Rebecca

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

Rebecca – A Manderley-ház asszonya

Olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy háromszor is sikerült megnéznem ezt a kiváló musicalt. Bár régebben már könyv formájában is elolvastam a művet, de igazából színházi formában előadva győzött meg igazán, hogy mennyire kiváló mű! Szeretném összefoglalni, elmesélni élményeimet, észrevételeimet szubjektív szemléletben!

Egészében véve nagyon más, mint az Operettszínházban eddig játszott musicalek, nem annyira a ’klasszikus’, pincétől-padlásig zene, sokkal több benne a próza és a feszültség is. Bár műfaját tekintve kriminek bélyegezték, ha egyetlen címkével kellene illetnem, azt mondanám, igazi drámát láttunk. A díszlet egyszerűbb, mint amilyeneket a többi musical esetében megszokhattunk, de ez a darab jellegéből is adódik, és ez az egyszerűség egyáltalán nem von le a Rebecca értékből, sőt. Úgy gondolom, ehhez a történethez épp egy ilyen komor, ámde letisztult miliő illik. Az egyszerűség mellett modern technikából sem volt hiány, már ami a díszletet illeti – vetítve jelent meg a gomolygó köd, a tenger, a tűz.

A zenéről: fantasztikus az egész, a magyar fordítás is nagyon jól sikerült. Annyi viszont biztos, hogy erősen érezhető a zenei motívumokban a Lévay-Kunze szerzőpárosra jellemző dallamvilág, ha pl. összevetjük a Rebeccát az Elisabeth-tel vagy a Mozart-tal, vannak tisztán felismerhető zenei hasonlóságok, de ezek csupán villanásnyi felismerések. Összességében tehát egyedi és egyedülálló a Rebecca, a története mindenképpen az, és bár a darab tökéletesen érthető a könyv és/vagy a film ismerete nélkül is, vannak benne olyan szálak, amiket nem hoztak át a musical változatba – olyan rejtélyek maradtak benn, amiből szerintem a színészek zseniálisan építkezhettek, csak épp nem játszották el, mert ezek a mellékzöngék nem lettek a színpadi változat részeivé.

A szereplők kimondhatatlanul jók voltak, minden tiszteletem és elismerésem az övék. Kicsit tartottam tőle, hogy Vágó Zsuzsi nem fogja tudni hozni az alázatos, bizonytalan és kezdetben ügyetlen lányt, mert ő sokkal harsányabb karakternek tűnik nekem. Mikor tavaly kiderült a szereposztás, sokkal inkább Vágó Bernadettet tartottam volna megfelelőnek Én szerepére. De most, hogy megnéztem a darabot, már el sem tudnám képzelni, hogy más legyen Én, mint Zsuzsi. Rendkívül jól játszotta el, ahogy a karaktere fejlődik, változik, átalakul, és védtelen, a világban egyedül álló, kissé naiv fiatal nőből a férjét védő erős asszonnyá válik.

Szabó P. Szilveszter: a darab elején jóval több prózai jelenete volt, mint zenés, de cserébe olyan ironikus humormorzsákat kaptunk, hogy öröm volt hallgatni. Persze már itt is megmutatott valamit Maxim mélyen boldogtalan, komor énjéból és belső drámájából.
Minden kétséget kizáróan a darab egyik kulcsjelenete az, amikor Maxim bevallja Én-nek, mit tett Rebeccával. Szerintem ez a jelenet –amely fölfogható a dráma tetőpontjának – a legszebb és az egyik legértékesebb az egész darabban – a Jégmosoly című, önmagában is igen erőteljes és tartalmas dal és Szilveszter színészi játéka együtt hihetetlen szépen hozták a jelenet belső diszharmóniáját; nem beszélve arról, hogy rendkívüli módon hat ez a jelenet az időérzékre: a valóságban csak 5-6 perces lehet, de legalább negyed órának éreztem.
Szilveszter egyébként az egész előadás alatt nagyon koncentrált volt, a dühtől az összeomlásig minden jelenetét természetesen és hitelesen játszotta, számomra ő tökéletes Max volt. 

Janza Kata játszotta Mrs. Danvers-t, a házvezetőnőt, aki rajongva szerette és szereti még mindig Rebeccát, Max első feleségét, aki meghalt egy évvel a cselekmény kezdete előtt. Janza Kata képességeit mindig is elismertem, de sosem kedveltem annyira, hogy pl. kifejezetten miatta nézzek meg egy darabot. No, ebben a darabban tört meg a jég: rendkívül kellemesen csalódtam benne. Nem tudtam megmaradni a közönyös szemlélődő szerepemben, amikor ő állt a színpadon. Úgy jöttem ki a színházból, hogy az ő egyik dala járt a fejemben, már az első hangjánál a hatása alá kerültem, és nem is szabadultam. Soha jobbat álmodni nem mertem volna. Már egyetlen dallal -a ’Mégis él tovább’ cíművel -fagypontra hűtötte a nézőteret, és azt kívántam, bár énekelné még vagy százszor a „holtak démonát”. Ahogy megjelent az egyszerű fekete ruhájában, baljós, múltban élő, keserűséggel teli középkorú nőszemélyként, nos, felejthetetlen jelenség volt, és gyakorlatilag megidézte számunkra Rebecca szellemét, élővé tette azt a nőalakot, aki már csupán a túlvilágról határozza meg a Manderley-ház lakóinak életét. Mrs. Danvers nem pozitív szereplő, az tény, de mégsem tudom teljesen negatívnak látni. Meg lehet érteni az ő indokait, érzelmeit is, és attól fogva teljesen más fénybe kerülnek a tettei is.

Bálint Ádám nekem kissé szürke volt Jack Fawell szerepében. Eljátszotta, tulajdonképpen ’megoldotta’ a szerepet, de nem fogott meg különösebben. Nádasi Veronika és Csuha Lajos aranyosak voltak, kedves, szerethető mellékszereplőkként jelentek meg, az ő jelenlétük sejtet egyfajta vidámabb, élettelibb légkört, aminek az ő felbukkanásukig nyoma nincs a Manderley-házban. Sánta László hatalmas tapsot kapott Ben szerepéért – megérdemelten. Bár apró szerep, de megvolt a helye a darabban. És akiről még mindenképp szólnom kell, az Náray Erika. Első ízben láttam őt színpadon, és véleményem szerint zseniálisan hozta a nagyvilági amerikai nőt, szinte minden mondatát a nézők nevetése kísérte.

Mindent összevetve csak ajánlani tudom ezt a darabot, felejthetetlen 3 óra volt, én magam is szívesen átélném újra.

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?