Főoldal » Sivatagi álom

Sivatagi álom

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

     …Leereszkedtek a túloldalon, amely sokkal kevésbé volt meredek. Némi út megtétele után rátaláltak egy vékony erecskére, amely a sziklák felől kanyargott erre, egyre vékonyodva. Ittak, és megtöltötték kulacsaikat, majd nekivágtak délkeletnek. Rövid idő leforgása alatt kopár helyekre értek, ahol csak szúrótövises törpenövények éltek mindenütt, ajánlatos volt őket elkerülni.
Az addig sötét talaj rózsaszínesszürke árnyalatba ment át, s rengeteg kő hevert mindenhol. A nap erősen tűzött, gyér öltözetükben is elöntötte őket a forróság. A táj fokozatosan elvesztette változatosságát, nemsokára komor, egyhangú területen bandukoltak. Először nem is tűnt fel nekik, csak aztán döbbentek rá, hogy homok van a lábuk alatt. A talaj olyan fokozatos átmenetet képezett, amely csak később vetette észre a voltaképpeni sivatagos tájat.
– Forduljunk vissza. A sivatag veszélyes lehet számunkra – közölte Lenar.
– Dehát arra kell mennünk!
– Az lehet, de hiába, ha kiszáradunk – azzal indult vissza.
A lány meghökkent és totovázott egy darabig, végül Lenar után szaladt. Nem kis meglepetésükre nem jutottak ki a homokból, mely egyre mélyebb lett és a nyomaik is eltűntek. Újra irányt változtattak és előrementek.
A perzselő nap sugarai fokozottan égették bőrüket, torkuk kiszáradt, energiájuk egyre fogyott. Nem volt könnyű menni. Egyre fáradtabban, de acélos kitartással egyre előrébb és előrébb jutottak. Alig mertek inni mert miközben kinyitották a kulacsot, a víz párolgott. A forróságban hamar elvesztették idő és térérzéküket, a vizük egyszercsak elfogyott. Botorkálva haladtak tovább a hullámzó sivatagban.
Hosszú ideig semmi sem változott, csak gondolataik töredeztek szét. Egyre csak mentek, mert tudták, ha megállnának, végük lenne. Lenar csak ellazított idegei tiszta összpontosításával volt képes ébren tartani tudatát. Erenda elterült a homokban.
Lehajolt hozzá, és felemelte. Így ment tovább, holott olyan fáradt volt, mintha összes ereje elhagyta volna. Iszonyú akaraterővel botorkált tovább az égető sugarak alatt. Szeme elhomályosult, lábai automatikusan mozogtak, elméjében már csak a cél lebegett: innen kijutni. Határozatlan út megtétele után leült és nem bírt már tovább menni.
– Miért cipeltél? – kérdezte suttogva Erenda, aki közben magához tért.
– Nem bírtad már, és ki kell jutnunk innen, különben elpusztulunk.
– Azt hiszem így is kiszáradunk.
– Nem szabad feladnunk.
– De elfogyott az erőnk, nem tudunk menni, és víz nélkül már nem sokáig bírjuk.
Lenar nagy nehezen előhúzott valamit öltözetéből és föléhajolt. Egy vastag levélféléből nedveket csepegtetett a lány ajkai közé. Kicsavarta az egészet, Erenda lehunyt szemmel nyelte, hálásan. Aztán kinyitotta szemét és rémülten nézett rá.
– Nincs több?
– Nincs.
– Ó nem! Miért pazaroltad az egészet rám, neked nem maradt!
Lenar vállat vont, és elfeküdt. A perzselő nap most egész testüket érte és ahhoz sem volt erejük, hogy megmozduljanak. Nem is szóltak egymáshoz, mert az újabb energiát vont volna el. A forró homok égette bőrüket, ezért kezükkel nem érintették.
Időtlen idő telt el. Úgy feküdtek ott mint a fabábuk és tehetetlennek tűntek a természettel szemben. Erenda egy pillanatra felnyitotta szemét és távoli ködös ragyogást látott, de aztán ismét lehunyta. Erejét megfeszítve újra a távolba vetette pillantását, amikor elhomályosult látásának peremén hihetetlen alakzatokat látott. A távolban aranyozott tornyok és minaretek emelkedtek ki a homokból, fényes falak és paloták tömkelege. Nem volt képes meghatározni álmodik e, de nem tudta levenni a szemét a látványról. A ragyogó pompájú város felől alakok közeledtek furcsa állatokon. Valaki felemelte és ráhelyezte valahova, már nem tudta megállapítani hol van.
Aztán arra eszmélt, hogy közelednek a városhoz amely kísértetiesen csillog, mint régmúlt idők tündöklő civilizációjának remekműve. Ez volt az utolsó kép amely emlékezetében megmaradt, aztán elkábult.
Amikor magához tért, egy selyemdíványon találta magát, amely egy különös helyiség közepére volt helyezve. A világosság a fényesen díszített, nyitott ablakok felől érkezett. Lassan megmozdult, megdörzsölte tagjait és nyújtózkodott. Felállt és az ablakhoz lépett. Gyönyörű épületeket látott, magas mecseteket, hatalmas zikkuratokat, s köztük datolyapálmák alatt, turbános emberek tömegét, különös árusokat.
Távolabb csodálatos függőkertre esett pillantása, ahol fátylas nők játszadoztak.
Gyorsan sarkon fordult, mert valaki belépett a szobába. Fiatal, sötét hajú lány volt az, tunikában. Ahogy belépett, egy pillanatra meglepődött, majd zavartan közeledett. Egészen közel ment és egy egzotikus gyümölcsökkel teli tálat nyújtott felé. Erenda mohón harapott a lédús gyümölcsbe.
– Ki vagy? – kérdezte.
Nem kapott választ.
– Hol vagyok? Hogy kerültek ide ezek az épületek és mi a neve ennek a városnak?
A lány továbbra sem felelt.Egy darabig figyelte őt, aztán megfordult és kisietett az ajtón.
Kisvártatva bejött egy alak hosszú köntösben és értésére adta, hogy kövesse. Amint kilépett az ajtón hosszú folyosón haladtak végig, majd beléptek egy kisebb terembe. A helyiségben bársonydrapériák és tágas kanapék sorakoztak, alattuk rendkívül vastag és puha szőnyeg. Az egyik kereveten gazdag öltözetű férfi ült, mellette ugyanolyan díszes ruházatú nő, körülöttük pedig szolgafélék.
– Köszöntelek leányom – szólalt meg a tekintélyes férfi. Remélem felfrissültél pihenésed alatt.
Erendát meglepték a váratlan szavak.
– Hol vagyok most, és ti kik vagytok?
– Harima palotájában tartózkodsz és az uralkodó színe előtt állsz.
– Hol van a társam?
– Őt is megfelelően elláttuk – vette át a szót a nő, aki valószínűleg az uralkodó párja lehetett. – A palota másik felében tartózkodik.
A nyitott ablakon keresztül forró levegő suhant át a szoba terén.
– Hogy került ide ez a város, a sivatagba?
A teremben levő emberek mereven és szótlanul néztek rá.
– Egy elmúlt kor csodálatos kultúrájának utolsó maradványai vagyunk. Városunk a múltból táplálkozik. Ősi, mágikus ereje miatt csak a megfelelő pillanatban válik láthatóvá. Ha elküldünk, ismét el fog tűnni.
Erenda döbbenten állt ott és úgy nézte őket, mintha csupán egy elfeledett kultúra jelenését érezné egy valószínűtlen látomásban. Újra szólították…

A teljes történet:   Fénysugár az éjből 

Ha tetszett, lájkold, oszd meg és véleményezd!

A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a cikk, akkor nyugodtan oszd meg ismerőseiddel, valószínű ők is örülni fognak neki.

HOZZÁSZÓLÁS

Ha nem hagy nyugodni az, amit a cikkben olvastál, akkor nyugodtan írd meg kérdésed vagy észrevételed kommentbe. Így szerzőnk könnyen tud neked válaszolni.

Vélemény, hozzászólás?