Meseelmélet – a legősibb, azaz korai vadkapitalizmus kialakításáról

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Élt egyszer, hol nem élt, de élt egyszer egy Darwin nevű remete és egy ősember horda.

Említett félmajmok békésen halászgattak vizeikben, vadászgattak erdeikben és kapirgáltak hobbikertjeikben. Ám egyre messzebb és messzebb kellett menniük mammutlesre, mert a szép völgyben, ahol eszményi együgyűségben szaporodtak és sokasodtak, elfogyott a vad és elfogyott Darwin, a remete is.

Izzadva „cepelték” hát a távoli vadászmezőkről a húst kamatteher-mentes örökbarlangjaikba és útközben sehol egy italmérés.

Akadt azonban ükeink között egy kiválóság, bizonyos Nagyköbű Agy.

Ő már félúton elbújt, bevárta valamelyik társát, s azt alaposan főbe suhintotta. Az elorzott zsákmányt, mint saját vadásztudományának gyümölcsét tálalta a horda asztalára. Szép teljesítményéért cserébe korlátlanul vehette igénybe a kommuna természetbeni juttatásait. (Így a legősibb mesterséget űző hölgyek gyakori társaságát is.)

Működése folyamán sajnálatos módon kénytelen volt minden áldozatát tökéletesen agyonverni, mert a pletyka az még a kőkorszakban is pletyka, ugyi.

Hosszú ideig zavartalanul tevékenykedhetett.

Így a figyelmetlen, becsületes embermakik létszáma a vadászszezon ideje alatt alaposan megcsappant a Nagyagyú Köb ökle és dorongja által – plusz a természetes szelekció… Szóval előállt a baj. A baj, ami nem vész el, csak átalakul – jobb esetben egy alkalmazhatóbb ötletté.

Köbagyú Nagy született optimista lévén új „fegyverhez” nyúlt. Változatlanul utált mázsás súlyok alatt roskadozni, úttalan utakon járni – a veszélyes vadbecserkészéstől meg határozottan irtózott.

Mindenesetre felismerte a tényt, hogy több nap, mint bamba ősvadász. Óhatatlanul más módszerhez kell folyamodnia a Szerzésben, mert az adott szisztémával nem marad több szállítója.

Felhagyott hát az orvgyilkolászással, egyben nagy körültekintéssel kidolgozott egy merőben más, újszerű tervet. Elsősorban körbekerítette a völgyet.

Ez lett a határ. A befutó határösvény és a határvonal metszéspontjában leütött egy cöveket. Erre kerek táblát erősített – fekete alapon fehér betűkkel: VÁM-ZOLL – hirdette a felirat.

Nagyöbű Agy kényelmesen letelepedett a tábla tövében, egy zöldcsíkos sáskán rágódva, gondtalan napfürdőzés közepette.

Kisvártatva beérkezett az első kuncsaft, vállán jelentős adag antilopot egyensúlyozva. Rámeredt az írásra:

– Mi az, hogy VÁM?  Eddig nem kellett… – horkantotta.

– Nézd, kérlek, te is tudod, hogy télen gyakran éhezünk. Nem elég, amit az idényben elvermelünk. Igaz? – kérdezett vissza a táblához lezseren támaszkodó Öb.

– Igaz, éhezünk – ismerte be a vadász.

– Nos, ha a mai naptól kezdve mindenki ellenőrzés alatt lead a zsákmányból 30%-ot, azaz a VÁM-ot, akkor az összegyűjtött mennyiség fedezheti a téli plusz élelmiszerszükségletet. Igaz?

– Igaz lehet… –ingadozott Apróköb.

– Tehát – folytatta lendületesen Agyöbű Nagy – a VÁM, az kell, mert jó nekünk. Jó sok VÁM. Minnél több a VÁM, annál biztosabb a tél. Fontos, hogy akkor több a VÁM, ha több a zsákmány. Nos, hát érdemes lesz többet vadászni, sokkal többet, saját jól felfogott érdekünkben, ami a teli has. Igaz? – mutatott rá Nagyágyú Köb.

Kissé lassú felfogású kétkezi ősünk erősen gondolkodóba esett a hallottak alapján, de emberséges közösségi tag mivoltában csak ösztönösen érezte, hogy igen sántít ez a dolog valahol… De hol?

Alaposan mérlegelte a hallottakat, azután alacsony homlokát gondterhelten ráncolva így szólt:

– A 30%, az baromi sok. Legyen tíz.

– Húsz.

– Tizenöt.

– Gilt – egyezett az ügyletbe Köbagyú Kegy.

Hasonlóképpen meggyőzte a többieket is. Elosztották a vadhúst, a szorgalmas vámos pedig két gödröt ásott. Az egyiket a horda közös frigiderjének szánta.

A nagyobbikat saját részre.

Az ezt követő pár millió év során rendben ment minden, a gyök négyzetesítésétől a legújabb bepali-kapitalizmus kialakításáig. Önerejükből e csodák ugyanis soha nem jöhettek volna létre, egyéb tüneményekről nem is beszélve.

Az emlékezetes, idillikus történelmi helyszín ma Németország területén található. Élelmes, szemfüles Nagyköbű Agy távoli ük-ükapánkat, kinek koponyáját tanulságos bizonyítékként (lám, az övé mekkora, bezzeg a tiéd!) mutogatják a serdülő ifjúságnak, továbbá a hajlott korú turistáknak, neandervölgyinek nevezte el a Tudomány.

Ugyanakkor a Tudomány mélyen és szemérmetesen elhallgatja, hogy az emberiség soha, de soha nem jutott volna idáig, ha nem indítja el az idevezető úton legalább egy, lusta, kapzsi és becstelen kezdet.

Íme, ezt nevezzük értelemnek.

Itt a vége?

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?