobban megfeleljenek. Van saját víziója a munkáról amit végez, ami illeszkedik az elvárásokhoz, elkötelezett és elhivatott, szereti azt, amit csinál, és ezért áldozatokat is hoz. Tehát úgy viselkedik, mint egy társasjátékban ahol részét képezi egy csapatnak és annak győzelméért mindent megtesz és a cég sikereit örömként éli meg.
Itt fontosnak tartom megemlíteni a játékelméletet, ez ellentétben azzal, ami a köztudatban él, nem a pókerre vagy a kaszinóban használják elsősorban. Ma már külön tudományág, amit gazdasági helyzetek, és tárgyalások elemzésére használnak. Minden olyan helyzetekben hasznos, ahol a résztvevők – más néven játékosok – egy jól körülírható cél érdekében döntéseket hoznak, és a végeredmény a játékosok választott stratégiáinak (is) függvénye.
A mai napig a legjobban modellezhető konfliktusok a társasjátékok, mint például a sakk, ahol teljesen világos, hogy kik a játékosok, mit léphetnek egy adott állás esetén, illetve hogy mi a parti kimenetele, hiszen ezeket a játék szabályai pontosan rögzítik. Egy gyakorlott sakkozó számára a játékelmélet alapjai sem meglepők: döntéseit a lehetséges ellenlépések figyelembevételével hozza, és nyerési esélyei latolgatásánál figyelembe veszi, hogy ellenfele ugyanúgy mindent meg fog tenni a győzelem érdekében. Mindez a sakkra is jellemző köztudásnak köszönhető, azaz hogy a játékosok nemcsak a szabályokat ismerik, hanem azt is tudják, hogy a másik játékos mit tud. A gyakorlatban, ha A tudja, hogy a világos kezd; B is tudja, hogy ezt A tudja; A tudja, hogy B tudja, hogy A tudja és így tovább.
A játékelmélet rávilágít arra, hogy a játékokban mindent megtesznek a játékosok elméletileg azért, hogy nyerjenek. Tehát ha munkánkért is mindent megteszünk munkavégzőként annak érdekében, hogy „nyerő” legyen, nem lesz okunk arra, hogy ne örüljünk, persze ehhez az elhivatottság az előfeltétel, hogy lássuk merrefelé szeretne haladni cégünk és ezzel az úttal mi is azonosulni tudjunk. Feszültségeinket munkával is le lehet vezetni.
Tehát „a játék feszültség levezetés, élményfeldolgozás, katarzis. Az elhárított vágyak áttételes teljesülésének kitüntetett tartománya.„ – S. Freud

V. Inspiráció, mint művészet

A művészetben a játék fontos, hiszen az alkotás örömével és az önmegvalósítással fontos kapcsolatban van. Az eltervezett mű létrehozása is lehet játék, hiszen a művésznek nem mondja meg senki, hogy mikor fejezi be, mikor kezdi el. Ha fáradt, annyit pihen, amennyit akar, ha meg akarja tartani, akkor nem kötelező eladnia. A célja a művész célja, tehát nem ártalmas, főleg mivel a cél és a megvalósítás két külön dolog ebben a közegben. Megengedheti magának a művész, hogy elképzelésein és céljain saját belátása szerint változtasson.
Az alkotás, akár a játék öncélú, az alkotás öröméért csinálja, ez a kiinduló pontja, viszont szerencsére a játék ezen formája a társadalom számára is lehet hasznos. Például ki kételkedik abban, hogy Mozart munkássága társadalmilag és szellemileg is hasznos és példaértékű. A művészet úri munka, hiszen minden művésznek mennyi alapanyagra van szüksége ahhoz, hogy dolgozzon. Gondoljunk itt akár a szobrászokra, akár a zenészekre, akár festőkre, akár a táncosokra. Nagyon sokat költenek azért, hogy játszani tudjanak. Gondolok itt hangszerre, fellépő ruhára, műterem fenntartása, márványra, kottára, vésőre, élelemre, alkoholra stb…
A művészek nem úgy, mint a sportolók, nem feltétlenül a teljesítmény minél előbbi elérését tűzik ki célul, hiszen őket nem hajszolja senki ez ügyben. Az alkotás elkészül amikor eljön az ideje, annak fog tetszeni akinek, nem feltétlenül az elismerés megszerzése a cél, és akkor fejti ki hatását az emberekre amikor kapcsolatba kerülnek vele.
Természetesen ez, amit ebben a fejezetben leírtam maximálisan csupán csak egy idea. Nem hiszem, hogy ezt valaki is pontról pontra be tudná tartani, hiszen máskülönben miből élne a művész vagy mit kezdene a megrendeléseivel?
Viszont van egy speciális közeg, ahol ezek a feltételek nagyjából adottak. A művészeti iskolák és felsőoktatási intézmények ilyenek. Ezeken a helyeken ugyanis a diákok védettséget élvezhetnek a társadalmi munkák elvárásaitól és kötelezettségeitől. A diákok azt alkothatnak és akkor, amikor az nekik jól esik. Viszont ez az állapot véges és maximum azzal kitolható, ha művész tanítani áll, vagy műhelyt, stúdiót alapít vagy hasonló fél-kéz-láb megoldásokkal.
Fontos megjegyeznem, hogy azt is figyelembe kell venni, hogy pszichológiai felnőttnek akkor számít az ember, ha képes nemi aktusra, viszont mivel manapság az főiskolákban tanulással egyre többen és több időt töltenek, ez azt is eredményezi, hogy ez az időszak gyermekkorukat is meghosszabbítja. Gondolok itt bulizásra, a számítógépes játékokra, a család segítségére a továbbtanulásban. Egyre több felnőttet tartanak el otthon élő szüleik azért, hogy fiúk/lányuk jobb lehetőségekkel kezdjen neki az életnek, mint ami anno nekik megadatott vagy egyszerűen azért mert olyan lusta a gyerekük hogy nem lehet vele mit kezdeni és nem hajlandó felnőni.

VI. Művészet, mint munka és mese

A művészet munka is egyben, hiszen egy szobrásznak senki nem mondja, hogy könnyű követ fát faragni, vasat hegeszteni, agyagot munkakészre begyúrni, vagy egy zongoristának, hogy ne gyakoroljon napi hat órát. Hiszen ahhoz hogy megfelelő színvonalon értsen valaki a művészeti ághoz, amit művel áldozatokat kell hozzon érte. Nem csak fizikai, de szellemi értelemben is.
Tudjuk azt is, hogy a művészetet elsősorban a befogadó értékeli és ő dönti el, hogy megveszi-e, foglalkozik-e vele? Nem is beszélve arról, ha műtárgyat rendelnek vagy freskót a templomba, vagy formatervet valamihez. Ezekben az esetekben a művész csak egy eszköz, ami létrehozza azt, amire a társadalomnak szüksége van. A megrendelő igényeit a művész nehezen alakíthatja, max. nem tesz nekik eleget és visszautasítja a megrendelést, ebben az esetben viszont a betevő falatról mondana le, ami nem igazán jellemző a művészekre.
Ne felejtsük el továbbá, hogy a művészet mese is egyben, hiszen olyan dolgokat állít, amit csak képzelőerővel lehet elhinni, és úgy is hat mint egy történet. Vagy gondoljunk a színházra, ahol a cselekmény tényleg megelevenedik vagy az operára. A zene az egész testre hat, közérzetünkre, szívritmusunkra, érzelmeinkre ez a legkönnyebben megérthető művészeti nyelv. A másik ilyen a tánc, hiszen ez is egyfajta kommunikáció, amikor segítségével valaki máshoz kerülhetünk közel és valami mást is megtudhatunk róla, arról hogy és mit érez, hiszen mozgásában az egész szellemisége benne van az embernek. Ne felejtsük el a képzőművészetet sem, ami mindig a megismerés a felfedezés örömével szól hozzánk és hív minket közelebb magához.
A művészetek termékeit azért tekintem mesének, mert beindítják az emberek képzeletét, megmozgatják azt. A válaszokra, a művekre az emberek csak belsőjükben találhatják meg érzéseik közt a választ. Mert ezek az alkotások nem a felületen hatnak és annak, akik így távolságtartóan szemlélik őket bizonyára zárva is maradnak.
A művészet is fejleszti a képzeletet és karban is tartja azt, hiszen végső soron az irodalom is a művészet egy ága. Ami a mesét a tökélyre vitte nyelvben, az az eszme más művészeti ágakban is ugyanolyan módon hathatott és ugyanolyan tökéletes feladványokat adhatott a műbefogadóknak.

Felhasznált irodalom:

Halász László: Művészetpszichológia, Gondolat, Bp. 1983,
Halász László: A freudi művészetpszichológia – Freud, az író. Gondolat, Bp. 2002.
Carl G. Jung: A gondolkodás két fajtájáról
Millar: Játékpszichológia
Martin Schuster: Művészetlélektan. Panem, Bp. 2005
Kóczy Á. László: A Neumann-féle játékelmélet, Közgazdaság Szemle, LIII. évf., 2006. január (31-45.o.)

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?


Warning: Unknown: write failed: No space left on device (28) in Unknown on line 0

Warning: Unknown: Failed to write session data (files). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (/var/www/clients/client0/web5/tmp) in Unknown on line 0