Főoldal » Művészet és kultúra » Személyiségépítés írással

Személyiségépítés írással

   Az írás során az ember lénye beleáramlik a szövegbe. Az írott betűk személyiségét hordozzák és az írás a lelkét ábrázolja. Az írás a képesség arra, hogy bensőnk élményét szavakba formálva kifejezzük, úgy, ahogy talán élőszóban nem is tudnánk. Amikor az ember ír, személye az íróeszközön keresztül  beleáramlik a betűk folyásába, és lényének egy része ott marad. Ha gépel, akkor „a szavak közt” találhatjuk meg őt, de közvetlenül nem látjuk.
Miért írunk ?

Érdekes módon szinte mindent számítógépen írok, mégis időnként késztetést érzek, hogy papírra, tollal vessek valamit. Nem is azért, hogy értelmeset írjak, csak hogy érezzem ahogy a vonalak képződnek, alakulnak, hasonlóan a lélegzéshez. Az írás megnyugtat. A betűk formálása és írásunk lelkünk minden rezdülését tükrözi. Nagy élményt jelent látni, ahogy a kézírás gyönyörűen visszaadja az őt megalkotó személyiségét.
Grafológusként látom a személyt a formákban és alakzatokban. Személyiségépítőként pedig írok, hogy fejlődjek. Mert ez visszafele is működik. Ha megváltoztatod írásod – nem erőszakkal, hanem fokozatosan és tervszerűen – saját magadon dolgozol. És tapasztalom hogy működik a dolog, amiben fejlődni, változni akarok, ha a kézírással is képzem magam, haladok.

A személyiségépítő írás

Van az automata, „értelmi” írás, amelyikben többnyire csak a bal agyfélteke vesz részt, és van a belülről jövő, jobb agyféltekét igénybe vevő iromány. Ha látnánk az energiákat, a kettő közt különbséget fedeznénk fel. Míg az előző csak egyszerű, „sivár” és logikus, mint a gondolathalmaz, amelyből született, az utóbbi teljesen más sugárzást hordoz magában. Élettel teli, vibráló, színes, eleven, közvetlenül a lélekre hat, érzéseket kelt.
A benső élmény szavakban való kifejezése és átadása egy másik lény felé, az írott szövegen keresztül, egy különleges teremtő folyamat. Amikor bensőleg átélünk valamit és késztetést érezvén szavakba öntjük, lelkünk egy darabját nyújtjuk át az olvasónak. És ő érzi, s befogadja ezt, ezáltal gazdagszik, belső örömöt érez és hálát. Az ilyen kölcsönhatások a legjobb személyiségépítő tevékenységek.

Személyiségépítés írással

Amikor valaki filmet, videót néz, passzív, csak szemléli az eseményeket. De amikor olvas, kénytelen használni képzeletét, s ezáltal munkára serkenti energiatestét. Akik lusták az olvasáshoz, mondván, ott a tv, elhanyagolják magasabb részeiket, melyek a fizikai világnál finomabb szubsztanciákkal állnak kapcsolatban. Hasonlóan óriási a különbség amikor egy gyermek bámulja a tévét, vagy valaki mesél számára. Ez utóbbi esetben a gyermek olyan szellemi részei aktivizálódnak, amelyek békésen szunnyadnak, amikor csak passzívan néz egy mesét.
Az írással két fő módon építhetjük magunkat. Az egyik a tudatos, eltervezett kézírás, vagyis a grafoterápia – amelybe ezúttal nem kívánok belemenni, túl messzire vezetne – a másik az inspiráció általi írás. Ha nem azért írunk, mert muszáj, vagy mert információ rögzítünk, hanem azért, mert örömöt okoz, az már egy lépés a személyiségépítő írás felé.
Amikor tudást, tapasztalatot adunk át, akkor fejlesztjük-gazdagítjuk szellemiségünk másokkal kölcsönható részét. Azonban a személyiségépítő írás egyik legmagasabbrendű formája az, amikor belső élményt, átélést öntünk szavakba. Saját énünk áramlik az írásba és aki olvassa – ha kellőképpen befogadó állapotban van – olyan élményt élhet át, mintha találkozott volna velünk.
Ami még ennél is fennköltebb, s egyben maradandóbb, amikor a mindannyiunkban jelenlevő, nagyon mély tudatalatti (feletti) bölcsesség szólal meg rajtunk keresztül, s ezt kinyilvánítjuk az írás eszköze segítségével. Ilyenkor a másokban szunnyadó ugyanazon mély, belső tudást hozhatjuk felszínre a megfelelően megválasztott szavak és kifejezésmód által.

Személyiségépítés írással a gyakorlatban

Sokan gondolják úgy, nem képesek az előbbiekben említett „belső ihletettségű” írásra, ez azonban nem így van. Mivel az ember maga alakítja környezetét saját személyiségén keresztül, a feltételeket is ő hozza létre. Azonban nem mindenki érez késztetést erre, hiszen más-más feladattal vagyunk e világban, ezért ahol nincs jelen ilyen vágy, nem szükséges erőltetni. Aki többször átélte már, hogy az írás egyfajta belső elégedettséget, örömöt okoz, és többet írt puszta információnál, érdemes továbbvinnie ezt az élményt.
Az ún. belső írás nem megy parancsszóra, nem lehet „gyártani” előírásszerűen. Ellenben a lelket, a szellemet életvitelünk által elő lehet készíteni, s folyamatosan olyan alapokat teremteni amelyben a szunnyadó „virág” kicsírázik. Bizonyos eseményeken, jó vagy rossz élményeken kell átesni ahhoz, hogy valaki lélektől-lélekig szóló belső élményt nyújthasson át az íráson keresztül. Lehetséges az is, hogy az események nem közvetlenül vele történnek meg, csak szemlélője, megfigyelője azoknak. Attól függően milyen mélyen élte át, s mekkora hatást gyakorolt rá, képes erőteljes ’deja vu” érzést létrehozni másokban, akikben szintén felébred valamely emlék.
Ezzel az írással nem áll szándékomban tanítani, sem minden részletre kiterjedően bemutatni a belső, lelki-szellemi írást. Csupán annyi a célom, hogy ráirányítsam a figyelmed arra, „ott belül” több van. Sokkal több és mélyebb mint amit valaha is gondoltál volna, és ha már írtál belsőből, ragadd meg ezt az érzést és ápold, öntözd, mint egy virágot. Mert ezt csak úgy lehet fejleszteni, ha megfelelő feltételeket hozol létre számára.
Az élmény és az átélés a „föld”, az inspiráció, az ihlet az „eső” és a tiszta, békés, befogadó tudat(állapot) a napfény amely kivirágoztatja bensőd legszebb termését.
Ne feledd sok a hasonló, de egy sem pontosan olyan, mint Te, mert a termés, mely belőled fakad, olyan élményből táplálkozik amely egyedi, utánozhatatlan, és csak a tiéd!

 

Az írás ereje

Fénysugár az éjből 

Ha tetszett, lájkold, oszd meg és véleményezd!

A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!